A kép illusztráció. Fotó: PeopleImages
„Csalás
Hamis beszállító szedett rá egy vállalkozót, közel kétmilliója bánta az üzletet – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Egy Tolna vármegyei cégvezető tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki e-mailben kereste meg a vállalkozása címén egy ajánlattal. Csak elektronikus üzenetváltások voltak, hiába kérte, hogy telefonon egyeztessenek, ezt az ajánlattevő figyelmen kívül hagyta. A levélváltás során megegyeztek, hogy a megrendelt terméket napi áron megvásárolja, majd rövid szállítási határidővel egy megadott címre ki is szállítják. Az üzlet feltétele volt, hogy a teljes összeg felét előre elutalja, ami megtörtént a csalók által megadott számlaszámra.
Több gyanús jel volt, ennek ellenére megbízott az eladóban és már tovább is értékesítette az árut, de a harmadik félhez nem érkezett meg. Hiába próbálta felvenni a kapcsolatot az eladóval, a levelei igazoltan megérkeztek, de választ nem kapott. A pénzét azóta sem utalták vissza. A pénzintézet tájékoztatása szerint a számláját zárolták, mert az utalást nem a címzett céghez regisztrált számlaszámára kezdeményezték.
A káresemény után kereste csak meg az „eredeti ”céget, ahol arról tájékoztatták, hogy az üzletet nem velük kötötte és az utaláshoz használt számlaszám sem hozzájuk tartozik.
A rendőrség kéri, hogy cégük pénzügyeiben eljárva is legyenek óvatosak és egészségesen gyanakvók!
- Figyeljenek a feladóra! Amennyiben új e-mail címről érkezik üzenet egy „régi” ügyfél nevében, a változás okát próbálják kideríteni!
- Minden üzletnél ragaszkodjanak a személyes, vagy legalább a telefonos kommunikációhoz! Ne elégedjenek meg a „csak” e-mail változattal!
- Mindig ellenőrizzék a céghez tartozó számlaszámot, mielőtt utalnának!
- Árulkodó lehet, ha a visszaküldött/hitelesített szerződésen valami nehezen olvasható!
- Ha mégis csalás áldozatává váltak, haladéktalanul tegyenek feljelentést a rendőrségen és jelezzék a pénzintézetüknek is!
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében továbbra is kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások megelőzésére és felderítésére. A témával kapcsolatban a www.kiberpajzs.hu oldalon szerezhetnek további hasznos és aktuális információkat.”
Eredeti írás/Fotó: teol.hu
