szerkeszto 
Ungváry Krisztián „Kiugrás a történelemből” című könyvéről
Ungváry Krisztián történész, tudósember, de úgy ír, hogy mindenki értse a szavát. Hű a tényekhez, nem írja át a múltat a mai ízlés szerint, ahogyan egyesek teszik. Sok jó könyvet írt a magyar történelem sorsfordító eseményeiről. Ilyen a most megjelent „Kiugrás a történelemből” című könyve is, melynek – hogy véletlenül se értsük félre – van alcíme is: „Horthy Miklós a világpolitika színpadán.”
A könyv az 1944. októberi eseményeket mutatja be, amikor a magyar vezetés, élén Horthy Miklós kormányzóval, megpróbált kilépni a háborúból. Tudjuk, hogy nem sikerült. Tudjuk, hogy rengeteget írtak már erről, de a téma mégis izgató. Hogy miért? Választ ad a szerző: „Egy sikeres kiugrás százezrek életét menthette volna meg, és jelentősen lerövidítette volna nemcsak a magyarországi harcokat, hanem a teljes második világháborút. Emellett Magyarország 1945 utáni határait is befolyásolhatta volna.”
De hogyan jött a kiugrás gondolata, amikor, mint tudjuk, a magyar vezetés önként és dalolva szállt be a háborúba? Ne feledjük! Nem volt istentől elrendelve, hogy Magyarország Hitler oldalán háborúzzon Oroszország, illetve a Szovjetunió ellen. De mégis megtette!
Ungváry válasza világos: „Horthy háborús optimizmusa már 1941 végére elillant, és 1943-tól egyértelművé vált számára, hogy Németország a háborút elvesztette.” Vesztes háborúban pedig nem jó lenni, még akkor sem, ha nem szeretjük a kommunistákat. Horthy közismerten félt attól, hogy a Tanácsköztársaság megismétlődik, és ezért inkább Hitler mellé állt, és gyakorlatilag mellette is maradt 1944 végéig. Utólag nézve sem volt jó döntés.
A kiugrás sikertelenségének okait elég jól ismerjük, és a szerző is beszél róluk. Nehéz a németek ellen fordulni, ha a tisztikar a németekhez vonzódik. Nehéz reális politikát folytatni, ha a vezetés minden reális alap nélkül abban bízik, hogy az angol és amerikai erők szállják meg az országot és nem a szovjetek. 1944 októberében, amikor Horthy nagy nehezen rászánja magát, hogy kilép a háborúból, a szovjet csapatok 140 kilométerre álltak Budapesttől, az amerikaiak pedig valahol francia területen.
A könyvből meglepő sztorikat is megtudunk Horthy és környezete butaságairól, mondhatnánk, csacskaságairól. Faragho Gábor vezérezredes például, aki Horthy levelét viszi Sztálinhoz Moszkvába, és létfontosságú tárgyalásokra készül, a szlovákiai repülőtéren felejti a fekete cipőjét. Az első táviratában arra kéri a budapestieket, hogy sürgősen küldjék ki a fekete cipőjét.
A budai várban, ahol a kiugrási központ működik, először nem is értik a táviratot. Mi az, hogy cipő és mi az, hogy fekete? Az egész, mint egy krimiparódia.
A sikertelen kiugrás törté-nete érthetően ma is sok em-
bert bosszant. A finnek Man-nerheim vezetésével kiugrottak és senki egy négyzetcenti földet se vett el tőlük. Az olaszok kiugrottak, és Olaszországot nem érte sérelem.
És a legbosszantóbb! A románok is kiugrottak és Erdély ma az övék! A könyv szerzője kimondja, hogy a magyar kiugrás is sikerülhetett volna. A románok helyzete semmivel se volt könnyebb, csak ők megszervezték a kilépést a háborúból, sőt, volt erejük átállni a szovjetek oldalára.
Horthy és környezete nagyjából semmit sem szervezett meg. „Horthy és bizalmasai a kiugrást úgy képzelték, hogy a német fél a magyar kérésnek megfelelően szépen elvonul Magyarországról.” A németek nem vonultak el, hanem megszállták a budai várat.
