Urbán Péter, a szekszárdi Bodri Pincészet főborásza szerint fel van adva a borászoknak a lecke, nehéz a változó piaci trendet követni Fotó: Busák Attila / Forrás: Beküldött kép.
„Állandóan változik a piac
A borfogyasztás csökkenése, a növekvő költségek és a meglévő készletek miatt nehéz helyzetbe kerültek a pincészetek. A fiatalabb generációk alkoholfogyasztási szokásai és a telített piac különösen érzékenyen érinti a kisebb borászatokat. Bajban vannak a borászok, vajon a fajtaváltás segítene?
Az elmúlt hetekben, hónapokban többször is foglalkoztunk azzal, hogy nincsenek könnyű helyzetben a borászok, sem hazánkban, sem az unióban. Az okok ismertek. Többféle ötlet is elhangzott már, hogyan lehetne ezen változtatni. A szekszárdi borászokat is megkérdeztük arról, mit gondolnak arról, kellene-e a fajtaváltás egy olyan borvidéken, ahol a vörös fajtáknak évszázados hagyománya van.
Borászok mondják: szőlőt nem pár évre, hanem minimum harminc évre telepítik
– Sajnos a fajtaváltás úgy tűnik egyre több figyelmet kap, a nyarak egyre forróbbak, és aszályosak, a 90-es évekhez képest a körülmények ugyancsak megváltoztak – mondta Urbán Péter, a szekszárdi Bodri Pincészet főborásza. A növényvédő szerek listája is egyre kevesebb, amelyeket az uniós bizottság engedélyez. Olyan fajtákat kellene újra telepíteni, melyek bírják a meleget, kevesebb növényvédő szer is elég a növényvédelmükhöz. Nem tudok róla, hogy a szekszárdi borvidéken készült-e tanulmány arról, hogy mennyi fehér és mennyi vörösfajta szőlőt telepítettek és ezek hogyan váltak be.
Szőlőt a gazdálkodó nem pár évre telepít, hanem minimum 30 évre, így nagyon nehéz követni az éppen aktuális piaci divatot. Én azt javaslom, aki most telepít szőlőt alaposan vizsgálja meg az adott fajta és az alany tulajdonságát – tette hozzá a szakember.
Most éppen a könnyű, fehér borokat keresik
Rappay József, a szekszárdi Schieber Pincészet főborásza bejárta a fél világot, mielőtt szülővárosában letelepedett. Európa több borvidékén, Dél-Afrikában, Kaliforniában is dolgozott, így van rálátása a szőlőfajták választására.

Fotó: Tolnai Népújság / Forrás: Makovics Kornél
– Sajnos a trendek határozzák meg a piacot, amire éppen kereslet van, azt keresik a szaküzletek, kereskedők. Úgy tíz éve szinte nem lehetett eladni a fehér borokat, akkor sokan kivágták az olaszrizring szőlőt és helyette kékfrankost, merlot-t ültettek. Most a fehér borokat, köztük az olaszrizlinget keresik, a kékfrankos, merlot kevésbé kapós. Sajnos az elmúlt években sokkal gyorsabban változott a divat, felnőtt egy korosztály, ők a könnyű borokat fogyasztanák, és nem érdekli őket a tradíció. Ők diktálják a divatot.
Mit tehet a termelő, hiszen nem könnyű lecserélni a szőlőfajtákat? Egy év rámegy a régi szőlő kivágására, újabb egy vagy két év a telepítésre, amire végre terem, eltelik három év. És kiderülhet, hogy már még sem az a fajta a keresett. Szőlőt nem pár évre telepít a gazdálkodó, hanem évtizedekre.
A legnehezebb és a legfontosabb feladatuk a borászoknak megismerni a piacot, smely egyre zsugorodik. Ez nagyon nagy feladat, de enélkül nem megy a bor értékesítése.
– Én azt tanácsolnám, ha valaki megkérdezne, hogy milyen fajtára váltson, ha éppen szőlőtelepítés előtt áll, hogy válasszon egy régi, tradicionális fajtát és egy divatosat. Olyat amiből több minden készíthető, pezsgő, rosé, cuvée és bor. Ami most nagyon nem megy – kékfrankos, merlot – öt év múlva lehet, hogy újra ezeket keresik – mondta Rappay József.”
Eredeti írás: MAUTHNER ILONA
