„2010. április 25. – az akkori országgyűlési választások második fordulója, a Fidesz–KDNP első kétharmados parlamenti többséget eredményező győzelme. A tizenötödik évforduló apropóján Navracsics Tiborral beszélgettünk, aki, amellett, hogy már az első Orbán-kormány egyik legfontosabb háttérembere volt, a második Orbán-kormányban a közigazgatási és igazságügyi miniszteri, valamint a miniszterelnök-helyettesi pozíciót is betöltötte. A jelenleg közigazgatási és területfejlesztési miniszteri feladatokat ellátó politikust a 2002-es és a 2006-os választási vereségről, a 2010-es győzelemről, a kétharmados többségről, a hatalmi önmérsékletről, és a politikai fáradtságról is kérdeztük.
2010-ben – akkor még kétfordulós rendszerben – április 11-én, valamint április 25-én tartották az országgyűlési választásokat. A Fidesz–KDNP a 386 parlamenti képviselői helyből 262-t nyert el, amivel kétharmados többségbe került a törvényhozásban. A pártszövetség azóta további három választáson jutott kétharmados parlamenti többséghez.
Navracsics Tibor lapunknak adott interjújában beszélt többek között
- a Fidesz 2002-es vereségének okáról és tanulságáról,
- a 2010-es politikai földcsuszamlásról,
- a Fidesz és Orbán Viktor változásáról,
- valamint a kétharmados többséggel járó felelősségről.
A 2010-es választási győzelem súlyának megértéséhez érdemes visszamennünk 2002-ig. Ön már az 1998 – 2002 közötti első Orbán-kormánynál is dolgozott kommunikációs területen. Hogyan élték meg a 2002-es vereséget?
A 2002-es választási eredmény olyan értelemben nagyon váratlanul jött, hogy egyrészt a kutatások jelentős része Fidesz-győzelmet jósolt, másrészt akkor még töretlenül élt az a hit, hogy a sikeres kormányzati politika választási győzelmet eredményez. 2002-ben még nem volt olyan párt, amely kormányzati pozícióból újrázni tudott volna, – ez elsőként 2006-ban következett be az MSZP-vel –, tehát senkinek nem volt tapasztalata arról, hogy kormányzati pozícióból hogyan lehet nyerni, de mindenki azt gondolta, hogy jó kormányzással igen. 2001 őszén lehetett érezni, hogy a szocialista párt nagyon más stratégiával lát hozzá a kampányhoz, mint amit addig megszoktunk a magyar demokráciában. Nem tudtuk pontosan, hogy mi ez, viszont láttuk, hogy kemény mozgósításra készülnek, személyes kapcsolatfelvétellel. A Fidesz kampánytanácsadói akkor még meg voltak győződve arról, hogy egy erős média- és egy pozitív imázskampány a kormányzati eredményekre támaszkodva győzelemhez tudja segíteni a pártot.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
