szerkeszto 
„Zöldnek lenni mostanában nagyon divatos dolog, így a világ legnagyobb vállalatai, a legismertebb ruha- és csokimárkáktól iparvállalatokon át olajcégekig igyekeznek meggyőzni a fogyasztóikat, hogy a negyedéves profiton kívül a klímakatasztrófa elkerülésével is foglalkoznak. A fogyasztók és befektetők pedig ezt egyre inkább el is várják a vállalatoktól. Ezért egyre több cég áll elő fenntarthatósági kampányokkal, hirdeti a zöld innovációit, vagy akár vállalja azt, hogy pár évtizeden belül karbonsemlegessé válik. Csakhogy egy nemrég megjelent kutatás szerint ezeknek a vállalásoknak a nagy része szinte teljesen komolyan vehetetlen ígérgetés, ami alig vezet majd valódi kibocsátás-csökkentéshez. Ez pedig azt jelenti, hogy bár a világ legnagyobb vállalatainak is muszáj lenne csökkenteni a károsanyag-kibocsátásaikat, hogy elkerülhető legyen a katasztrofális klímaváltozás, az olyan, világszerte ismert márkák, mint Amazon, a Google, a Volkswagen, a Mercedes vagy a Nestlé többet beszélnek a kibocsátáscsökkentésről, mint tesznek is érte. Bár vannak jó példák és pozitívnak mondható trendek is, a legtöbb óriásvállalat vagy nem mondja el, hogyan is csökkentené pontosan a karbonlábnyomát, vagy olyan módszerekkel tenné meg ezt, amihez egyszerűen nem elég ez a bolygó.
Zöldülő óriácég?
A Corporate Climate Responsibility Monitor 2023 című jelentést a New Climate Institute nevű német kutatóintézet és a brüsszeli Carbon Market Watch állította össze, megvizsgálva 24 multinacionális vállalat elérhető klímaterveit és stratégiáit. A jelentés szerzői nyolc szennyező iparág 3-3 legnagyobb globális vállalatát választották ki abból a több mint 900 cégből, amelyek valamilyen kezdeményezésen keresztül csatlakoztak az ENSZ Race to Zero elnevezésű kampányához. Ebben a kampányban több száz önkormányzat, egyetem, vállalat vesz részt világszerte, vállalva, hogy együtt felgyorsítják a gazdaság dekarbonizációját. Hogy ez a vizsgált vállalatok szempontjából mekkora képmutatás, arra máris kitérünk. Az elemzésbe bevont 24 vállalat 2019-ben együttesen 2,2 gigatonna széndioxidnak megfelelő kibocsátásért volt felelős, ami a globális kibocsátás 4 százaléka.Hogy milyen cégekre kell gondolni? Az elemzett vállalatok között a már említett cégek között olyan, itthon is ismert márkák szerepelnek, mint a H&M, a Thyssenkrupp, a Samsung, a Microsoft vagy a PepsiCo. Ezek a cégek mind fogadalmat tettek, hogy valamikor 2030 és 2050 között nettó nullára csökkentik a károsanyag-kibocsátásaikat, vagyis csak annyi üvegházhatású gázt bocsátanak ki, amennyit a természetes nyelők, vagyis a természet (vagy a még csak tervekben létező mesterséges szén dioxid nyelő rendszerek) meg tudnak kötni. Mindennek azt kellene jelentenie, hogy valamikor a következő 10-30 évben ezek a vállalatok 2,2 gigatonnáról nullára csökkentik a nettó kibocsátásukat. A jelentésből viszont kiderül, hogy
-
A világ legnagyobb cégei közül sokan olyan zöld stratégiákkal álltak elő, amikből csak az nem derül ki, hogyan is csökkentenék a kibocsátásaikat,
-
Ha vannak is terveik, azok sokkal kevesebb kibocsátásra vonatkoznak, mint amiért valójában felelősek,
-
Sokszorosan túlbecsülik azt, hogy a természet mennyi káros anyagot tud megkötni.
