A pécsi Vásárcsarnok körül forr a levegő - Fotó: K. L.
„Nem tiszta ügyek
Fokozódik a helyzet: három éve adták át, de vitás helyzetek még mindig vannak. A pécsi Vásárcsarnokban nem csak a kamu őstermelőkre panaszkodnak.
Több ügyben is sikerült nagyot előrelépni – mondta a minap Kalmár Péter önkormányzati képviselő a Bama.hu-nak. Ugyanakkor a pécsi Vásárcsarnokban még vannak gondok. Erről számoltunk be néhány nappal ezelőtt. A Vásárcsarnokot üzemeltető önkormányzati cég, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. ugyanis annak ellenére meg tudta kötni az új szerződéseket a bérlőkkel, hogy kezdetben jelentős véleménykülönbségek voltak a kereskedők és a cég között. Az is pozitív elmozdulás, hogy a még meglévő technikai problémákat – árnyékolási gondokat, nyílászárók záródását – is igyekeznek orvosolni. Ezzel együtt azonban egy vizsgálat történt, miután a magukat őstermelőknek mondó kereskedők verhetik át a vásárlókat a létesítményben. Az ezzel kapcsolatos jelentés már a pécsi jegyző asztalán van.
Cikkünk után olvasóink, köztük árusok, piacra látogatók osztották meg a véleményüket a témában. Volt aki azt írta, hogy
180 bérlő és a vezetőség mindennapját nyomorítja meg pár személy, akiknek semmi sem jó.
Más kommentelő szerint van olyan nepper is, akinek füstölt áru üzlete van, és
a lejárt vagy lejárat előtti árut lecímkézve az őstermelők közt értékesíti mint házi terméket!
Megint más pedig olyan „őstermelőt” ismer, aki az egyik áruházláncban vásárolt tojást árulja a piacon. De kereskedők is kaptak kemény kritikákat.
Az árakkal sem voltak kibékülve, mondván a horvátországi Eszéken 200 forint a dinnye kilója, míg itt, Pécsen 500 forint volt – ez szerinte nagyon nagy haszonkulcs. Más pedig a csemegekukorica darabjáért sokallta a félezer forintot. Ezzel szemben viszont arra is felhívták a figyelmet, hogy termelés sem olcsó, a befektetett pénznek, munkának, szereknek, különböző járulékos költségeknek is meg kell térülnie – sokan tönkrementek már termelőként.
Akik szerint a pécsi Vásárcsarnokban minden rendben van!
Egyes, a városvezetéshez és a cégvezetéshez lojális vélemények szerint a csarnokot azok akarják lejáratni, akik nem értenek a kereskedelemhez, mert „a kereskedők, a vásárlók döntő többsége elégedett.”
170 milliós gondok
Az új pécsi Vásárcsarnok építésével kapcsolatban már tavaly komoly garanciális problémák merültek fel, amelyek rendezése érdekében Pécs önkormányzata lépéseket tett. Egy tavaly elkészült szakvélemény megállapította, hogy a kivitelező nem teljesített megfelelően, és a hibák kijavításának költsége 170 millió forintra tehető, ezt pedig egy bankgaranciából fedezik. „
Eredeti írás: bama.hu