Figyelemre méltó az, amit Ungváry Krisztián a nyilasok és Szálasi Ferenc szerepéről ír. A németekben fel sem merült, hogy a nyilasok alkossanak kormányt Magyarországon. A „németek is fárasztó jelenségnek” ítélték meg Szálasit. A tények is alátámasztják, hogy a kiugrási kísérlet reggelén, október 15-én a „nyilas párt még semmilyen puccsra sem készült.”
Izgalmas, és sajnos nevetséges is, ahogyan Horthy és tábornokai elbaltázzák a kiugrást és Magyarországot a németek kezére játsszák.
Mai szemmel nézve sokkal izgalmasabb a kérdés, hogy miért kellettünk mi annyira a hitleri Németországnak. A szerző alaposan elemzi az okokat, amelyek bizony tanulságosak ma is.
Az első ok az a tény, hogy „Magyarország 1944 őszétől német szempontból fő hadszíntérnek számított.” Ez a tény azzal függ össze, hogy Magyarország itt van Közép-Európában. Aki itt túljut, annak szinte egyenes az út Ausztria és Németország felé. Tehát Magyarország területének volt stratégiai jelentősége.
A németek számára fontos volt hogy, a magyar hadsereg emberi és anyagi tartalékait addig hasznosítsák, amíg csak lehet. A németek egyre kevesebb erőt tudtak idehozni, így a magyar hadsereg szerepe megnőtt. A magyar területen harcoló német-magyar csapatok tüzérségének és gyalogságának felét a magyar Honvédség adta. Tehát a második lényeges tényezőt a magyar embertartalékok jelentették.
Annak mértékében, ahogyan a háború közeledett Németországhoz és egyre másra semmisültek meg a német energetikai üzemek, úgy nőtt a magyar energiaszektor jelentősége. 1941-ben, a háború kezdetén a magyar üzemanyag aránya a teljes német termeléshez képest 10 százalékot tett ki. 1944 októberére ez az arány 77 százalékra nőtt. A magyar üzemanyag-felesleg elegendő volt az itt harcoló német csapatok szükségleteinek fedezésére. Tehát a harmadik ok, amiért Hitler ragaszkodott Magyarországhoz, a magyar energia és más anyagi készletek.
Ungváry könyve bővíti ismereteinket arról, hogy Magyarország milyen gazdasági szerepet játszott a háborúban. Nem árt emlékeztetni, hogy Magyarország hadiipari kapacitásának meghatározott részét elsősorban német repülőgépmotorok, híradóeszközök és légvédelmi fegyverek gyártására állította át, sőt hadiüzemei egy részét birodalmi területre telepítette át.
Már 1942-ben a magyar hadiipar termelésének nagyobb része jutott a német hadseregnek, mint a magyarnak. A német tőke is egyre fokozottabban hatolt be a magyar gazdaságba, elsősorban a repülőgépgyártásba, az alumínium- és az olajiparba. 1938–1944 között a német kézben lévő részvényállomány az iparban és a kereskedelemben közel 50 százalékkal, az iparral szoros kapcsolatban álló pénzintézeteknél több mint 100 százalékkal emelkedett. Ugye mennyire tanulságos tények mai szemmel nézve is?
Fejezzük be a recenziót azzal, hogy idézzük azt a levelet, amelyet Horthy Miklós írt Sztálinnak. Ungváry könyve sok eredeti dokumentumot közöl, ami nagy értéke a műnek.
Amikor az ember ma Horthy levelét olvassa, egyszerűen megdöbben. Hogy gondolhatta Horthy, hogy bárki is komolyan veszi a levelet?
„Tábornagy Úr! A végveszélyben lévő népem nevében és érdekében fordulok Önhöz. Ezt a magyar nép nevében teszem, mely nem felelős ezért a háborúért. Egy évezred és különösen az utolsó évtized során a szomszédos német kolosszus volt hatással népünk sorsára. Megint csak éppen e hatás alatt kerültünk bele ebbe a sajnálatra méltó háborúba.
…Kérem Önt, kegyelmezzen meg a szerencsétlen országunknak, melynek történelmi érdemei vannak, és melynek népe és az orosz nép oly sok közös vonással rendelkezik.”
***
Nos, tisztelt olvasó, nyugodjanak meg! A könyv nem a máról szól. Vagy talán mégis?
About the Author
Kós Zoltán 
