A Bajai Halfőző Fesztiválon idén több mint 300 bográcsban főtt a halászlé Fotó: Farkas Eszter
„Bajai Halfőző
Háromszáznál is több bogrács alatt lobbant fel a tűz szombat este Baján, ahol a Halfőző Fesztivál zárónapján ismét megtelt a város élettel, illatokkal és zenével. Tolnából érkezők is szép számmal vettek részt a gasztroünnepen – volt, aki főzött, más pedig a koncertek miatt jött.
A népünnepély szombati zárónapján a Petőfi-szigeten a Follow the Flow, a Bagossy Brothers Company, a Béke téren a Blahalouisiana mozgatta meg a közönséget többek között, miközben mindenhol ugyanaz a lelkesedés és nyárillatú jókedv lengte be az estét. Több mint háromszáz bogrács alatt gyulladt fel a tűz a Bajai Halfőző Fesztiválon, miközben már jóval előtte is érezni lehetett az izgatott várakozást a levegőben. A város egyetlen nagy szabadtéri konyhává változott, miközben a Petőfi-sziget és a Béke tér színpadjain egymást követték az ország legnépszerűbb zenekarai.
Tolna vármegyéből több család is ellátogatott a rendezvényre – voltak, akik főztek, mások a koncertélmény kedvéért jöttek. Egy dolog azonban közös volt: mindenki egyetértett abban, hogy a Halfőző nem csupán egy gasztrofesztivál, hanem igazi nyári népünnepély, ahová évről évre jó visszatérni.
„Ez a koncert kellett a nyárhoz”
A Follow the Flow koncertjére már kora este elkezdtek gyülekezni a fiatalok a Petőfi-szigeten. A szekszárdi K. Marcell párjával érkezett a helyszínre, és mint mondta, nem volt kérdés, hogy szombat este Baján zárják a napot.
– Sokan ajánlották, hogy a Halfőző nem csak az evésről szól, hanem az élményekről is. Most már tudjuk, hogy ez így van. A koncert is óriási volt, az egész hangulat magával ragadott minket. Utoljára még kiskoromban jártam itt a családommal, sokat változott a rendezvény pozitív irányban– mesélte.

Fotó: Farkas Eszter
A Béke téren kora este a Blahalouisiana adott felejthetetlen koncertet: ott sem maradt szárazon a tánctér, sokan már a koncert kezdete előtt elfoglalták a helyüket.
„Jövőre mi is főzünk!”
A decsi Gy. Tamás családjával érkezett Bajára, és bár idén csak vendégként vettek részt a fesztiválon, jövőre már bográcsot is hoznának.
– A bajai halászlé az egyik kedvencem, mi is ezt főzzük, ha vendégek jönnek. A hangulat fantasztikus, a szervezettség példás. Most eldöntöttük, hogy jövőre belevágunk mi is – mondta mosolyogva.
Tolnaiak Baján: a hagyomány erősebb, mint valaha
A dombóvári G. Nóra és férje harmadik éve járnak a Halfőzőre – idén két családdal közösen főztek. Mint mondják, náluk már hagyománnyá vált az esemény.
– Egyszerűen nem lehet kihagyni. Mi már június óta visszaszámolunk. Együtt a család, barátok, jó zene, finom hal – mi kell még? – fogalmazott.
A Bajai Halfőző Fesztiválnak közösségépítő ereje van
A bonyhádi S. Ilona ismerőseivel érkezett, ők idén csak kóstoltak, de jövőre már komolyabban szeretnének részt venni a fesztiválon.
– Annyi kedves embert ismertünk meg, mindenki beszélget, kínálgat, érdeklődik. Ez a halfőző titka: nem csak a hal fő együtt, hanem az emberek is – fogalmazott.
A hivatalos tűzgyújtás után az est még korántsem ért véget: a város késő estig élt, lüktetett és ünnepelt. A bográcsokban rotyogó halászlé, a nevetés, a színpadról lecsorgó zene – mind együtt adták azt az élményt, amiért sokan már most feljegyezték jövő július első hétvégéjét a naptárba.”
Fotó / Eredeti írás: FARKAS ESZTER

