„A lengyel-magyar barátság napjához közeledve érdemes visszatekinteni a két nemzet közötti kapcsolat kezdetére, amely egészen a középkorig nyúlik vissza: 1224. március 5-én, Esztergomban született Árpád-házi Szent Kinga, IV. Béla lánya, aki tetteinek köszönhetően Lengyelország védőszentjévé vált.
Születése előtt anyja, Laszkarisz Mária bizánci hercegnő egy látomásnak köszönhetően tudomást szerzett elsőszülött lányának fontos szerepéről: „az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet”. A jóslat hamar beteljesült, Kinga tizenöt éves volt, amikor hozzáadták V. Boleszláv krakkói és sandomierzi herceghez, ezzel megerősítve a két ország viszonyát.
A tatárjárás Lengyelország számára is hatalmas pusztítással járt, Szent Kinga azonban számos nemes tettet hajtott végre újdonsült hazájáért. Hozományát, amely körülbelül 40.000 aranymárka volt, teljes egészében felajánlotta a tatárok elleni védelem kiépítéséhez. Egyes legendák szerint az ő imádságai mentették meg a népet az enyészettől, hisz menekülés közben a hajából kiszedett szalag eldobásából eredt a Dunajec folyó, amelynek valamelyest sikerült lelassítania a tatárokat. Amikor észrevette, hogy megállításukhoz ez nem volt elegendő, a fésűje eldobásával áthatolhatatlanul sűrű erdőt varázsolt maguk mögé.
Szintén legenda fűződik az ország újjáépítésében vállalt jelentős szerepéhez. 1249-ben Magyarországra hazatérve apjától kért segítséget, hogy megszüntesse a lengyel népet sújtó nélkülözést.
„Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket” – kérlelte IV. Bélát, amikor ellátogattak a máramarosi sóbányába. Apja valóban neki ajándékozta a bányát, ennek megpecsételésére Kinga az egyik aknába dobta jegygyűrűjét. Magyar bányászokkal tért vissza Lengyelországba, akik hamarosan neki is fogtak a munkának. Így leltek rá az ország első és legnagyobb sóbányájára Wieliczkában, amelynek legelső sótömbjében megtalálták a Máramaroson hagyott gyűrűt. A jelentet sóból kifaragott szobrokkal meg is örökítették – ezek ma is megtekintők a bánya egyik kamrájában.
Kingát 1695-ben, XII. Ince pápa tette Lengyelország egyik védőszentjévé, szentté avatására azonban sokkal később, csupán 1999-ben, II. János Pápa által került sor.”
Címlap fotó: honvedelem.hu / illusztráció
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
