Az ukrajnai háború kitörése előtt három héttel a nemzetközi politika és a világsajtó árgus szemekkel figyelte, hogy mire jut egymással a kínai és az orosz elnök a pekingi téli olimpia megnyitóján. Amit akkor meg lehetett tudni, az kevés volt, és egyben nyugtalanító. Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin a két ország ‘korlátokat nem ismerő’ együttműködéséről állapodott meg, aminek tartalmát máig sem lehet pontosan értelmezni. Peking katonai támogatása Ukrajna ellen elmaradt, és a kínai vezető türelmesen megvárta harmadik beiktatását, amivel gyakorlatilag teljhatalomhoz jutott országában. A G-20 csoport most kezdődő csúcsértekezletén alkalom nyílik újra megnyitni a neomarxista Kína, az USA és az EU viszonyát. Hszi elnököt nem várják nyitott kapuk, és megdöbbentő közös nyilatkozatra sem lehet számítani. Azért sem, mert az amerikai Kongresszus új erőviszonyai még képlékenyek.
Kína még bottal sem piszkálja az ukrajnai háborút, de vonakodik ellenezni is
Ha létezik is bármilyen kínai hozzájárulás az orosz háborús erőfeszítésekhez, annak nyilvános jelei nincsenek. A katonai szaksajtó folyamatosan figyeli a kínai haderő dinamikus fejlesztéseit, de eddig semmilyen fontos tény sem mutat a Moszkvának nyújtott katonai támogatásra.
Hszi elnök a több ázsiai gazdaságot lazán összekötő Sanghaji Együttműködési Szervezet idei fordulójakor sem rohant Oroszország mellé állni, hanem rejtélyes szóvirágokkal közölte, hogy Moszkva háborúzzon, ha akar, de Kína szeretné a saját független globális politikáját folytatni. Egyben jelezte „bizonyos aggályait” is a háborúval kapcsolatban. Másnap viszont retorikája inkább orosz szimpátiát, és erősödő Nyugat-ellenességet mutatott, majd harmadnap megint semlegesre váltott.
A szamarkandi értekezlet még a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa előtt zajlott, és Hszinek esze ágában sem volt megbolygatni belső hatalomépítését valamilyen háborús elkötelezettséggel. Ezt az évet inkább a belső hatalom konszolidálásával és prétoriánus politikai osztagának kiválogatásával töltötte. Amúgy is súlyos terhe volt a COVID-bezárkózás és a megroggyant világgazdasági helyzet, beleértve az ország nemzeti jövedelmének megcsappanását és az export visszaesését.
Az elnöknek bőven volt oka az óvatosságra. Moszkva a 10. helyen áll Peking exportlistáján, és január óta majdnem a felére esett. Ezért is túlzott rizikó Hszi számára, ha végzetesen elkötelezi magát az ukrajnai háború mellett.
Közben Kína 21. századi jövőjét meghatározó esemény zajlott le – új rendszer születik
Az október végi pártkongresszus Hszi megkérdőjelezhetetlen sikerét hozta. Politikai programjának minden pontját elfogadták és alkotmányos erejűvé emelték. A legfelsőbb vezetést a hozzá köthető hűséges személyekkel töltötték fel, ami a POLITICO megfogalmazása szerint már a császári hatalomhoz hasonlítható befolyást jelent.
1978-ban Teng Hsziao-ping kínai vezető bejelentette országa szakítását a múlt fojtogató politikai kontrolljával, egyben ajtót nyitott a magánvállalkozások és a külföldi befektetések előtt. A korábbinál nagyobb szabadságot biztosított az egyének mindennapi életében, némi kritikai hangot is engedélyezve. A „Reform és nyitás” politikája a pragmatizmusra, a sikerességre és a hatékonyságra helyezte a hangsúlyt, éles ellentétben a Mao-i múlt gazdasági katasztrófájával. Jórészt megszűnt a gazdaság központi utasításokon imbolygó rendszere, és az autarkia helyett hatalmas tömegben jelent meg a külföldi tőke és technológia az országban.
Az új politikai kurzus egyben javította Peking politikai kapcsolatait a Nyugattal, és kínaiak százmillióinak nyitott lehetőséget kiemelkedni a szegénységből. Bár Kína tekintélyelvű maradt, de Teng megosztotta a hatalmat más magasrangú pártvezetőkkel, és távozása után utódai is nagyjából azonos útvonalon haladtak. Egészen mostanáig.