A klímastratégiákat komolyan megvizsgálva a New Climate Institute és a Carbon Market Watch elemzői arra jutottak, 2,2 gigatonna helyett komolyan vehetően és követhetően legfeljebb 790 megatonna kibocsátás csökkentése érhető el a 24 cég az eddig tett vállalásaival. Ez mindössze 15, kicsit optimistább számítások szerint 21 százalékkal csökkentené a károsanyag-kibocsátását az értékláncában 2019 és 2030 között. Az IPCC legfrissebb jelentése szerint viszont legalább 48 százalékkal kellene ebben az időszakban visszavágni a széndioxid, és 43 százalékkal az egyéb üvegházhatású gázok kibocsátását ahhoz, hogy 1,5 celsius fok alatt lehessen tartani a globális fölmelegedést. A magukat egyre zöldebbnek hirdető óriáscégek tehát messze nem tesznek eleget azért, hogy elkerüljük a klímakatasztrófát.
A 24 vizsgált vállalatból mindössze ötöt találtak a szakértők, amelyek hihető stratégiával terveznek az egész ellátási láncukra vonatkozó, valóban jelentős, legalább 90 százalékos kibocsátás csökkentést, amivel elérhető lenne a 1,5 fokos klímacél.
Ez az öt vállalat az építőanyagokat gyártó svájci Holcim, a mindenki által ismert svéd H&M Group, a Maersk dán szállítmányozási vállalat, a Stellantis, a Fiat-Crysler és a PSA összeolvadásával létrejött autógyártó multi, és a Thyssenkrupp német iparvállalat. A skála másik végén pedig olyan cégek szerepelnek, mint az Amazon, a Nestlé vagy a Mercedes-Benz, amelyeknek a terveiből még azt sem lehet kiolvasni, hogy egyáltalán hány százalékkal csökkentenék a szennyezésüket.
Mit csökkentünk, mit nem?
A klímavédelem egyik legnagyobb rákfenéje, hogy nehéz megegyezni, ki milyen szennyezésért felelős. Ez ugyanúgy vonatkozik az országokra – a nyugati országok például nem szeretnek felelősséget vállalni azért a szennyezésért, amit az ő fogyasztásukat kielégítő gyártás okoz mondjuk Kínában – ahogy a vállalatokra is. A New Climate Institute és a Carbon Market Watch jelentése szerint az egyik legfontosabb ok, amiért nehéz komolyan venni a vizsgált cégek vállalásait, az, hogy pontosan milyen szennyezést terveznek csökkenteni az adott cégek. A vállalatok által okozott károsanyag-kibocsátást három kategóriába sorolják. Az egyes kategóriás szennyezés (scope 1) az, amit közvetlen módon az adott vállalat tevékenysége okoz. Ide tartozik tehát minden, amit az adott cég üzemei működésük során szennyeznek, a gyártási folyamat okozta kibocsátástól az üzemegységek között furikázó teherautók kipufogott gázáig. Ezek azok a szennyezések, amikre a cégnek a legközvetlenebb hatása van, mert ha takarékosabb teherautókat vásárol a sofőröknek, hatékonyabbá teszi a gyártási technológiát, vagy valahogy átalakítja a gyártási folyamatot, máris csökken a környezetterhelés.
A kettes kategóriába (scope 2) tartozik az a közvetlen szennyezés, amit a vállalat által felhasznált energia megtermelése jelent. Ide tartozik minden a gyártósorok működéséhez szükséges áramtól a főnök irodájának fűtéséig. Erre sokkal kevesebb hatása van a vállalatnak, mert az nem feltétlenül a cégvezetés döntése, hogy a három országgal arrébb lévő gyára mellett van-e mondjuk szélerőműpark, vagy egy közeli szénerőmű tudja csak ellátni elég energiával. Azért mégis a vállalat a felelős, hogy akkora energiaigénye van, amekkora. Persze ezt is csökkentheti azzal, ha energiatakarékos megoldásokba fektet, esetleg naperőművet épít a gyár tetejére. Vagy vehet egy tanúsítványt arról, hogy ő annyi energiát használt föl Magyarországon, mint amennyit mondjuk egy norvég vízerőmű megtermelt, vagyis úgy számolják el, mintha ezt a zöld energiát a magyar cég használta volna föl. Ezt hosszabb távon is megteheti, ha hosszú távú villamosenergia-vásárlási szerződést köt mondjuk egy naperőműparkkal, bár így sem biztos, hogy tényleg az ott termelt zöld áram hajtja-e a gyárat. Bár összességében ez nem is annyira számít.
