A Perseidákról, bolygók együttállásáról, Fekete Holdról kérdeztük Murányi Lajos csillagászt Forrás: Bencsik Ádám/Beol.hu
„Csillagászat
Augusztusban érdemes feltekinteni az éjszakai égboltra. Az évről évre visszatérő Perseidák mellett Fekete Hold és bolygók együttállása is érdekes lehet.
Augusztusban izgalmas dolgok történnek az égen. Megérkezett a Perseidák-meteorraj, amelyről korábbi cikkünkben már írtunk. Ugyanakkor várható több bolygó felbukkanása, együttállások, valamint a Fekete Hold is. A Vénusz és a Jupiter augusztus 12-én figyelhető meg együtt, 18-án pedig 6 bolygó együttállása várható. A Fekete Holdat 22-én figyelhetjük meg. Mindezekkel kapcsolatban kérdeztük Murányi Lajos csillagászt, aki elmondta, mi igaz mindebből és mi szorul pontosításra.
Murányi Lajos elmondta, hogy hétfőn kezd egy bemutatósorozatot Egy hét a csillagok alatt címmel, amely során 3 éjszakán át figyelik az eget.
– Most volt telihold, de nem akkor érdemes a Holdat figyelni, hanem amikor már a fény-árnyék terminál mentén meg tudjuk figyelni a Hold felszínét, a krátereket – magyarázta.
Érkeznek a Perseidák
A csillagász kitért arra, hogy már megfigyelhetőek a hullócsillagok, azaz a Perseidák-meteorraj, amelyek egy üstökös maradványai.
– A néphit szerint mindenkinek van egy csillaga, és amikor az illető az élete végéhez ér, akkor leáldozik a csillaga, és ezt tartották hullócsillagnak. Ma már természetesen tudjuk, hogy ezek tulajdonképpen egy meteor maradványai, és ezek között halad el a Föld ilyenkor – fejtette ki.
Hozzátette, hogy a kisebb darabok csak felvillannak, a nagyobbak csíkot húznak az égen. Minél nagyobb a kő, annál fényesebbnek látszik.
– Természetesen mindezek megfigyelése időjárásfüggő. Ilyenkor nyáron nagy a légköri turbulencia, azaz vibrál a légkör, ami zavaró a képalkotásban, megfigyelésben – fogalmazott a csillagász.
Mi a helyzet a Fekete Holddal?
Hozzátette, hogy az olyan kifejezések, mint Fekete Hold, Farkashold és társai nem tudományos megnevezések, ilyesmivel a csillagászat nem foglalkozik.
– A megfigyelés annyiból érthető, hogy amikor fölkel a Hold, a Föld görbülete és a légkör általi fénytörés miatt nagyobbnak, más színűnek látszódhat. Ez azonban mindössze optikai csalódás, nem több – fogalmazott Murányi Lajos.
A bolygók együttállása is érdekes kérdés
Azt is elmondta, hogy nem lesz olyan, hogy hat bolygó együtt áll. Hajnalban ugyan látható a Vénusz és a Jupiter a nyugati égbolton, de a Szaturnusz fél 10 körül kel fel, így nem nevezhető együttállásnak.
– Együttállásnak azt nevezzük, amikor egy időben egy helyen lehet megfigyelni a bolygókat. Ez nem fog ilyen értelemben megvalósulni, azt lehet csak elmondani, hogy estétől reggelig meg lehet figyelni a szabad szemmel látható bolygókat – fejtette ki a csillagász.
Elmondta, hogy a Szaturnusz az utolsó szabad szemmel látható bolygó a Naprendszerben, utána csak távcsővel lehet megfigyelni őket.
Felsorolta ugyanakkor, hogy a napokban mikor mit lehet látni az égen.
- Hétfőn 19 órakor volt egymáshoz közel a Nap és a Merkúr, de mivel akkor még világos van, a Nap fényétől nem lehet majd látni a bolygót.
- Szintén hétfőn 21 óra után, fél 10 felé a Mars a Szűz csillagképben volt látható a nyugati égbolton, a horizonthoz közel. Ezt csak akkor lehetett látni, ha valaki nem városból nézi, illetve nincsenek fák a horizonton.
- 22 és 23 óra közt a Holdhoz közel van a Szaturnusz, de a Hold elnyomja a fényét. Érdekességképpen jegyezte meg a csillagász, hogy kedden is egymáshoz közel lesz a két égitest, azonban míg hétfőn a Hold kelt fel korábban, a bolygók mozgása miatt kedden már a Szaturnusz lesz fent korábban.
Arról, hogy mikor van a Perseidák maximuma, hogyan, mikor figyelhetjük meg, ebben a cikkünkben írtunk:”
Fotó: heol.hu
Eredeti írás: ELEK ANDREA