A legutóbbi kongresszus a 40 éves építkező korszak lezárását hozta el. Hszi ezzel a váltással – Tenget átugorva – inkább Mao felé lép vissza, és a Nyugatnak ismét egy marxista államgazdasággal kell egyezkednie. Ilyen törekvésnek korábban is voltak jelei, nem csak a polgárok életébe való beavatkozásokkal, hanem a gazdaság állami prés alá helyezésével is. Irgalmatlan megszorításokat vezettek be a nagy kínai magánvállalatok ellen, pártellenőrzés alá vontak privát cégeket, és rontottak a külföldi befektetések feltételein. Feljebb tekerték a korrupcióellenes hadjárat hangerejét, beleértve újabb főbenjáró pereket, életfogytiglani és halálos ítéletekkel. Ezeket a lépéseket a ‘közjó védelmének’ ideológiájába csomagolták.
Hszi elnök „új korszakot” hirdetett meg, amiben a párt orvosolni fogja az ideológiai, politikai és gazdasági „egyensúlytalanságokat”, amiket elődeitől örökölt. Az új vezetőség kiválasztásával gyakorlatilag eltűntek az elnök környezetéből a piacpárti politikusok, az előző államfőt pedig még személyesen is megalázták, hogy mindenki világosan értse az új idők szavát.
Az első látásra érthetetlen és megrendezett epizódnak üzenet-ereje volt a közönség felé, amivel aláhúzták az előző periódussal való teljes szakítást, mivel fizikailag is eltávolították a pulpitusról annak főszereplőjét.
Ismét meghatározó szerepe lesz az ideológiának
Mostantól a külföldieknek (legyenek nyugatiak vagy ázsiaiak) félre kell tenniük azokat a kényelmes elemzői kereteket, amiket eddig használtak Kína kapcsán az előző két generációban. Kína partnerei sokáig hajlamosak voltak azt gondolni, hogy amikor Peking ideológiai kifejezésekkel vagy témákkal jön elő, azokat nem kell túl komolyan venni, mert csak a hazai közönség balszárnyának megnyugtatására szolgálnak. Ilyen hangokat lehetett hallani Nancy Pelosi amerikai házelnök augusztusi tajvani látogatása után is, amit Peking sistergő haraggal és katonai kardcsörtetéssel díjazott.
Hszi elnöksége alatt az elmélet és az ideológia fokozatosan átvette a vezetést a politika irányításában. Az elnök a marxizmus-leninizmus elkötelezett híve; felemelkedése és megerősödése pedig az ‘eszmei ember’ visszatérését jelenti a világ színpadára. (Emlékeztetőül; 2018-ban Kína a legmagasabb szinten ünnepelte meg Karl Marx születésének 200. évfordulóját.)
Az erős nacionalizmussal és némi konfucianizmussal kevert marxista alapzat meghatározó szerepet követel magának nem csak az állammal, de a magánvéleményekkel, a szabadságjogokkal és a piacgazdasággal szemben is.
Amikor majd a Nyugat újragombolja a kínai mellényt, számításba kell vennie, hogy a korábban ideológia-semleges kínai vezetés most már az eszmei elemeket is perdöntőnek tekintheti, akár a pragmatikus érdekekkel szemben is. Ennek súlya egyelőre megjósolhatatlan. Vélhetően nem lesz túl gyors és robbanásszerű, hanem inkább egy hosszú távú törekvésről van szó, aminek valódi jelei 2030, de inkább 2040 után lesznek igazán láthatók.
A katonai fejlesztési tervek, az atomenergetikai bővítések és a klímaváltozással kapcsolatos intézkedések ezen a hosszabb, történeti távon fognak megmutatkozni, visszafordíthatatlanná téve a Hszi-korszakot, és megjósolhatatlanná az ország további sorsát.
Az elnök saját klónjaival töltötte fel a vezetést, biztosítva, hogy ez a politika őt követően is folytatódjék
A Kínai Kommunista Pártban a szavak vagy hiányuk újra sokat számítanak. Az elnök kongresszusi beszédeiben és a vita során használt kifejezésekben például a „gazdaság” szó fele annyit sem szerepelt, mint az 1994-es kongresszus során. Teng idején a ‘reform’ és a ‘nyitás’ szavak 95 felszólalásban hangzottak el, de ez most tíz alá süllyedt. Szinte szó sem esett arról, ami Csiang Cö-min elnök idején a „három képviselet” eszméje volt, vagyis a magánvállalkozók bevonása a párt soraiba, amit azután meg is tettek.
A ‘nemzetbiztonság’ szó, ami a korábbi kongresszusokon csak elvétve került a jegyzőkönyvekbe, most 27 alkalommal szerepelt. Nyelvi sztár lett a ‘Hsziao Qiangguo’ (Erős Nemzet), amit az Alibaba óriáscég egyik szoftvere alkotott, alapcélja pedig nem a felhőtlen szórakoztatás, hanem Hszi elnök eszméinek ismertetése és népszerűsítése. Az alkalmazásnak százmillió feletti használója van, megelőzve a Tik-Tokot vagy a WeChatet. Az applikáció használatát államilag szervezett tanfolyamokon is oktatják, és ezt tekintik Hszi digitális ‘vörös könyvecskéjének’.
