"Jó lenne, ha a mostaninál nagyobb tisztaság lenne, bosszantó a sok szemét."
„Mostantól kemény büntetéssel számolhatnak a kirándulók is, az Olaszországba utazóknak ezzel érdemes tisztában lenniük. Ha valaki megszegi az előírásokat, könnyen durva bírság lehet az ügy vége, s épp ezért már indulás előtt célszerű megismerni a tudnivalókat – mutatjuk a főbb részleteket.
Olaszországban szigorúan büntetik az autókból szemetelőket, egy szombaton életbe lépett rendelet szerint szélsőséges esetben akár 18 ezer euró (7 millió forint) pénzbírságot is meg kell fizetnie annak a sofőrnek, aki szemeteszsákot dob ki autójából az utcára vagy az autópálya szélére – durva bírság várhat a szabálysértőkre.

Kirívó esetben börtönbe is mehet a szemetelő
A szabálysértés szempontjából nem játszik szerepet, hogy az autó mozgásban volt-e vagy éppen parkolt. Zsebkendők, műanyag palackok és cigarettacsikkek esetében a büntetés mértéke akár 1188 euróig (hozzávetőleg félmillió forint) terjedhet. Kirívó esetében letartóztatás is történhet.
Súlyosbító tényezőnek számít, ha a szemetelés természetvédelmi területen, vagy más védett térségben történik. Utóbbi esetben a jogosítvány megvonása, s akár börtönbüntetés kiszabása is lehetséges. A korábbiaktól eltérően már nem szükséges, hogy valakit a rendőrség „tetten érjen”, hanem elegendő lesz a számos helyen kihelyezett megfigyelőkamerák felvétele is bizonyítékként.
Durva bírság: akár milliós büntetés fenyeget – jó, ha erre feltétlenül figyelsz!
- – Nálunk is gyakori a szemetelés, az utak mentén rendszeresen látok szanaszét dobált ételmaradékot, zsebkendőt, zacskót vagy épp cigicsikket – mondta kedden ifj. Somogyvári János, a Somogy Classic Oldtimer Egyesület elnöke. – Szükség van a szabályokra és a rendszeres ellenőrzésekre, s ha valaki a szemetelés miatt megbukik, az bizony fizessen.
- A szakember korábban egy köztisztasági profilú cégnél is dolgozott, s akkoriban az utak közelében az építési törmeléken és a háztartási hulladékon kívül műanyag palackok sokaságát is megtalálták. Az elnök megérti, hogy Olaszországban ezen a téren szigorú szabályokat vezetnek be, s itthon is fontos cél, hogy kiszűrjék a szemetelő közlekedőket.
- – Lényegesek a környezetvédelmi kampányok, amelyek arra irányítják a figyelmet, hogy védjük, óvjuk közvetlen környezetünket – jegyezte meg ifj. Somogyvári János.
Kampány és szigorú számonkérés a környezet védelméért
– Dohányzom, ám kijelölt helyen szoktam eldobni a csikket – hangsúlyozta a kaposvári Udvari Gábor. – Sajnos, sokan nem tartják be az elemi szabályokat, a gyorséttermi ételes zacskón kívül üres energiaitalos dobozt, vagy üdítős flakont is kihajigálnak az autóból.
Jó László, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz) vármegyei elnöke kedden azt mondta: egyesek bármit kidobálnak a járművekből, s nem törődnek a környezetvédelemmel. – Az út közelében láttam már rossz, használt autógumit, illetve rengeteg szanaszét szórt csikket, utóbbi ráadásul tűzveszélyes – tette hozzá. – Ugyan már mennyi ideig tartana, ha valaki egy zacskóba összegyűjtené a szemetet és a legközelebbi parkolóban a hulladékgyűjtő edénybe rakná? Jó lenne, ha a mostaninál nagyobb tisztaság lenne, bosszantó a sok szemét.”
Fotó: sonline.hu
Eredeti írás: HARSÁNYI MIKLÓS
