Ne tessék félreérteni, nem kérdőjelezem meg a kormány erőfeszítéseit szuverenitásunk és biztonságunk védelmére.
Nem könnyű a mai világban helytállni. Több rosszakarónk van, mint barátunk, és gyakran még a barátról is kiderül, hogy valójában ellenfél.
Úgy tűnik, azt is nehéz megszámolni, hogy hány nap süt az égen. Kettő, ahogyan miniszterelnök úr 2023-ban mondta? Vagy három? Miniszterelnök úr 2025-ben már ennyit számolt.
Vagy talán csak egy? Vagy csak most a trumpi nap elhomályosítja a többit? És ha meg is számoltuk őket, akkor is marad a kérdés: melyik alá álljunk, melyiktől várhatunk tartósan több meleget?
Nos, ilyen világban védeni a magyar érdekeket, szuverenitásunkat és biztonságunkat, iszonyúan nehéz feladat, s elismerés azoknak, akik ezt teszik.
A választási kampány hevében azonban elhangoznak furcsa kijelentések. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úr, akinek nevét most sikerült egy szuszra leírnom, példának okáért kijelentette: „Megújultak helikopter-flottáink is! Megvédjük Magyarország minden négyzetcentiméterét.”
Nem akarok kötekedni, de mégis, nem túlzás flottákról beszélni, így lazán, többes számban? A különböző rendeltetésű helikoptereket persze lehet külön flottákba sorolni, de az esetleges ellenségeinket ez aligha riasztja el. Feltehetően a másik oldalon is tudnak számolni.
Legjobban azonban ez a centis dolog izgat. Tudják Önök, hogy egyetlen négyzetkilométer hány négyzetcentiméter? Elárulom: 10 milliárd! Magyarországon 93 ezer van belőle, lévén, hogy a területünk 93 ezer négyzetkilométer.
Lehet, hogy miniszter úr az ukrajnai háború tapasztalataira gondol, ahol néhány négyzetkilométerért hetekig harcolnak, de azért ott sem centikben számolnak. Donyecktől Odessza 568 kilométer, ami most már nem tűnik olyan soknak.
Nem akarok kishitű lenni, de történelmünkből hirtelen nem nagyon emlékszem olyan háborúkra, ahol minden négyzetcentit meg tudtunk volna védeni.
A háború kimenetele, mint látjuk az ukrán fronton is, legalább három dologtól függ. A saját politikai és katonai vezetés felkészültségétől és elszántságától, a szövetségesek erejétől és szándékaitól, és nem utolsó sorban az ellenségtől.
Ne haragudjanak, de hirtelenjében nem tudnám megmondani, hogy egy háborúban, ahol minden négyzetcentit meg akarunk védeni, pontosan ki lehet a szövetségesünk. A NATO 5. cikkelye egyre inkább csak egy papír.
És főleg nem tudom, hogy ki az ellenség. Szombathelyen miniszterelnök úr Ukrajnát nevezte meg ellenségnek. Egyetértek!
De ha ne adj isten, holnap háborúba keveredünk az ukránokkal, akkor objektíve annak a szövetségese leszünk, aki szintén hadakozik ellenük. Ugye, kitalálták, hogy melyik országról van szó?
Szóval nem ártana tisztán beszélni. A magyar népnek joga van tudni, hogy ki ellen és kikkel kell védeni azokat a bizonyos négyzetcentimétereket.
Szijjártó Péter miniszter úrnak is tetszhet ez centis hasonlat. A Mandinernek elmondta, hogy „egy centiméter szuverenitásról sem mondunk le.” Itt nagyobb bajban vagyok, mint a honvédelmi miniszter úr esetében. Tudniillik, nem tudom, hogy hány centiméter hosszú vagy hány centiméter széles a szuverenitás. Egy méter? Egy kilométer? Vagy mennyi?
Lehetne egy kis számolással kezdeni. 1999-ben, amikor beléptünk a NATO-ba hány centiről mondtunk le? Hány centit delegáltunk a szuverenitásunkból az Európai Uniónak, amikor 2004-ben tagok lettünk? Mert ugye, azt senki sem tagadja, hogy delegáltunk.
Hány centivel lettünk rövidebbek, amikor húsz évig az afganisztáni hegyek között védtük a magyar földet? Hány centit igényel meg Trump elnök, ha tényleg összejön a Béketanácsa, ahova lelkesen csatlakoztunk?
Arról nem is beszélve, hogy a szuverenitás nem csak külpolitikai és katonai kérdés. Horn Gyula álszocialista liberális kormánya nem centiket, hanem métereket vágott le a szuverenitásunkból, amikor eladta a nyugatnak az energiaágazatot, a bankokat, meg úgy általában a családi ezüstöt.
Hány méterrel lettünk volna rövidebbek, ha Gyurcsánynak sikerül eladni a magyar kórházakat amerikai barátainak?
Az Orbán-kormány visszavette a stratégiai ágazatokat a nyugattól, és haza küldte a világ fő uzsorását, az IMF-t. Nagyon nagy dolog! De még nagyobb az, hogy talpra állt, és kijelentette, hogy a magyar szuverenitás nem eladó.
Persze, van még munka, és nem is kevés. A külföldi élelmiszerláncok most is itt élősködnek, és ha nem lép a kormány, további centikről mondhatunk le.
Mi lesz a magyar mezőgazdasággal? Az ukrán agráragresszió a létükben fenyegeti a magyar termelőket. Tud-e a kormány EU-tagként bármit is tenni ellene, vagy belenyugszunk, hogy pár centivel rövidebb lett a szuverenitásunk?
Beolvadunk-e az angolszász világrendbe vagy azokkal megyünk, akik egyenlőségre, kölcsönös előnyökre akarják a nemzetek együttműködését építeni?
Lesz-e erőnk és elszántságunk küzdeni, amikor jelenlegi barátaink a fejünkre csapnak, vagy akár meg akarnak szállni bennünket?
Mennyi van még a magyar szuverenitás szalagján? Megvédünk-e valóban minden centit?
Apropó, választások! Nekem úgy tűnik, hogy a tiszások egy nagy ollóval közelednek a szuverenitás szalagjához. Ugye, nem engedjük?