Az már egészen más kérdés, hogy az Alibaba nagyhatalmú ura közben kegyvesztett és szinte száműzött lett, miután egy beszédében merészen bírálta a piacgazdaságba beavatkozó pártpolitikát. Jack Ma, aki előtte Kína egyik leggazdagabb embere volt, most ide-oda rohangál a világban, és sorra szenvedi el a piaci és vagyonveszteségeket. Applikációját viszont fejlesztik, és már vásárolni és kereskedni is lehet vele.
Összesítve, a párt mostantól a nemzetbiztonságra és a ‘nagy nemzet’ fogalmára összpontosít, szemben a korábbi gazdaságpolitikai prioritásokkal. A kongresszusi anyagokban sűrűn előforduló ‘harc’ szó is azt jelzi, hogy a vezetés egy keményebb és küzdelmes időszakra készül fel, hazai és nemzetközi téren egyaránt.
A pártkongresszuson megfogalmazott víziójában Hszi felszólított a gazdasági modernitás és a nyugati normák szétválasztására. Utóbbiak alatt a plurális rendszer és a fő kulturális értékek is szerepelnek. Az elnök vezető szerepet követel országának az új nemzetközi rendben, vagyis két meghatározó és azonos erejű pólusban gondolkodik, hosszabb történelmi távon pedig kínai hegemóniában.
Kikkel akar Kína együttműködni?
A kérdést helyesebb úgy felvetni, hogy kivel nem akar Kína együttműködni? Az eddigi kép szerint bárkivel kereskedik és bárhol készen áll befektetésekre – ha az előnyös a számára. Ebben eddig nem voltak különösebb politikai vagy ideológiai szempontjai, de ez most változhat.
Az előző 20 évben sokkal inkább a ‘legyen mindenkinek előnyös’ (win-win) felfogás uralkodott, és elvi nézetkülönbségek ritkán álltak a pragmatikus célok útjába. Kína korlátok nélkül hatolhatott be Afrika és Dél-Amerika gazdasági térségeibe, és egyedül Tajvan kérdése volt az, ami olykor hűtötte a viszonyt valamelyik partnerével.
Azonban újabban az ukrajnai háború már erősen rontja a párbeszéd feltételeit. A balti államok például elhagyták a Kína által szervezett kelet-európai együttműködési fórumot, és már nem csak Tajvan miatt, hanem mert szerintük Kína nem elég határozott az orosz törekvések elítélésében. Tehát új töréspontok jelentek meg, mert Kína a béketeremtésben nem mutat aktivitást. Legutóbbi pekingi látogatásán Scholz német kancellár kérte Hszi elnököt befolyásának bevetésére Moszkva felé, de a válasz egyelőre csak üres és udvarias mosoly.
A nemzetközi porondra újra kilépő Kína nem lát maga előtt magasabb gátakat a terjeszkedésben, pedig azok léteznek. Az USA és az Európai Unió felől továbbra is számítania kell bizalmatlanságra, korlátozásokra és gazdasági büntető intézkedésekre (szankciókra), vagyis a visszatérés nem lesz akadálymentes.
Az együttműködés nem csak Kína óhajaitól függ
Az amerikai politikában inkább a republikánusok azok, akik a Kína-elleni szigor növelését követelik. A párt egyik kongresszusi frontembere már márciusban jelezte igényét egy erőteljesebb fellépésre Kínával szemben.
A pekingi pártkongresszus után Kevin McCarthy, (aki akkor még az amerikai Képviselőház kisebbségi frakcióvezetője volt, de várhatóan előlép a ház elnökévé) jelezte, hogy győzelmük esetén új vizsgálatokat indítanak Kína ellen. Két bizottságot alakítanának, egyiket a COVID-19 eredetének kiderítésére, a másikat pedig a szellemi és szabadalmi jogok elbitorlásának egyre súlyosabb ügyében.
A korábbi kongresszusi adatok évi 250-600 milliárd dollár közé teszik azokat a szellemi értékeket, szabadalmakat, találmányokat és más intellektuális termékeket, amiket Kína ellop az Egyesült Államoktól. Ez a veszteség nagyjából azonos az USA éves védelmi kiadásaival. Ezekben az ügyekben már évek óta folynak nagy értékű perek. Ilyen például a Kaliforniai Egyetem beadványa azon nagy kereskedelmi cégek ellen (IKEA, Walmart, Amazon), akik tőle ellopott szabadalomra ráépített kínai termékeket forgalmaznak világszerte.
