A méhrajok önmagukban veszélytelenek, ha nem piszkálják őket. Egy kiló méhrajban 10 ezer körül van az egyedek száma.Ha megbolygatják őket, akkor lehet belőle nagy baj (Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
„Ijesztő látvány
Naponta több telefonhívást is kapnak a méhészek és a katasztrófavédők a tömeges méhrajzás miatt. A vármegyei méhészek szerint idén a szokottnál is több a méhrajok száma, ennek oka, hogy kevés volt az akácvirág, és emiatt kevés volt a munkájuk is. Így az unatkozó méhek kiszöknek a kaptárakból.
Ijesztő látvány az egymáshoz szorosan kapaszkodó méhek halmaza. Pedig szinte bárhol lehet most méhrajokkal találkozni, akár kéménylyukban, eresz alatt, gyümölcsfák ágán csimpaszkodva. Mi lehet ennek az oka?
Méhrajok: a következő napokban bárhol találkozhatunk velük
Régen volt ilyen év, amikor ennyi méhraj hagyta el a kaptárt. Ennek az az oka, hogy kevés volt az akácvirág, így a méheknek nem nagyon volt dolguk A tétlenkedő méhek pedig kiszöktek a kaptárakból az új anyával – tájékoztatta lapunkat Nagyernyei Attila, szedresi méhész, a vármegyei méhészegyesület volt elnöke. Ideiglenesen találnak maguknak helyet gyümölcsfákon, eresz alatt vagy más helyen.
– Önmagukban veszélytelenek, ha nem piszkálják őket – mondta a szakember. Egy kiló méhrajban 10 ezer körül van az egyedek száma, de egy-egy méhraj lehet akár 3-5 kilós is, és az már rengeteg méhet jelent. Így ha megbolygatják őket, akkor lehet belőle nagy baj.
Mi a teendő ilyen helyzetben, kit kell hívni?
Hívjuk a környező méhészt vagy a katasztrófavédelmet, vannak hivatásos méhraj befogók is. Az ő névsoruk fenn van az OMME (országos méhész egyesület) honlapján, ez a névsor a katasztrófavédőknél is meg van. Ők rutinosan megoldják a befogást.
A rajzás pár héten belül befejeződik, hiszen 10 nap múlva kezdődik a hársméz gyűjtése, és virágzik a napraforgó is, így a tétlenkedő méheknek is lesz bőven munkájuk.
A települések hársfái már javában virágoznak, így a szerencsés helyeken édes hársillatra ébredhetnek az ott élők. Nagyernyei Attila elmondta, ezek a kislevelű hársfák, melyeknek méhészeti szempontból nincs túl nagy jelentőségük. Később nyílnak az orvosi-, a nagylevelű- és az ezüsthársfák. Tolnában szerencsére ezekből is van jó pár. A jelenlegi időjárás – hűvös hajnalok, meleg nappalok – kedvez a hársfa virágzásának, de ki tudja, mi lesz tíz nap múlva – tette hozzá a szakember, utalva arra, hogy az akácfák virágzása előtt is bizakodóak voltak.”
Fotó: teol.hu
Eredeti írás: MAUTHNER ILONA
