Kós Zoltán 
Korábban sikeres „A mozigépész fia” cikksorozatunk folytatásával jelentkezünk, melynek minden részében egy filmélményt ajánlunk. Az internet számos oldalán elérhetők a régebbi korok filmjei, televíziós produkciói. Ezekre szeretném felhívni a figyelmet. Egyrészt, mert érdekes élmény nosztalgiázni a múltszázad emlékei felett, újra látni kedvenceinket, akik közül sokan már csak az égi színpadon játszanak. Másrészt, mert a múltban forgatott alkotások napjainkban is tanulságos betekintést nyújtanak a nyugati társadalmak életébe, konfliktusaiba, s megmutatják a jelen feszültségeit, visszásságait.
A Columbo című sorozat évadai 1968-tól 2003-ig készültek, megszakításokkal. Összesen 69 epizód készült el. A főszerepre több színészt is kipróbáltak az alkotók. Nem tudjuk, milyen lett volna más színésszel, de azt tudjuk, hogy miért szerettük meg a Peter Falk által megjelenített figurát.
A történet szerint Frank Columbo, a Los Angeles-i rendőrség hadnagya. Gyatra sofőr, aki lelakott Peugeot 403 autóján jelenik meg a helyszíneken. Kopott, bézs öltönyétől, nyűtt ballonjától és bokacipőjétől nem tud megválni a forgatás 35 éve alatt. A szivarozó, láncdohányos karaktert megszemélyesíteni komoly veszély lehetett három és fél évtizeden keresztül, de arra nem találtunk adatokat, hogy ezért fizetett-e a sorozat gazdája, az NBC csatorna veszélyességi pótlékot. Alapvetően szórakozott benyomást kelt, sokkal butábbnak látszik, mint amilyen, ezt viszont előnyére fordítja. A gyanúsítottak többnyire azért árulják el magukat, mert ostobának hiszik. A sorozat alcíme lehetne a „Csak még egy kérdést”, ugyanis minden kihallgatás után eszébe jut még valami, aminek a tisztázása elengedhetetlen a „jelentéséhez”.
A helyszín többnyire Kalifornia, Los Angeles, de forgattak Mexikóban, Londonban és egy luxus hajón is egy-egy részt. Bár sosem látjuk sportolni a főhőst, a golfban, a dartsban és a célba dobásban is virtuózként jelenítik meg, továbbá tehetsége van a tuba hangszerhez és a rímfaragáshoz is.
A néha csetlő-botló főhőst a világ sok országában zárta szívébe a közönség. Olcsó ruháiban ügyetlenkedik a gazdagok világában, nem járatos a sznobok közt, de mégis kideríti a legagyafúrtabb terveket, leleplezi a legsötétebb ármányt és megfejti a legcsalafintább rejtélyt. A film sikerének titka a tehetséges kisember győzelme a gazdagok, hatalmasok, érinthetetlenek felett. Lehetsz politikus, bankár, tudós, világsztár, ha azt hiszed, hogy a törvények felett állsz, majd jön Columbo és neked véged. A sorozatban egyetlen epizód sem szól hétköznapi gyilkosságról. Minden elkövető a gazdagok közül kerül ki, indítékaik még csak a hét fő bűn mindegyikére sem terjednek.
Mit tudhatunk meg, ha árgus szemmel nézzük a sorozatot? A kapzsiság, a féltékenység és a hiúság elegendő ok, hogy az állítólag tejjel-mézzel folyó jólétben, a Nyugat vezető hatalmában, a világ közepén, az egyébként egyáltalán nem rászoruló emberek gyilkolásszák egymást. Az USA filmek általában azt a benyomást keltették, és nem véletlenül, mintha a gazdagság természetes lenne. Szirén énekként vonzották a szocialista országokban élők gondolatait, sokan el is hitték ezt a hamis képet. Nem azért, mert nem jelent meg a valóság is a regényekben és a filmvásznakon, hanem mert a hit erősebb a tudásnál, a képzelt jólét képe elfedte a fekete-fehér valóságot, legyen az nyomtatott vagy celluloid szalagon rögzített valóság. Nem tud senki olyan gazdag lenni, hogy ne akarjon még többet és nincs az a gazdagság, amitől automatikusan erkölcsös, jó emberré válna a tulajdonosa. Még a kapitalizmusban sem!
A „Pillangó a sötétség árnyékában” című, 1994-es epizód rádiós műsorvezető alakja – akiről egyébként szintén kiderül a film végére, hogy gyilkos – egy éjszakai műsorban azt mondja: „Tökéletesen értem, hogy mire akar kilyukadni, barátom, de ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy addig, amíg az Elnöknek megvan az a joga, hogy vétóval élhet, addig ebben az országban tovább folynak a dollár százmilliók olyan gátak építésére, amelyekre semmi szükség nincs és olyan utakra, melyek sehova sem vezetnek.”
Eh, milyen ismerős!
Szinte ugyanilyen tartalmú mondatok szerepelnek azóta megjelent, amerikai könyvekben, filmekben – de ezek másik történet részei. – Ez azt jelenti, hogy az írók látják maguk körül a világot és nem tudják megállni, hogy szó nélkül menjenek el a tőkés társadalmat átszövő romlottság mellett. Még szerencse, hogy a rendszerváltás nem hozta meg nekünk ezt az érzést – gondolhatod, Nyájas Olvasó. Itt véletlenül sem történhet ilyen! De, ha az a világ valóban ilyen volt már a múltban is és máig megőrizte ezt az arcát, akkor mit remélnek azok a szocializmus megélt és a közösségi társadalom vívmányait ismerő választók, akik 37 éve elhiszik a szirénéneket, akik máig reménykednek, hogy az amerikai pénz korlátlan hatalma jó lenne a mi számunkra?
Persze, ne feledkezzünk meg szüleink egykori intéséről: Ez csak film!
Vegyük elő a számítógépeket, keressük meg a számtalan helyen elérhető epizódokat és kezdjük el a nosztalgiázást!
Jó mozit, jó szórakozást!
About the Author
