Egy másik, múlt év nyári koccanásos baleset Szekszárdon, az alsóvárosi temetőnél. Jó ha tudjuk, hogy mit kell tenni ilyen helyzetekben Fotó: Mártonfai Dénes
„Koccanás
A koccanásos autóbalesetek során is olyan mély feszültségeket élünk át, hogy jobb, ha kívülről fújjuk, mit kell tenni ilyen esetekben. Koccanásos baleset bármikor előfordulhat.
Szekszárdi olvasónk beszámolt lapunknak egy sok éve történt koccanásos balesetéről. Szekszárdon, a Zrínyi utca és a Mátyás király utca kereszteződésénél történt az eset. Figyelmetlen volt, rosszul mérte fel a helyzetet. A koccanásos baleset során sok százezer forintos kárt okozott.
Koccanásos baleset: szekszárdi eset
Olvasónk elmondta, hogy a kereszteződésből fordult balra, nagy ívben, és nem mérte fel a felé érkező autó sebességét, mely jármű számára jóval távolibbnak tűnt. Hozzátette: a lánya ült mellette, és talán pont ki is takarhatta az érkező gépjárművet. Ahogy kanyarodott balra, nagy ívben, és a másik autó egyenesen jött a Zrínyi utcán, összeütköztek. A két autó szerencsére nem telibe kapta el egymást, csak összeért, összekoccant. Mindkét autóban egyenként kétszázezer-háromszázezer forintos kár keletkezett. Olvasónk elismerte felelősségét a balesetben, a biztosítója fizette az okozott anyagi kárt a vétlen autósnak. A baleset után több lett a kötelező biztosítási díja, és két kategóriában lefokozták a bonus-malus rendszerben. Elmondta még, hogy 1988 óta van jogosítványa, és összesen két balesete volt. A másikban ő volt a vétlen fél.
Mire figyeljünk a helyszínen?
A Zala Vármegyei Hírportál, a ZAOL összefoglalta, mit kell tenni koccanásos baleset esetén. Íme néhány tanács: először is álljunk meg biztonságos módon, és kapcsoljuk be a vészvillogót. Ha lehetséges, a járműveket érdemes félrehúzni az út szélére, hogy ne akadályozzák a forgalmat. Helyezzünk ki elakadásjelző háromszöget, és győződjünk meg arról, hogy senki nem sérült meg. Ezután érdemes nyugodtan átbeszélni a történteket a másik féllel, majd közösen kitölteni a baleseti bejelentőt. Ha fényképeket is készítünk a járművek helyzetéről és a sérülésekről, az segítheti az ügyintézést. A higgadt viselkedés és a korrekt együttműködés minden fél számára előnyös.

Mikor kell rendőrt hívni?
Anyagi kárral járó közúti baleset esetén nem szükséges minden esetben rendőrt hívni. Ha a felek között nincs vita a történtekről, mindkét fél elismeri a felelősségét, és nincs személyi sérülés, akkor elég a baleseti bejelentő, köznyelven a „kék-sárga” vagy betétlap nyomtatvány kitöltése, amely rögzíti a baleset helyét, idejét, a részt vevő járművek adatait, a károk leírását és a felelősség vállalását. A biztosítók ez alapján tudják majd rendezni a kártérítési ügyet. Fontos tudni, hogy bár a bejelentőlap autóban tartása ajánlott, nem kötelező – mégis, erősen javasolt mindig tartani belőle egy példányt a kesztyűtartóban. Már elektronikus formában is letölthető.
Abban az esetben azonban, ha:
- a felek nem tudnak megegyezni a felelősség kérdésében,
- vitatják a baleset körülményeit,
- személyi sérülés történt,
- vagy közlekedési akadály keletkezett, amit nem tudnak biztonságosan megszüntetni,
akkor haladéktalanul értesíteni kell a rendőrséget. Ilyenkor a hatóság hivatalos jegyzőkönyvet vesz fel, ami alapja lesz a további eljárásnak.”
Eredeti írás: BRUNNER MÓNIKA
