Ki lép Putyin helyére és mi lesz Oroszországból?

• Putyin nagyon beteg és hamarosan meghal (annyira, hogy dublőrrel helyettesítik)

• Putyint elsöpri egy nyugatbarát forradalom, hiszen a nép már nem bírja tovább a sorozásokat és a működő szankciók miatt
• • Putyint leváltja a saját elitje, továbbá, hogy
  • az orosz elnök ilyen vagy olyan módon való kiiktatása után mindenképpen nyugatbarát utód következik, de legrosszabb esetben polgárháborúba süllyed az ország, darabokra esik, és engedelmesen fejet hajt a művelt világ előtt.

  Illetve ezek tetszőleges kombinációja, de mindannyiszor kiegészülve azzal a feltételezéssel, hogy

  1. Putyin előbb-utóbb bukik, 2. ami utána következik, az – legalábbis nyugati szemszögből – mindenképpen valami jobb lesz.

  Mindezen kérdéseket igyekeztünk végigvenni Demkó Attila biztonságpolitikai szakértővel, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetőjével.

  Putyin lehetséges kiiktatódásával kezdtük, ami a szakértő szerint jelenleg pusztán egy elméleti kérdés, hiszen Putyin láthatóan nem nagyon beteg, s nem látszik olyasmi, hogy bármi fenyegetné a hatalmát – nyilván nem lehet kizárni a betegséget és a belső elégedetlenséget sem, ez a két lehetőség van. Vagyis vagy természetes úton történik vele valami – halál, betegség – vagy elmozdítják – lemond, vagy megölik, esetleg önként távozik.

  Leváltani Putyint nem kell

  Hogy lemondatnák, kevéssé valószínű: „nem hiszem, hogy Magyarországon megértjük, hiszen nálunk nincs ilyen, a cárnak megfelelő hatalom, aki egyben szakrális vezető is” – mutat rá a szakértő.

  Demkó úgy véli, „Putyint leváltani saját elitje nem tudja”, vagyis neki is bele kellene egyeznie a távozásba, ami annál kevésbé valószínű most, hogy a nemzetközi bíróság eljárása alá került, vagyis semmilyen garanciát nem kapott arra, hogy egy esetleges hatalomváltás esetén hagynak neki visszavonulási lehetőséget, és nem kell egy börtönben bevégeznie Milosevicshez hasonlóan.

  „Egy Vlagyimir Putyin karakterű ember ezt nem fogja elfogadni, s az utolsó pillanatig ragaszkodni fog a hatalmához, bármi áron”.

  Ez egy eszkalációs lépés volt a bíróság részéről – teszi hozzá – Putyinnak és Oroszországnak is megalázó, és „bár jogi szempontból lehet megalapozott, nagy mértékben nehezíti majd egy nap a tárgyalást, a rendezést”.

  Mindenesetre, ha Putyin meglehetősen valószínűtlen módon, hirtelen távozna az élők sorából, „valaki az eliten belülről érkezne a trónjára” – például a miniszterelnöknek eleve helyzeti előnye van, hiszen az orosz alkotmány szerint ilyenkor ideiglenesen a miniszterelnök, Mihail Vlagyimirovics Misusztyin lépne a helyébe, azonban három hónapon belül egy új elnökválasztást kellene kiírni, amíg házon belül van, addig megerősítheti a pozícióit. „Az orosz elnökjelöltnek olyan személynek kell lennie, akiben a sokféle politikai ambíciókkal bíró elit meg tud egyezni”. Különben jön a belső konfliktus… de erről majd később.

  Félnetek jó lesz

  Mindenesetre, emeli ki a szakértő a tételmondatot, „az orosz elitre igazán nagy veszélyt nem a liberálisok, a gyenge nyugat-pártiak jelentenek, hanem a nacionalisták.

  Óriási tévedés, hogy Oroszországban az őszinte nyugatosoknak lenne bármiféle komolyabb pozíciója”.