A Huawei ellen is 2020 óta folynak nagyszabású perek, és öt amerikai befektetőből legalább egy állítja, hogy szellemi termékeit a kínai felek ellopják. Christopher Wray, az FBI igazgatója azt állítja, hogy a szövetségi nyomozóiroda 12 óránként nyit meg új nyomozást kínai adatlopási ügyekben, helyettese szerint pedig Kína több ilyen jogsértést követ el Amerika terhére, mint az összes többi nemzet együttvéve.
A még ezeknél is súlyosabb ipari kémkedések terén az Igazságügyminisztérium az állítja, hogy azok 80%-a Kínával kapcsolatos. Ha hozzáadjuk a kínai hackerek által elkövetett betöréses akciókat, akkor az okozott károk már ezermilliárdos tételekre rúgnak. A Cybereason biztonsági cég vizsgálata szerint a szellemi tulajdon elorozása elsősorban a kínai államhoz köthető APT41 csoport műve, aki a gyártási technológiák, a gyógyszeripar és az energiagazdaság környékén sürgölődik.
Az ilyen és ezekkel rokon ügyek az elmúlt években sokszorosára növelték a kínai partnerekkel szembeni gyanakvást és bizalmatlanságot, és nem csak az USA-ban, de Kanadában és az Európai Unióban is.
Kínát tehát egyáltalán nem várják vissza nyitott kapukkal, hanem szeretnének bepillantani a poggyászukba is.
Hszi előtt könnyebb volt
2000-2015 között a globális kínai befolyásszerzés szinte zavartalan volt. Ebben a szakaszban olyan világtérkép rajzolódott ki, ami szinte teljes egészében vörös, azaz Kínának mindenütt vannak érdekeltségei, befektetései vagy kereskedelmi kapcsolatai. Tegyük hozzá, hogy még Tajvannal is, amit olykor a legrafináltabb módokon álcáznak.
Vagy még azt sem, hiszen a sziget nyilvánosan ismerhető exportja a kínai szárazföldre eleve kétszer nagyobb, mint az Amerikából érkező. A világ legnagyobb chipgyártó vállalata, a tajvani TSMC még mindig működtet üzemeket a Népköztársaságban.
Lehet kardokat csörtetni a Tajvan felett átzúgó vadászbombázókkal és naponta hangoztatni a két ország elválaszthatatlanságát, de a földi valóságban a kereskedés – egyelőre még – előbbre való. Nyugati részről ennek előfeltétele, hogy Kína tartsa magát a nemzetközi jogrend szabálykönyveihez, ne alkalmazzon kettős jogi mércét odahaza és külföldön, tartózkodjék az ideológiai export nyílt vagy burkolt formáitól, és ne fokozza a katonai fenyegetést a távol-keleti térség biztonsági körzetében.
Ugyanezt valószínűleg Hszi elnök is kérni fogja Bidentől, mert a Dél-kínai-tenger és az Indiai–csendes-óceáni térség túlfegyverzettsége valóban extrém mértékben veszélyes mindkét félre nézve, mert növeli a nem tervezett vagy véletlen konfliktusok lehetőségét. A térségben tartott csapatállomány és csapásmérő kapacitás többszöröse az ukrajnai frontokon felvonuló haderőknek, vagyis rendkívül robbanásveszélyes.
A legújabb amerikai katonai költségvetés nem is duzzasztaná tovább a Távol-Keletre célzott kiadásokat. Ez viszont az USA térségbeli szövetségeseit rémiszti meg, főként Dél-Koreát és Japánt, akik attól tartanak, hogy egy amerikai-kínai pacsizás az ő biztonságuk rovására mehet.
A két dacos kölyök végre szóba áll, de mindkettőnek lesznek követelései
A kínai-amerikai kapcsolatokat figyelő elemzők olykor két gyerekként ábrázolták az elnököket, akik csak üzengetnek egymásnak, de komolyan nem beszélgetnek. Ez nem volt teljesen jogos, mert Joe Biden megválasztása óta létezett kommunikáció Peking és és a Fehér Ház között, virtuálisan vagy telefonon. Márciusban például az ukrajnai háborúról váltottak szót.
A COVID-válság óta a kínai elnök először Szamarkandban jelent meg személyesen. A két államférfi amúgy régi jó ismerős, még Joe Biden alelnöki korszakából, amikor a kínai-amerikai kapcsolatok a zeniten álltak, és gondtalanul vacsorázgattak Hawaiin. Bali szigetén most a jégtörés lesz a feladatuk.
