Forrás: Shutterstock
„Sok kerttulajdonos számára a vakond sok bosszúságot okoz a feltúrt talajjal, gyeppel, ráadásul kiforgathatják a növények gyökérzetét, és megnehezítik a fűnyírást. Nem egyszerű kitessékelni a kertből, de irtani szigorúan tilos. Összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, ami távol tarthatja a hívatlan jószágot a kertünktől.
A gondozott talajú kertek csábítóak a vakondok számára, hiszen az ilyen földekben könnyen fúrnak járatokat maguknak és táplálékot is egyszerűbben szereznek így maguknak. A túrása, a felforgatott gyep viszont sok kerttulajdonosnak okozhat problémát. Mivel azonban Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 25 ezer forint. Így tehát irtásának komoly büntetés lehet a vége: akár természetvédelmi bírság kiszabását is jelentheti. Mindenki jobban jár, ha nem elpusztítani, hanem inkább riasztani szeretnénk a kis földalatti állatot.

Forrás: Shutterstock
– Humánusabb megoldásnak tekinthető a szag alapú riasztás, különféle riasztó jellegű növények alkalmazása vagy akár fizikai akadályok bevetése. Nem kedvelik az erőteljes szagokat, például a fokhagymát vagy az ecetet, esetlge kávézacc. De akinek kutyája van az szerencsés, ugyanis a kutyaszőrt sem kedvelik – hangsúlyozta Sipos Larina, tájépítész, kiemelve, hogy a egyes növények sem kedveznek a vakondnak, de érdemes odafigyelni arra, hogy milyen fajtát válasszunk. A hasindító kutyatej és a ricinus gyökérzónájából kibocsátott anyagok zavarhatják a vakondot, de mérgezőek lehetnek a gyerekek számára. – Különféle akadályokat is kialakíthatunk a vakondok ellen, például árkot áshatunk a kerítés vonalában, vagy mélyen a föld alá süllyesztett kerítéssel is védekezhetünk az állatok megjelenése ellen. Sőt, az ultrahangos készülékek is egyre elterjedtebbek.
Legyen vakondháló a kertben vagy ne?
A szakember szerint az is egy jó megoldás lehet, ha például a gyepesítés előtt vakondhálót rakunk le, így elkerülhetjük a kellemetlen túrásokat. A járatokba helyezett fokhagyma, kávézacc mellett beválhat a félig földbe ásott üvegpalack a szél hatására zavaró hanghullámokat kelt, elűzve a kis betolakodót.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a vakond rendkívül hasznos segítőnk lehet az udvarban, hiszen kártevő talajlakó rovarokkal, lárvákkal táplálkozik. De megeszi a pajorok mellett a csigákat és a drótférgeket is. Ezért megfontolandó, hogy valóban el kell-e riasztanunk otthonunkból a vakondot. Helyette inkább meg kellene tanulnunk az intelligens együttélést a környezettudatosság jegyében.”
Fotó: sonline.hu
Eredeti írás: PINTÉR ADRIENN