  Illetve megemlíti még a rendszerben jelen lévő technokratákat, akik pragmatikus alapon akár kiegyeznének a Nyugattal, de mögöttük nincs sem fizikai erő, sem titkosszolgálat, sem tömegtámogatottság. Az orosz technokraták nem feltétlenül „nyugatpártiak”, egyszerűen csak jobban látják Oroszország hosszabb távú gazdasági és technológiai korlátait.

  Egy nap azé lehet tehát a hatalom, aki az erőszakszervezeket, a titkosszolgálatokat maga mögé tudja állítani. Az utcára csak a nacionalisták tudnak erőszakra kész tömeget vinni, de nekik is kell a „szervek” támogatása.

  Ha mindnyájan beleegyeztek

  A szakértővel mindenesetre sorra vettük a lehetséges jelölteket.

  Úgy, mint:

  Nyikolaj Patrusevet, pontosabban a „Patrusev-klánt”, aminek az öreg Nyikolaj a feje, aki az elnök belső köréhez tartozik, közeli tanácsadója, és az orosz nemzetbiztonsági ügyek s a hírszerzés doyenje. Vagy ő, vagy a viszonylag fiatal, negyvenes éveit taposó fia, Dimitrij mezőgazdasági miniszter is szóba jöhet – fejtegeti Demkó.

  Ott van Dimitrij Rogozin a Roszkoszmosz volt vezérigazhatója,

  a Cári Farkasok katonai tanácsadócsoport vezetője ugyan kissé az elit perifériájára szorult már, de a szakértő szerint „kvázi háborús hős” lett,

  hiszen Donyeckben nagyon súlyosan megsebesült. Rogozin a donyeckieknek szervezte éppen a segítséget, az ukránok pedig megtudták, melyik szállodában van, és „Caesar-önjáró löveggel támadták meg az épületet, meg akarták ölni”. Ellenben a nacionalisták kedvence, hiszen jómaga „sokkal nacionalistább, mint akár maga Putyin, megvan az évtizedes kemény nemzeti pedigréje, ami nincs se az elnöknek, se Patrusevnek”. Persze nem tudni, mennyire súlyos a sérülés, teszi hozzá Demkó, mert nyilván olyan elnököt nem fogadnának el, aki tolókocsiba kényszerült.

  Itt az orosz válasz az ukrán HIMARS-csapásokra

  Emlegetik néhányan Szergej Sojgut: a védelmi miniszter azonban, mutat rá a szakértő, nem színorosz, nem is néz ki annak, hiszen bár anyja donbaszi, luhasznk megyei orosz, apja tuvai, így félig tuvai származású és ott is született (emlékszünk: ők ajánlottak fel állítólag 3000 lovat az orosz hadseregnek).

  Nem fogja elhinni, hogyan segítenek a tuvaiak az orosz hadseregnek

  Nagy taktikus hírében áll ugyan, hiszen három évtizede töretlenül része az orosz elitnek, régebben, mint bárki a hatalmi körökben, beleérve Putyint. De nem teljesen orosz származású elnöke aligha lesz a mai Oroszországnak. Ráadásul, teszi hozzá Demkó, az orosz hadseregnek éppen nincs túl jó reputációja, miután „nem brillírozott” a fronton, így a nagyhatalmú Sojgu hátországa és támogatottsága meggyengült, főként a nacionalisták körében.

  Valamelyik technokrata vezetőt is odatehetik az új cárnak, amennyiben a technokraták kerülnek valahogy fölénybe, és megpróbálnak kiegyezni a Nyugattal, de ennek kicsi az esélye a szakértő szerint. „Most, hogy az a miniszterelnök, Misusztyin, vagy éppen a moszkvai polgármester, Szergej Szemjonovics Szobjanyin lenne” – sorolja Demkó, vagyis olyasvalakit, akit ismernek és valamennyire még mindig elfogadnak nyugaton; vagy más, mindegy. De a „technokrata” verzióhoz nem lenne elég Putyin halála vagy lemondatása, az is kellene, hogy Oroszország nagyon durva katonai vereséget is szenvedjen. „Hiszen se Patrusev, se a Sojgu-vezette hadsereg nem lenne különben erre hajlandó, óriási presztízsveszteség lenne úgy kivonulni a megszállt területekről, hogy még nem verték meg őket ott. Azaz technokrata akkor kerülhet hatalomra, ha a szolgálatok és a hadsereg sem lát más megoldást a helyzet mentésére. Akkor előtérbe kerülhet valaki, akit szalonképesnek gondolnak nyugaton, hogy mérsékelje a veszteséget.”