A harmadik kategóriába (scope 3) maradt minden más olyan kibocsátás, ami a közvetve a vállalat tevékenysége során, annak működése miatt jön létre, de nem tartozik az első két kategóriába. Legegyszerűbben talán úgy lehet összefoglalni, hogy 3-as kategóriás kibocsátás minden, ami az adott termék ellátási láncában, de nem konkrétan a termék előállítása során keletkezik. Hogy egy másik magyarázó cikkből lopjak példát, egy kekszgyár scope 3-as kibocsátásaiba például beletartozik
-
az alapanyagok, mint liszt, cukor és vaj, és a gyártáshoz szükséges eszközök, mondjuk, az ipari sütők előállítása során kibocsátott szén-dioxid,
-
a kipufogógáz, amit a dolgozók autói bocsájtanak ki, amíg munkába majd onnan haza utaznak, és amit a kekszet a boltokba szállító teherautók pöfögnek el, ahogy a főnök repülőjének kibocsátása is, amivel a kekszipari konferenciára utazik
-
De ide tartozik az a szennyezés is, amit a kidobott kekszcsomagolás jelent.
Ez, ahogy látszik, egy nagyon tág kategória, ami éppen ezért a vállalatok kibocsátásának legnagyobb részéért, a vizsgált vállalatok esetében akár 90 százalékát. Ezt mérni is nehéz, de nem lehetetlen, ahhoz pedig, hogy reálisan felmérjük, mennyi szén-dioxid kerül egy keksz gyártása során az atmoszférába, muszáj is lenne ezt mérni, és tenni is a csökkentéséért.
A méréssel a NCI jelentése szerint már egyre kevesebb baj van, a 24 vállalatból 16 legalább közepesen megbízható módon kiszámolja és bevallja az értékláncával járó, 3. kategóriás kibocsátásait, és felelősséget vállal ezekért. Bár vannak olyan cégek, mint a Samsung, a Carrefour vagy a Walmart, amely lényegében nem foglalkozik ezekkel a kibocsátásokkal az elérhető klímaterveikben, ezzel viszont sokkal kisebbnek állítják be a karbonlábnyomukat a valóságosnál.De ha be is ismerik, hogy az ilyen szennyezésért is felelősek, net zéró terveikben viszont a legtöbb vállalat csak nagyon ködös, nehezen számonkérhető vállalásokat tesz arra nézve, hogy ezeket hogyan is akarja csökkenteni, ahogy az is majdnem minden vizsgált vállalatra igaz, hogy a vállalásaikból egyszerűen nem derül ki, pontosan mennyivel csökkennének ezek a kibocsátások. Vannak cégek, amelyek annyival elintézik a kérdést, hogy “fenntarthatóbb” beszállítóktól vásárolnak majd a jövőben, de hogy ez alatt pontosan mit értenek, azt nem fejtik ki.
Ennyit nem bír fölszívni a Föld
Persze nemcsak azzal van gond, hogy a vizsgált vállalatok mit mondanak a beszállítóik és leányvállalataik kibocsátásairól, de azzal is, hogy a közvetlen kibocsátásaikat miként tervezik visszavágni. A jelentés szerint a 24 cégből 20 állítja a terveiben, hogy dolgozik olyan technológiai újításokon, amelyekkel csökkenteni lehet a fő tevékenységük kibocsátását, ezek azonban az esetek többségében nem azokra a valójában legszennyezőbb folyamatokkal foglalkoznak, így akár amolyan pótcselekvésnek is felfoghatók.
Arra is nagyon kevés vállalat tesz ígéretet, hogy dolgozik például a termékeik minőségén vagy élettartamának hosszabbításán, hogy ne kelljen záros határidőn belül újabb terméket vásárolni helyette. A telefongyártók közül például a Samsung, a Microsoft és a Foxconn sem állítja, hogy dolgozik ezen, míg például az Apple igen. Az egyik legnagyobb probléma viszont az, hogy a világ legnagyobb cégei még mindig nagyon nagy részben hagyatkoznának karbonkreditekre, másnéven offsetekre.A karbonkreditek rendszere azt jelenti, hogy egy cég, amely csökkenteni akarja a szennyezését, amellett vagy ahelyett, hogy a saját tényleges kibocsátásait fogná vissza, támogathat olyan projekteket, amelyek elvileg lekötnek valamennyi szén-dioxidot, ezzel ellentételezve a cég kibocsátását. Vagyis dollármilliókkal támogat olyan projekteket, amelyeknek az a célja, hogy az esőerdők egy részét megóvja az erdőirtástól. Cserébe kap egy papírt, amin az szerepel, hogy ha nem fizet ennyit, akkor azt az erdőt kivágták volna, ezzel ennyivel és ennyivel kevesebb szén-dioxidot tudna elnyelni a dzsungel, vagyis ez olyan, mintha ugyanilyen mértékben a cég csökkentette volna a kibocsátását.
