Nagy István 
Május 9-én Moszkvában leszek. Legalábbis lélekben. De hiszem, hogy nem leszek egyedül. Sok embert ismerek, becsületes, tisztességes magyar embereket, akikkel ezen a napon hasonlóan fogunk érezni és gondolkodni.
Nyolcvan éve ért véget a második világháború Európában. Az akkori nemzedékek már szinte nincsenek közöttünk. A világ is megváltozott. A régi sebek begyógyultak. Nincs okunk háborúzni a múlt miatt, mondanánk szívesen, de a valóság nem ez. Ma is vannak olyanok, akik a múlt ürügyén nyitnak új sebeket, szenvedésnek és új háborúnak kitéve az emberiséget.
Emlékezzünk, tisztességgel, emberséggel és józan ésszel! Beszéljünk őszintén! Bármennyire is kényelmetlen egyeseknek, de nem Németország nyerte meg a második világháborút. Fájdalmas érzés, de tény az is, hogy mi, magyarok sem voltunk a győztesek között.
Ezek tények! Történészek és politikusok sokasága igyekszik megváltoztatni. De hasztalan és értelmetlen igyekezet! A múlt már mögöttünk van, ott nincs semmi. A mi dolgunk, hogy tényekre építsük a jelent és a jövőt!
Tény az, hogy a Szovjetunió és az antifasiszta koalíció más államai nem csak Németországot győzték le. A fasizmust, a 20. századi kapitalizmus szörnyszülöttjét is legyőzték.
A szocialista Szovjetunió eleve vállalta ezt a harcot, hiszen a fasizmus pont a szocializmus szétzúzását tűzte ki célul. A nyugati hatalmak eleinte ingadoztak, bátorították a fasiszta országokat. Végül is a tőke találta ki a fasizmust, mint eszközt a válság leküzdésére. De Hitler fasizmusa önjáróvá, ellenőrizhetetlenné vált, amit már Amerika és Európa tőkés demokráciái se viseltek el.
Ez volt az a pillanat, a világtörténelemben először, amikor tőkés országok és egy szocialista ország egymás mellé álltak egy közös ellenfél legyőzésére. De ahogy legyőzték Hitlert, ez a pillanat is a múlté lett. A tőke ismét irányt vett a szocializmus megsemmisítésére. Jött a hidegháború.
Majd lesz még egy pillanat, 1975-ben Helsinkiben, amikor úgy tűnik, hogy ismét lehetséges az összefogás, ezúttal az atomháború megakadályozására. De gyorsan kiderül, hogy az „enyhülés” csak egy tőkés trükk a szocialista világ és közvélemény félrevezetésére. A cél, a szocializmus felszámolása, változatlan, csak az eszköz változik.
Tény az is, hogy ha a 2000-es években nem indul el a tőkés rendszer soha nem látott mélységű válsága, a nyugati világ nem szánja el magát az Oroszország elleni háborúra. De a válságot nem tudták megoldani, és ekkor a tőke a válság leküzdésére a legszélsőségesebb eszközt vetette be. Fasiszta rendszert juttattak hatalomra Ukrajnában és háborút provokáltak ki Oroszország ellen.
Mi a mai valóság? Oroszország katonák ezreit és ezreit áldozza fel a fasizmus kiirtására Ukrajnában, világosan tudva, hogy a háború gyökereit kell megsemmisíteni a békéért. Teszik ezt azért is, mert végigmentek a második világháború poklán, megtapasztalták a fasizmust. Nem akarnak háborút, de nem engedik gyarmati sorsba dönteni Oroszországot. Nem tűrnek el újabb népirtást az orosz és a belarusz nép ellen, nem engedik az orosz civilizáció felszámolását.
Az EU ezzel szemben elnézi a fasizmust az ukránoknak, sőt pénzzel, fegyverekkel eteti a szörnyet. Megnyugtatják magukat azzal, hogy a Zelenszkij is zsidó, így nincs új holokauszt. Az oroszt, a belaruszt meg öljék csak nyugodtan, ahogyan tették a világháborúban is.
Amerika az „igazságosztó” szerepében akar tündökölni. Nem akarja megölni, kiirtani a fasiszta szörnyet, csak kordában tartani. Az oroszokat akarja leválasztani Kínáról és új „keresztes hadjáratot” hirdetni a szocialista Kína ellen.
A hivatalos Magyarország nem állt az ukrán fasiszta rendszer mellé. Igaz, nem tették szóvá a kommunista párt betiltását és üldözését. Nem fogtak össze az oroszokkal, amikor Kijev betiltotta az orosz nyelvet. Nem álltak a Krím és Donbasz népének önrendelkezése mellé, pedig Koszovó függetlenségét az első között ismerték el. De bátran kiálltak a magyar kisebbség mellett.
A magyar kormány nem támogatja a háború híveit, az EU elvetemült hangadóit. Trump Amerikája mögé állt, bízva abban, hogy Trump képes lesz megálljt parancsolni a világháborúhoz vezető úton, a javuló viszony Amerikával pedig a hazai gazdasági és politikai feladatok megoldását is megkönnyíti.
Mi tagadás, a jelenlegi világhelyzetben érthető döntés. De fontos, hogy az új magyar-amerikai viszony miatt ne szoruljon háttérbe pragmatikus együttműködésünk Oroszországgal, a Kínai Népköztársasággal létrejött stratégiai partnerségről nem is beszélve.
Május 9-én nem utazik hivatalos magyar delegáció Moszkvába. Ezt is meg lehet érteni. De ne hallgassuk el az ünnepet! Ne az egykori ellenfelet lássuk Oroszországban, hanem mai partnerünket! Tartsuk szem előtt, hogy a fasizmus elleni küzdelem ma is jelentős mértékben a keleti fronton dől el! A jövő alakuló új világrendjét nézzük, aminek Oroszország lényeges és megkerülhetetlen része!
About the Author
Kós Zoltán 