  De ekkora katonai vereséget Oroszország aligha szenved el Demkó szerint.

  Én nem ellenzem

  Annak még ennél is kisebb a valószínűsége, hogy az egész elit ellen föllázad a nép, éppen azért, mert akik igazán lázadó hajlamúak, azok már emigráltak – fejtegeti a szakértő. Így hiába reménykednek egyesek abban, hogy a tömegek kiszabadítanák például Alekszej Navalnijt, mert ez a tömeg nincs, sosem volt elsöprő a nagyvárosokon kívül, és most az említett okokból méginkább apadt – véli. Noha az elvitathatatlan, hogy az ellenzéki vezér bátor, ugyanakkor azt még ő sem tehetné meg, hogy – hatalomra kerülve – feladja Krímet, a Nyugat kedvéért sem.

  De eleve a forradalmi hangulattól igen messze van Oroszország – mutat rá Demkó – egy 1917-hez hasonló helyzettől még évekre van, cáfol rá a nyugati szankciók mindennapi életre gyakorolt hatásáról szóló nyugati illúziókra. „Nyilván vannak komoly problémák, a deficit, és a többi, de az orosz gazdaság kevesebb, mint 3 százalékkal csökkent tavaly, és valószínűleg növekedni fog jövőre, államadósságuk is elenyésző a nyugatiakhoz képest”. Az oroszok teherbíró képessége egyébként is elképzelhetetlen Európából, ahol „felgyújtották vagy lezárták fél Párizst, mert Macron két évvel emelte az egyébként nagyon alacsony nyugdíjkorhatárt”.

  A médiában legtöbbet látott nevek kerültek aztán elő legutoljára. Úgy, mint Dimitrij Medvegyev volt állam- és kormányfő, aki a luxuséletmódjával kapcsolatos botrányok óta „már rég kikerült a pixisből”, így most „Twitter-huszárként igyekszik  megmondóemberként erősnek mutatkozni”, de a hatalom külső körében van csak. Ami pedig ennél is fontosabb Demkó szerint, hogy az oroszok nem tartják elég határozottnak és keménynek, akárhogy próbál most kompenzálni „inkább tűnik egy jó ügyvédnek, mint kemény vezetőnek”. Önerőből semmiképp, legfeljebb kompromisszumos jelöltként lehetne Putyin utódja a szakértő szerint. Az orosz elitre jellemző bizonyos „jogászkodás”, és volt elnökként van némi vonzereje Medvegyevnek, bármennyit erodálódott is pedigréje.

  A Wagner-zsoldosokat vezető, „Putyin séfjeként” is tisztelt Jevgenyij Viktorovics Prigozsin személye még ennél is nehezebben elképzelhető, „nyilván egy forradalomban bármi megváltozhat”, de ma büntetett előéletű ember nem lehet orosz elnök (nem véletlen Navalnij bebörtönzése is). Bár, jegyzi meg a szakértő, jól építi fel a rettenthetetlen harcos imázsát, tényleg ott van a frontvonalon, vállalja az életveszélyt, s

  „a Wagner a legjobban harcoló része az orosz hadseregnek”, vagyis karakterre megfelelne orosz elnöknek.

  Ugyanakkor éppen ezekért „nagyon népszerűtlen az elit köreiben”, így Medvegyevnél is kevesebb támogatást, annál több ellenségeskedést remélhetne.

  A háttérben szürke eminenciásként ott van a rendszer talán második legnagyobb hatalmú embere, Jurij Kovalcsuk, de Kovalcsuk ereje, bár milliárdos, nem kis részben Putyinból ered, azaz nem látszik, nélküle mire menne. S utolsóként talán érdemes megemlíteni Viktor Zolotov hadseregtábornokot, az orosz Nemzeti Gárda parancsnokát; a szakértő ugyanakkor megjegyzi, hogy Zolotov nem kimondottan a stratégia és a tágabb összefüggések ismeretének embere, így még kevesebb elfogadottságra számíthatna. Fegyveres ereje ugyanakkor van, és egy hatalomváltás esetén nagyon fontos lenne, ki mögé áll.

