Az aszály a vizes élőhelyekre is veszélyes lehet, főleg, ha nincs természetes vízutánpótlásuk. Képünkön a selypi ülepítő tó Fotó: Huszár Márk/Heol.hu
„Aszály
Sűrű növényzetben gázolva haladunk abba az irányba, mi még egykor élénk élőhelye volt számos madárfajnak és egyéb, vizes környezetet kedvelő fajnak. Egyedül a nádas területfoltok emlékeztetnek arra, hogy a selypi tóban víz volt – ma a kiszáradt medrében a vaddisznók találták meg kedvenc napozóhelyüket. Az aszály miatt egyre kevesebb csapadék hull, s azok a vizes élőhelyek, melyek ilyen mellett alakultak ki, veszélyben vannak.
Csak két, terepjárók által letaposott ösvény vezet be a Magyar Madártani Egyesület (MME) fenntartásában lévő selypi ülepítő tóhoz. A közvetlenül a Zagyva gátja mellett található vízgyűjtő terület felé igyekezve kísérőnk, Zubor András, a Bükki Nemzeti Park polgári természetőre arra figyelmeztet, ha gyanús hangot hallunk, gondolkodás nélkül forduljunk vissza – a tó aszály miatt kiszáradt medre ugyanis a vaddisznók kedvenc helyévé vált, s sok anyakoca jár oda kicsinyeivel.
– Bár a szélére nem jönnek ki, ne aggódj – próbált kedvesen nyugtatni a természetőr, de hazudnék, ha azt mondanám, elöntött szavaitól a mindent átható nyugalom.
Sétánk közben András azt sorolja, mennyi vizes élőhelyen költő és élő madárfaj élt itt és az elmúlt években, s számát sem tudja már, hány fészket talált a víz mellett növő bokrokon és fákon.
– Igazán sok, változatos és igen ritka fajok természetes költőhelye is volt ez a tó, melyek most mind elköltöztek, s az élőhelyük egyre szűkül. Mára már csak egy-egy madár köröz a sivár terület fölött – emlékezett vissza Zubor András. – Korábban az énekesmadaraktól a ragadozó madarakig nagyon sok madárfaj találta itt meg az életterét, gazdag ökoszisztémával büszkélkedhetett a táj. Télen pedig ez a tó volt az, melynek befagyott tükrén a gyerekek, családok korcsolyáztak. A télen gyerekektől hangos, az év többi részében pedig változatos állatvilágban bővelkedő terület már csak a lakosok emlékeiben él.
A cukorgyár bezárása óta tartós utánpótlással nem rendelkező selypi tóba ugyanis már csak természetes csapadékból érkezik víz, melyből az utóbbi években több alkalommal is megjelenő aszályos nyár miatt az idén is igen kevés jutott – s el is tűnt a tóban lévő vízmennyiség. Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója elmondta, hogy többször, többféleképpen próbálták már rendezni a tó körüli kérdéseket, de mindeddig nem született megállapodás az élőhely vízutánpótlásának megoldásáról.
A klímaváltozás miatt azonban évről évre számítanunk kell arra, hogy egyre több vizes élőhely kerül veszélybe, akár a teljes megsemmisülés is fenyegetheti őket. Azon vízgyűjtő területek ugyanis, melyeknek tartós utánpótlásuk nincs, szinte csak a csapadékból gyarapodhatnak, melyből az utóbbi években egyre kevesebb van.

Fotó: Huszár Márk/Heol.hu
Az aszály nem kíméli az állatvilágot sem
Laska Nikolett mezőőr naponta járja azokat az utakat, hol már szinte madár sem jár. Mint mondja, az aszály nem csak a gazdaságban, hanem az állatvilágban is megjelenik a csapadékmentes időjárás: míg régebben egy-egy őzsuta 2-3 gidát nevelt, most inkább már csak egyet és az sem olyan életerős, mint a kedvezőbb időjárási viszonyokban született kicsinyek voltak.
– Fácáncsibét is csak elvétve látok, nincs víz, harmat és pocsolya sem, így a költő párok az ínséges időszakhoz alkalmazkodtak: kevesebb utódot nevelnek, mert már a szülők számára is gondot jelent a túlélés is. Én magam madáritatót tartok fenn a kertben, és ha elfogy belőle a víz, már onnan is tudom, hogy az örvös galambok egymás mellett sorakozva várják, hogy újra megtöltsem a tálat, és vízhez jussanak – mondta Laska Nikolett.
A mezőőr azt is megemlítette, hogy a csapadék hiánya már az egyes fajok fészekrakását is akadályozza: a fecskék, melyek jellemzően sárból építik fészkeiket, nem találnak megfelelő „alapanyagot” ehhez, mely alapvető feltétele volna az utódok keltetéséhez is. Mint mondja, műfészkeket rakott ki, hogy ezzel is segítse a faj fennmaradását, még ha csak kicsivel is.
– A gázlómadarak, például a gólya, a kócsag és a szürke gém nem találnak megfelelő mennyiségű táplálékot: a békák és a halak hiánya számos egyed pusztulását idézi, mely csak tetézi az áramütés és a fészkek megsemmisülése okozta egyedhullást – magyarázta Nikolett. – Ezek pedig védett madarak, s egyre kevesebb példány van már belőle.
Nem csoda, hogy a vadak a gazdák termését dézsmálják
A vadaknak egyetlen állandó nedvességforrás áll rendelkezésükre: a napraforgó és a kukorica. Éppen ezért, bár érthető, hogy a gazdák a saját kárukon keseregnek, ugyanakkor ez is csak annak a tünete, ami az egész éghajlatunkon történik: változik, s vele együtt változik a világunk is, függetlenül attól, hány lábbal állunk rajta.
Nem ez az első év, amikor a tó kiszáradt: „
Eredeti írás: MAKÓ-SZABÓ DIÁNA
