Az aratás az eső miatt félbe maradt, a gazdák szerint nem éri meg a malmi búza termelése, mert többe kerül, de a kereskedők nem becsülik Fotó: Makovics Konrél / Forrás: Tolnai Népújság
„Vészhelyzetben: Aranyat ért az eső
Meghallgatta a gazdák imáit a természet, hiszen a múlt héten már azt nyilatkozták, vészhelyzet van a termőföldeken, gyümölcsösökben, halastavaknál. Megeredt végre az eső, a megye minden szegletében jutott az életet adó csapadékból. Az örömöt árnyalja, hogy a most folyó aratásnál, a malmi búza felvásárlási ára hetek óta alig változott.
Vészhelyzet volt a földeken Tolnában, több mint negyven napig nem esett mérhető mennyiségű eső. A kukorica, szója, napraforgó a végsőket rúgta, mondták a gazdák. Közben javában folyik az aratás és a malmi búza ára is mélyponton van, így termelőknek nem igazán volt sok oka az örömre.
Az aratást megakasztotta az eső, a malmi búza ára nem több a takarmányinál
A múlt héten kedden végre megeredt az eső. Záporokkal, nagy széllel érkezett, de másnapra megszelídült és szép csendesen esett, esett az eső. Paks környékén, ahol az amúgy is homokosabb talaj miatt már a kukoricák ”furulyáztak„ 50 milliméternyi eső esett.
– Valóra vált az álmunk, a napraforgók és a kukoricák is magukhoz tértek, mondta Krieser János, aki a Paks környéki Pusztabír Kft. vezetője, egyben a vármegyei gabonaválasztmány tagja is. Akik korán vetették el a kukoricát, azok rosszabb helyzetben voltak a nagy aszály miatt, de sokat számít a talaj minősége is. Sok helyen térdig érő, sárguló a kukorica, de még ezeken is segíthet a most leesett bőséges eső. Szépen beitta a vizet a föld. Ahol virágzás előtt van a kukorica, ott életmentő volt az eső.
– Nálunk még 300 hektáron áll lábon a búza. Az eső megakasztotta a betakarítást, de nem bánjuk, mondta Krieser János. A baj inkább az, hogy egyre inkább belátják a gazdák, hogy nem éri meg malmi minőségű búzát termelni, mert a felvásárlók csak 2000 forinttal adnak többet tonnánként, mint a takarmány minőségűért. Holott aki malmi minőségű búzát termel, annak hektáronként százezer forinttal kerül többe a gazdálkodása. Jelenleg maximum 75 ezer forintot fizetnek a búza – legyen az kiváló minőségű 40-es sikérrel, 18-as fehérjével – tonnájáért.
Az elvárható az lenne, ha ez az összeg malmi esetén 100 ezer, takarmánybúzánál pedig 80 ezer lenne az ár.
Vészhelyzet alakult ki a szántóföldeken, magához tért a kukorica
Dr. Vörös Géza szekszárdi agrármérnök elmondta, a megyeszékhely körzetében 62-65 milliméternyi eső hullott az elmúlt napokban. A kukoricának az utolsó pillanatban érkezett a megváltó csapadék.
– Ha nem esett volna most eső, akkor hatalmas lett volna a kár, a kukorica ugyanis most van címerhányásban, ilyenkor termékenyül meg a növény, amihez csapadék kell. Ha a megtermékenyülés elmaradt volna, akkor egyszerűen nem lett volna termés. A most lehullott eső 2-3 hétig jó lesz a növényeknek, de ezt követően újból kellene majd az eső – mondta a szakember.”
Eredeti írás: MAUTHNER ILONA