  Szabadság nem virul

  Aztán áttértünk a másik nagy kérdéscsomagra:

  széteshet-e Oroszország, ha adott esetben nem sikerül kiegyeznie az elitnek Putyin utódjában?

  „Én ebben nem hiszek, ez nyugati szélsőliberális vagy oroszgyűlölő álmodozás, bár inkább rémálom lenne a valóságban. A helyi elitek nem elég erősek, minden Moszkvára, legfeljebb Szentpétervárra van koncentrálódva, ott az erő és a hatalom. Tehát Moszkvában vagy kisebb mértékben Szentpéterváron dőlhet el az utód” – fejti ki Demkó, rámutatva: az etnikai elitek a távoli régiókból itt labdába sem rúghatnak. „Ha lenne is moszkvai eliten belül törés, azt megoldaná pár ablakon kiesett személy.” Zolotov tábornok még keverhetne némi izgalmas koktélt Demkó szerint, ahogy Prigozsin is „megpróbálhatna néhány merész dolgot”, de nekik a hadsereg és a szolgálatok ellenében „kevés az esélyük”. Sem a Nemzeti Gárda, sem a Wagner nem rendelkezik komoly nehézfegyverzettel – ami van, az nem hasonlítható a hadseregéhez.

  Ahogy a szakértő szerint az sem valószínű, hogy megindulna Oroszország – a Nyugat által hőn remélt – szétesése a különféle ’sztánokra és köztársaságokra.

  „Csecsenföldet, az egyik igazi régi tűzfészket félig kiirtották, felében meg rég megvették az oroszok, ők az orosz központi költségvetésből élnek, nem is rosszul” – szögezi le Demkó – és hiába van olajuk, még azt is csak Oroszországon keresztül tudják eladni. „Nem véletlenül harcolnak csecsenek egymással is Ukrajnában mindkét oldalon, kinek ugye mi jutott”. Dagesztánnal, egy másik nagy nem orosz régióval más a gond: a köztársaság egy etnikai mozaik 14 hivatalos nyelvvel és még több nemzetiséggel, egymást ölnék előbb, mint hogy az oroszoknak menjenek. „Tatárföld talán a legerősebb, olajjal és gázzal rendelkező, gazdag régió, de a lakosság közel fele orosz és minden oldalról Oroszország veszi körül. Ha a 330 ezer lakosú Tuva, Sojgu szűkebb hazája elszakadna, azt lehet észre sem vennék Moszkvában – de nincs is erre esély. Oroszország nemzetiségileg homogénebb, mint Ukrajna, miről is beszélnek az álmodozók, nem értem?” – kérdezi a szakértő.

  Vagyis Demkó szerint „Oroszország szétesése nyugati álmodozás, elsősorban a nacionalizmus miatt, aminek erejét a liberális elmék láthatóan nem értik. Oroszország 81 százaléka orosz és sokkal inkább nemzeti érzelmű, mint egy német vagy holland polgár, ahol pedig nem ők vannak többségben, azok más okokból nem tudnak elszakadni” – vélekedik.

  Ellenben hozzáfűzi: Lehet gyűlölni Oroszországot, divat mostanában így tenni, de

  „még ez az agresszív, útját vesztett Oroszország sem akkora a fenyegetés, mint egy szétesett Oroszország”,

  nem beszélve a „járulékos” veszteségekről: a hatalmas menekülthullámról és a bekövetkező törvényszerű globális gazdasági összeomlásról, hiszen orosz nyersanyagok nélkül nincs világgazdaság. Vagyis aki ebben reménykedik, azt vagy teljesen elvakítja a gyűlölet, vagy „rendkívüli tudáshiányról teszt tanúbizonyságot” – teszi hozzá a szakértő.”

Címlap fotó: MTI/EPA /Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.