Fotó: Shutterstock
„Helyi közélet
Elég egy úthiba vagy pillanatnyi figyelmetlenség, s máris bekövetkezik a baj. Az elektromos rolleresek olykor veszélyes manővereket hajtanak végre, s a bravúrnak könnyen súlyos sérülés lehet a vége.
A nyár közepén vagyunk, tombol a kánikula, az utcákon rengeteg a fiatal, s az elektromos rolleresek is szinte mindenhol feltűnnek – a kisebb bukásokon kívül esetenként nem ússzák meg az esést súlyos sérülések nélkül. Így járt az 17 éves lány, aki a közösségi médiában hozta nyilvánosságra történetét, tanulságként.

Kifordult a roller kereke, váll, könyök, térd sérülés, kórház
Minden nap tehetnénk ki hasonló történeteket, hiszen egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek is érkezik elektromos rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel, áll a Bethesda kórház bejegyzésében. Mana 17 éves, tizenötödik napja feküdt a sebészeti osztályunkon, amikor megkérdeztük, mit üzenne az odakint szabadon elektromos rollerező sorstársainak. Határozott volt, nem szépítjük:
“Ne legyél te a következő! Nem éri meg megvárni, hogy valami történjen, és majd utána veszek bukót. Utána megyek lassabban. Utána majd lerakom a rollert. Én is így gondoltam, és majdnem rámentem.
Az ember, amikor elektromos rollerezik, azt hiszi, uralja az egészet. De nem, bármi történhet bármelyik pillanatban! Én azért estem egy teljesen üres, sima, egyenes úton, mert magától kifordult a roller kereke, pedig frissen jött ki a szervízből. Az eséskor sérült a vállam, a könyököm, a térdem, és beleállt a hasamba a kormány. Ettől zúzódott a vesém és szakadt a lépem. Egy szempillantás alatt ide kerültem a kórházi ágyba. És látom, hogy naponta átlag 5 új rollerbalesetes érkezik. Ne te legyél a következő!”
Nyomatékosan kérnek minden szülőt, hogy adják át ezeket az üzeneteket gyermekeiknek
- A bukósisak használata ne legyen opcionális – legyen kötelező!
- Két keréken se hajts gyorsan, mert nap mint nap látjuk a következményeket!
- Ha lehetséges, kerüld az elektromos rollerek használatát – válaszd inkább a kerékpárt!
Elektromos rolleresek: súlyos sérüléssel végződhet a városi kalandozás
- – Esetenként veszélyes az elektromos rollerezés, vannak fiatalok, akik ugyanis bravúroskodnak, s azt gondolhatják, hogy rájuk nem vonatkoznak közlekedési szabályok – mondta érdeklődésünkre kedden Endrédi János kaposvári forgalomtechnikai szakmérnök, a Kaposvári Rendőr-kapitányság Városi Baleset-megelőzési Bizottság tagja. – Csakhogy a roller kis kereke miatt elég egy kátyú, úthiba, s máris hatalmasat bukhatnak.
- A szakember szerint néhányan feltehetően nem gondolják végig, hogy mekkora kockázatot jelenthet az elektromos rollerezés. A jármű ugyanis könnyedén 30-40 kilométeres tempóra is képes és korántsem mindig egyszerű a biztonságos megállás. Endrédi János hallott már olyan történetről, amikor egy fiatalember az úthiba miatt orra bukott és összetörte az arcát.
- – Szerintem lényeges, hogy a rolleresek normális sebességgel közlekedjenek és a bukósisak mellett könyökvédő is része legyen a felszerelésnek – tanácsolta a szakember.
A gyermek minden esetben viseljen fejvédőt
– A somogyi közlekedésrendészeti szakemberek tapasztalata az, hogy az elektromos roller használók nem elég körültekintők a szabályozást illetően – tájékoztatott kedden a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság (SVRFK) Kommunikációs Szolgálata. – Többen annak ellenére használnak 25 km/óra tervezési sebesség feletti e-rollereket, hogy azok a rendelet szerint segédmotoros kerékpárnak számítanak, így használatuk vezetői engedélyhez, valamint biztosításhoz kötött, és bukósisak viselete is kötelező rajtuk. A rendőrség válaszában kitért rá: további probléma forrása, hogy a szülők ezen járműveket fiatalkorú vagy kiskorú gyermekeiknek engedik használni (és itt a lényeg nem az életkor, hanem hogy nincs vezetői engedélyük), ami a szülő részéről is szabálysértést valósít meg.
– A kisebb teljesítményű elektromos rollereknek is lehetnek veszélyek forrásai – derült ki a rendőrség tájékoztatójából. – A nyári szünidő alatt sok gyermek közlekedik rollerrel, vagy kerékpárral. Szülőként fontos, hogy a gyermek csak akkor járjon önállóan, ha ismeri a legfontosabb közlekedési szabályokat, és képes a járművel biztonságosan közlekedni.
Az SVKI azt is közölte: bár hazánkban még nem kötelező, ettől függetlenül kifejezetten ajánlott, hogy a gyermek minden esetben viseljen fejvédőt, és az életkori sajátosságoknak is megfelelő védőfelszerelést.”
Fotó: sonline.hu
Eredeti írás: HARSÁNYI MIKLÓS
