A látványra sem lehet panasz Fotó: MW
„Elmondjuk a megoldást
Egy kis pecázás a Balcsin jöhet? A balatoni horgászat szabályai pontosan fogalmaznak – mégis, sokan nem ismerik ezeket.
A Balaton partján, ahova sok baranyai is jár, egyre több horgász szembesül azzal, hogy bizonyos helyeken napközben nem horgászhat, főként a nyári szezonban. A balatoni horgászatot sokszor félreértések övezik, hogy pontosan mikor, hol és milyen feltételekkel tilos vagy engedélyezett, különösen a strandok közelében. A szabályozás azonban egyértelmű, ha ismerjük az alapját képező rendeleteket.

Fotó: MW
Balatoni horgászat: kijelölt fürdőhelyen tilos
A kijelölt strandok – ahol a vízterületet bóják, a partot táblák jelölik – a fürdési szezon ideje alatt nappal nem használhatók horgászatra. Ezt a 78/2008. (IV. 3.) Kormányrendelet 7. mellékletének 7. pontja is világosan rögzíti: „A fürdőhely területén a fürdési szezonban horgászni nem szabad.”
Tehát kijelölt fürdőhelyen tilos horgászni. Fontos tudni, hogy a fürdési szezon időtartamát nem egységesen határozzák meg, hanem minden önkormányzat maga állapítja meg, általában május 15. és szeptember 15. közötti időszakra. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon a tóparton akár többféle szabályozás is érvényben lehet, attól függően, melyik településhez tartozik az adott szakasz.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szerint az elmúlt években egyre több szabadstrandot minősítettek „kijelölt fürdőhellyé”, ráadásul egyre hosszabb időszakokra. Ez szűkíti a horgászatra alkalmas partszakaszokat, különösen nappali időszakban.
Éjszakai horgászat: továbbra is engedélyezett
A horgászat tilalma csak nappal érvényes a kijelölt fürdőhelyeken – vagyis napkeltétől napnyugtáig. Éjszaka azonban ezek a tiltások nem alkalmazhatóak. Ez abból a szabályból is következik, amely kimondja, hogy fürdeni éjszaka vagy rossz látási viszonyok között csak akkor lehet, ha a víz megvilágított:
A 46/2001. (XII. 27.) BM rendelet 2. § (1) bekezdés h) pontja szerint: „Tilos fürdeni: éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve ha a vízfelület megvilágított, és legfeljebb a mély víz határáig.” Ez a jogszabály közvetetten is alátámasztja, hogy a horgászat éjszaka nem korlátozható még kijelölt fürdőhelyeken sem – hiszen ha nem lehet fürdeni, nem áll fenn a balesetveszély, így nincs ok a horgászat tilalmára.
Nem kijelölt partszakaszok: szabad a horgászat
Más a helyzet azokon a szabadstrandokon, partszakaszokon, amelyek nincsenek kijelölt fürdőhellyé nyilvánítva – vagyis se bója, se figyelmeztető tábla nem jelzi őket. Ezeken a helyeken se nappal, se éjjel nem lehet jogszerűen korlátozni a horgászatot, hiszen nem tartoznak a fent említett kormányrendelet hatálya alá. Ilyen területeken tehát a horgászat folyamatosan engedélyezett, függetlenül az évszaktól vagy napszaktól.
Egyensúly a fürdőzők és horgászok között
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. arra is felhívja a figyelmet, hogy bár jogilag sok esetben nincs korlátozás, a horgászok felelőssége is fontos. Arra kérik a horgászókat, hogy nappal lehetőleg csak akkor horgásszanak, ha azzal nem zavarják a fürdőzőket, különösen a népszerű, frekventált partszakaszokon. A kölcsönös figyelmesség és együttélés elengedhetetlen a balatoni nyár harmonikus működéséhez.
És ha a balatoni éjszakai pecázás során elálmosodnánk, hallgassuk a Scooter közepesen értelmezhetetlen, viszont idevágó dalát!”
Eredeti írás: bama.hu
Videó a cikk alatt.
