„Mai napig látható egy műsor a TLC csatornán, aminek címe Kényszeres gyűjtögetők – élve eltemetve. Az amerikai ismeretterjesztő sorozat még 2010-ben indult, de még most megdöbbentő lehet egy-két ember elég erős, olykor beteges hajlama. Megkérdeztünk néhány embert, hogy ha nem is olyan kényszeresen, mint a műsorban szereplők, de gyűjtöttek-e bármit eddigi életük során, amit később teljesen feleslegesnek tartottak.
Egy háromgyermekes anyuka, Takács Tünde gyerekként a pici dobozos üdítőknek a dobozát tette el. De az idő előrehaladtával rájött, hogy túl sok a macera vele. Gyorsan porosodtak, és egyenként kellett őket áttörölgetni. Ennyi munkát meg nem értek meg. Megemlítette azt is, hogy a középső lánya minden ritkaságnak számító sörösüveget eltett. De később természetesen a gyereke rájött, amikor nagyvárosba költözött, hogy ezek a sörök csak a kisvárosban voltak ritkák.
Szintén eszébe jutott az édesanyának, hogy a faluban, ahol nevelkedett, volt egy idős úr, aki minden egyes vasdarabot összeszedett. Ha az út kellős közepén meglátott egy számára kincsnek számító vasat, akkor képes volt megállítani a forgalmat addig, ameddig be nem gyűjtötte a haszontalan tárgyat. Persze mindig azt mondta, hogy jók lesznek ezek még valamire, de sohasem lettek, és csak gyűlt, gyűlt a szemét az udvarán. Tünde régi munkatársa pedig a mai napig is busz- és vonatjegyeket gyűjt. de nem azért, mert ezek valamilyen felejthetetlen utazáshoz köthetők, hanem azért, hogy a későbbiekben elővegye, és jó célt szolgáljanak mint bevásárlólista.
Kovács Attila pécsi egyetemista a mozijegyeket és a bulikból származó karszalagokat tette el sokáig. Amikor kollégista volt, ezeket felragasztotta a falra, de kiköltözés után az előbbieket már nem tartotta olyan fontosnak, és így azok a kukában landoltak, a mozijegyeket viszont megtartotta.
A pécsi születésű Szlancsik Attila adjunktusként dolgozik Budapesten, aki önszántából sohasem gyűjtögetett semmit. Általános iskolában azonban a barátja bélyegeket gyűjtött, és mivel jóban voltak, ezért ő is elkezdett, de sohasem élvezte.
Tóth Krisztina boltos gyerekkora óta a könyvek bűvöletében él. Már gyerekként is különböző olvasmányokat vásárolt a zsebpénzéből. És még ma sem tud nemet mondani egy jó történetre, vagy éppen egy gyönyörű borítóra, még akkor sem, ha maga a cselekmény viszont kész katasztrófa. Ha elmegy egy könyvesbolt vagy antikvárium mellett, akkor mindig elhagyja az a mondat a száját, hogy: „Csak benézek, nem veszek semmit. Nincs rá pénzem.” De minden egyes alkalommal könyvvel a kezében lép ki. Egyszer mikor takarította a könyvespolcát, úgy gondolta, hogy megnézi, mekkora értékben vásárolt köteteket egy év alatt. Közel a 300 ezerhez inkább abbahagyta a számolást.
Kiss Orsolya pécsi egyetemista pedig gyerekként a csokoládék csomagolásait tette el következetesen. Az ok pedig az volt, hogy majd megmutatja másoknak. De egy nap feltette magának a kérdést: Kit érdekelne a már megevett csokik csomagolása? A válasz: Senkit. ”
Címlap fotó: Móricz István
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
