Tragédia: 21 éves férfi holttestét emelték ki a vízből
„Siófokra riasztották a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) egységét. Tragédia történt: búvárok emeltek ki egy holttestet.
Az elmúlt hétvégén is sűrűn riasztották a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának tagjait, s egy tragédia is történt Siófokon.
Tragédia: 21 éves férfi holttestét emelték ki a vízből
– Éjszaka a siófoki BAHART kikötőbe riasztotta sürgősségi mentőhajónkat a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság, ahol egy 21 éves férfi beesett vagy beugrott a vízbe és elmerült – közölte hétvégi összefoglalójában a VMSZ. – Búvár kollégáink emelték ki a holttestét.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata hétfőn megkeresésünkre közölte: a haláleset körülményeinek vizsgálata során a Siófoki Rendőrkapitányság az idegenkezűséget kizárta, ezért az eljárást az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint (közigazgatási hatósági eljárás) folytatja.
– A vizsgálat kiterjed arra is, hogy terhelhet-e valakit büntetőjogi felelősség az elvárható segítségnyújtás elmulasztása miatt – tájékoztatott az SVMRFK. – Az esettel kapcsolatban jelenleg bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.
Egy 11 hónapos csecsemőt csípett meg a darázs
– Tegnap Alfa nevű sürgősségi mentőhajónk egészségügyi személyzete ellátott egy fiatal nőt, aki darázscsípés következtében allergiás tüneteket mutatott – közölte hétvégi összefoglalójában a VMSZ. – Ezután az Országos Mentőszolgálat kórházba szállította. A hajó legénysége később a szigligeti strandon látott el egy középkorú férfit. Innen a szomszédos településre indult egy 11 hónapos csecsemőhöz, akit megcsípett egy darázs, ez esetben csak helyszíni ellátásra volt szükség.
Délután az egyik tihanyi strandon szolgáló munkatársunk egy idős hölgyet részesített elsősegélyben a mentők kiérkezéséig, aki rosszul lett, már csak a fürdőzők segítségével tudott eljutni a lépcsőig. Hasonló feladata volt a Szigligeten szolgáló kollégánknak is, egy fiatal férfi lett rosszul a strandon.
Mentőtiszti autó, súlyos sérült, vízicsúszda, vállsérülés
- Mentőtiszti autónkat egy közúti balesethez riasztották Zánka közelébe, két súlyos sérült ellátásában vettünk részt, majd bekísértük az őket szállító mentőkocsikat a veszprémi kórházba – olvasható a tájékoztatóban. – Két esetben is kértek strandi mentőinktől segítséget vízi élményparkban megsérült fürdőzők ma: egy férfi hason csúszott le a vízicsúszdán, így a fejét beütötte a medence aljába. Kollégánk felügyelte az állapotát a mentők megérkezéséig. Hasonló segítséget nyújtott vízimentőnk egy felfújható élményparkban vállsérülést szenvedett strandolónak addig, amíg az üdülő mentőegysége meg nem érkezett.
- Ezen a hétvégén strandi vízimentőik 130 könnyű sérültet láttak el a partokon. „
Fotó: sonline.hu
Eredeti írás: HARSÁNYI MIKLÓS