Ezzel a módszerrel több probléma is van. Egyrészt, ahogy a Guardian tényfeltáró cikksorozata nemrég bemutatta, a karbonkreditek rendszere annyira megbízhatatlan, hogy az esetek döntő többségében a vállalatok olyan projekteknek adnak pénzt, amelyek valójában jobb sokkal kevesebbet tesznek a klímaváltozás lassításáért, mint azt állítják. A Gucci vagy a Pearl Jam zenekar például olyan projektek finanszírozásával akarta kiegyenlíteni a saját szennyezését, amelyek valójában legfeljebb tizedannyi szén-dioxidot tudtak megkötni, mint a drágán megvett okmányok állították. De olyan esetekről is beszámolt a brit lap, amikor kiderült, hogy az offsetek mögött semmilyen teljesítés nem volt, és a projekt, amire hivatkozva egy-egy vállalat nagyon zöldnek tudta mutatni magát, valójában egyáltalán nem lassította a klímaváltozást.
De még ha bízunk is benne, hogy a megvásárolt offset kreditek valóban annyi széndioxid-nyelőt mentenek meg, és ezért annyi kibocsátást nulláznak le, mint állítják, a vizsgált vállalatok akkor is teljesen fenntarthatatlan mértékben hagyatkoznának a természet széndioxid-elnyelő képességére.
A 24 vállalatból 23 támaszkodna valamilyen mértékben karbonkreditekre a net zéró terveiben, bár néha kreatív megoldásokkal inkább körbeírják ezt, minthogy az egyre inkább stigmatizált kifejezést offset kifejezést használják. Ezek a vállalatok a 2019-es karbonlábnyomuk 23-45 százalékát nulláznák le ilyen módszerekkel. A NCI szakértőinek számítása szerint, ha csak a cégek háromnegyede valóban ilyen mértékben támaszkodik a karbonkreditekre, akkor 380-740 Megatonna széndioxidnak megfelelő szennyezést váltanának ki így, ennyit kellene a természetnek elnyelnie. Ha feltételezzük, hogy minden más cég is ennek a 23 óriásnak a példáját követi, és hasonló arányban akarná kreditekkel kiváltani a szennyezését, akkor a jelentés szerint a Föld ökoszisztémájának akár négyszer annyi ÜHG gázt kellene megkötnie, mint amire a tudomány mai állása szerint képes. A világ legismertebb és legnagyobb cégei tehát olyan példát mutatnak a többi vállalatnak, ami teljesen fenntarthatatlan és követhetetlen, már annak, aki komolyan veszi a zöld átállást, és nem csak zöldnek akar mutatkozni. Éppen ezért környezetvédő szervezetek azt szeretnék elérni, hogy a szennyező vállalatok a karbonkrediteknél átláthatóbb, ellenőrizhetőbb és biztosabb módokon tervezzék a kibocsátásaikat csökkenteni.
A jelentés összességében tehát elég elkeserítő képet fest arról, hogyan állnak a klímaváltozás elleni küzdelemben betöltött szerepükhöz a világ legnagyobb vállalatai. A jelentés szerint vannak jó példák, amiket a cégvezetők követhetnek, egyelőre azonban kevesen teszik. Ha pedig nem követik egyre többen a jó példákat, és veszik sokkal komolyabban a kibocsátásaik csökkentését, akkor lehetetlen lesz a még tűrhető szinten tartani a klímaváltozást. Ami nyilván ezeknek a vállalatoknak is katasztrófát jelentene, ahogy mindenki másnak is.”
Címlap fotó: 444.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
