„Egy hím és három nőstény alkotta Pablo Esbobar, a harminc éve halott medellíni kokainbáró állatseregletének víziló-populációját, de a drogkereskedő vastagbőrűi szétszéledtek Kolumbiában, és mára legalább 160 tagú csordává szaporodtak. Mivel közben komoly környezeti károkat okoz ez az invazív faj, felmerült a két-három tonnás óriások kiirtása. Csakhogy Antioquia tartomány állatbarát kormányzója más megoldást talált.
Aki látta a Narcos című remek Netflix-sorozatot vagy az Escobar című 2017-es filmet Javier Bardem és Penelopé Cruz főszereplésével, annak nem szükséges magyarázni, mi mindent csinált jó dolgában a medellíni kokainbáró. Túl azon, hogy alkalomadtán százdollárossal gyújtott cigarettára, birtokán, az Hacienda Nápolesban még egy állatkertet is berendezett, amelynek a büszkesége négy víziló volt; egy bika és három nőstény.
A hatalmas testű állatokat egy egyesült államokbeli állatkertből hozta be a bűnöző, mondanunk sem kell, hogy a törvény megkerülésével. (Bár azokban az években Kolumbiában maga Escobar volt a törvény, ahogy egy korábbi Index-cikkből is kiderül, amelyben a drógbárót üldöző két amerikai ügynök, Steve Murphy és Javier Pena adott interjút lapunknak.)
Aztán amikor 1993-ban Pablo Escobart menekülés közben lelőtték, az állatsereglet gazdátlanul maradt, és a vízilovak szétszéledtek, majd szaporodni kezdtek. Mivel Kolumbia éghajlata hasonlít az őshaza, azaz Afrika klímájára, a vastagbőrűek remekül érezték magukat, és elkezdték benépesíteni a Magdalena-folyó völgyét. Csakhogy ez olyan volt, mintha megannyi buldózer vette volna birtokba a területet; mindent lelegeltek, hatalmas környezeti károkat okozott az invazív, tehát Kolumbiában nem őshonos faj, amelynek ezen a tájon nincs természetes ellensége. Ráadásul amikor az emberrel közeli kapcsolatba kerültek, még veszélyesek is voltak.
Mára százhatvanra tehető a létszámuk, és a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány szerint rövid időn belül ezerötszáz egyedre duzzadhat a populációjuk, ami környezeti katasztrófa rémképét vetíti előre. Kolumbiai környezetvédők sürgős intézkedéseket sürgettek, ami részben az állatok kiirtását, részben állatkertekbe történő átszállítását jelentette volna. Mi több, megpróbálkoztak a vízilovak létszámának fogamzásgátlás útján történő kordában tartásával is, de ez sem vezetett eredményre.
Kolumbia a vízilovakkal van
Csakhogy sok kolumbiai szemében ezek az állatok, a „kokainhippók” (a faj latin nevéből, a Hippopotamus amphibiusból, vagyis a kétéltű vízilóból eredeztetve) aranyos, már-már cuki jószágok, nem beszélve arról, hogy idegenforgalmi látványosságként is funkcionálnak. Így a megmentésükre valóságos népmozgalom indult, amelynek Aníbal Gaviría Correa, a Medellínt is magában foglaló Antioquia tartomány kormányzója állt az élére.
Mégpedig úgy, hogy megoldotta a százhatvanból hetven egyed elszállítását külföldre: hatvanat egy mexikói, tízet pedig egy indiai rezervátumba. De vajon miért nem az őshazába, Afrikába?
Tőlük kell védeni a természetet
Nos, azért, mert időközben Kolumbiában olyan kórokozókkal fertőződtek meg, amelyek lappangó betegségeket okozhatnak, ha visszakerülnek az állatok Afrikába, ahol nem alakult ki a rezisztencia ezekkel a bacilusokkal szemben, és akár a teljes faj kipusztulhat.
Ha viszont ott maradnának Kolumbiában, az ürülékükkel rettenetesen elfertőznék azokat a kisebb tavakat, amelyekben tanyát ütöttek. Már így is roppant szennyezettek ezek a vizek, túlszaporodtak bennük a különféle baktériumok, amelyeknek a vízilóürülék remek táptalajt biztosít.
A vízilovak áttelepítése Mexikóba és Indiába az év közepére befejeződhet, vélik a kolumbiai szakemberek. „
Címlap fotó: Juancho Torres / Anadolu Agency / Getty Images
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
