Magyar dolgozók!
Budapestiek! Barátaim! Elvtársak!
Köszönöm, hogy eljöttetek, köszönöm, hogy itt vagytok. Köszönöm, hogy bátrak vagytok. Igen, bátrak! Ma bátorság kell ahhoz, hogy május elsejét ünnepeljük.
Olyan világban élünk, ahol egy állami cég alkalmazottja fél eljönni ide, mert a főnökei megláthatják. Pedig azt mondják, demokrácia van.
Ebben a fene demokratikus világban megtörténhet az, hogy egy hajléktalanszállás lakói május elseje előestéjén „nosztalgia beszélgetésre” hívják a Munkáspárt elnökét, de a fenntartó intézmény megtiltja. Az amerikai nagykövet bárhol hirdetheti mocskos gondolatait, neki szabad, a Munkáspártnak nem szabad.
Ebben a világban lehet sétányt elnevezni Horn Gyuláról, aki az MSZP-t átjátszotta a liberálisoknak, és eladta a magyar nemzeti vagyon nagy részét. Róla lehet, de május elsejéről nem lehet.
Köszönöm, hogy itt vagytok. Köszönöm, hogy három évtizede együtt őrizzük a munkásmozgalom egyik legszebb hagyományát.
Május elsején mi felvonulunk, vörös lobogóval a kézben, ahogyan elődjeink is tették. Május elseje nekünk a munka ünnepe, a dolgozók ünnepe volt és az is marad.
Barátaim!
Köszöntöm a Magyarország minden dolgozóját, munkásokat, parasztokat, alkotó értelmiségieket, alkalmazottakat.
Köszöntöm társadalmunk nyugdíjas tagjait. Ti már tegnap megadtátok a társadalomnak azt, amit tudtatok, és joggal várjátok, hogy a társadalom jobb életet teremtsen nektek, nem holnap, hanem már ma. Sokan nagyon nehéz körülmények között élnek közületek, és ez nincs rendjén. Ezen változtatni kell! És mi változtatni akarunk.
Köszönet, elismerés és hála minden dolgozó embernek. Magyarországot nem a tőke, nem a külföldi autógyárak, még csak nem is az akkumulátorgyárak teszik naggyá, ha nem a Ti munkátok.
Ti szenvedtétek meg a covidot. A Ti kitartásotok kellett ahhoz, hogy az ország ne omoljon össze. A Ti áldozatotok és türelmetek kellett ahhoz is, hogy túljussunk a gazdasági válság nehezén.
Tőletek függ az ország boldogulása, a jövőnk is. Mit sem érnének a külföldi tőkések sokmilliárdos beruházásai, ha nem lennétek Ti, akik nap, mint nap életet visztek a gépekbe.
Ma megérdemlitek a pihenést, a szórakozást, az együttlétet a családdal. Élvezzétek e napot, de ne engedjétek elfeledtetni, hogy május elseje többről szól!
Május elseje a mi ünnepünk, a dolgozó emberek ünnepe. Május elseje az a nap, amikor a dolgozók összefogására, a szolidaritásra emlékezünk.
Az egyetlen nap, amikor túllépünk a vállalatunk, az üzemünk, a vállalkozásunk keretein. Körbe nézünk és azt látjuk: dolgozó emberek vesznek bennünket körbe, itthon is, külföldön is.
Nem vagyunk egyformák, de mindannyian dolgozók vagyunk. Dolgozók és nem tőkések. Dolgozók, akik több bért, jobb életet, rövidebb munkaidőt, jobb nyugdíjrendszert akarunk. Dolgozók, akik mindezt csak akkor kaphatjuk meg, ha vállaljuk a harcot pénz, a tőke uralma ellen.
A tőkés hatalom fél május elsejétől. Május elseje mindent kifejez, amitől rettegnek a világ szupergazdagjai. Nem akarja, hogy együtt legyünk, nem akarja, hogy összefogjunk ellene. Nem akarja, hogy felismerjük a szolidaritás, az összefogás erejét.
A tőke akkor győzi le a dolgozót, ha sikerül félrevezetnie. Ha sikerül bemesélnie, hogy a szocializmusban minden rossz volt. Ha elhisszük, hogy május elsejére erőszakkal vezényelték ki az embereket, hogy az ünnep csak a sörről és a virsliről szólt.
Kérem az idősebbeket, emlékezzetek és bátran mondjátok el a fiataloknak! Szerettük ezt az ünnepet a szocializmusban. Munkaszünet, majális, ének, tánc, ez mind volt.
De volt politika is! Felvonultunk, együtt voltunk. Büszkén hallgattuk, hogy egymás után vonulnak a magyar gyárak dolgozói. Akkor voltak magyar nagyüzemek, volt nemzeti ipar és nemzeti mezőgazdaság. Még a Közért is magyar volt.
Ma a szakszervezetek jogokért könyörögnek. Akkor nem kellett jogokat követelni. A szakszervezeteknek széles jogaik voltak. A mozgalom elnöke ott ült az ország legfelsőbb vezetésében, működtek az üzemi háromszögek, és a szakszervezetek ellenében nem lehetett a dolgozókról dönteni.
Nem kellett jobb nyugdíjrendszert követelni, mert a rendszer emberséges volt. A nők ötvenöt éves korban, a férfiak hatvanévesen elmehettek nyugdíjba.
Nem kellett társadalmi szolidaritást követelni, mert volt szolidaritás. Ha az ember bajba jutott, előbb-utóbb valaki segített, a munkahely, az önkormányzat, az állam, vagy éppen a szakszervezet. A szocializmus senkit sem hagyott az utcán, sem átvitt értelemben, sem a maga konkrét valóságában.
Ma félünk, rettegünk. Mi lesz, ha betegek leszünk, ha elveszítjük az állásunkat, ha az infláció elviszi a megtakarításainkat. Kihez fordulhatunk? Ki fog segíteni?
Nem merjük bevallani, szégyelljük bevallani, hogy bedőltünk az ígéreteknek. Elhittük, hogy mindenki meggazdagodhat, ha elfogadjuk a kapitalizmust. Hittünk abban, hogy az EU átsegít a gondjainkon. Örültünk, hogy mindig lehet kapni banánt, hogy nem kell sorba állni az autóért és a telefonért. Örültünk olyan dolgoknak, amiket a fejlődés így is, úgy is meghozott volna. Hibáztunk, elcseréltük a szocializmust, és üveggyöngyöket kaptunk.
Többes szám első személyben mondom, bár sokan vagyunk olyanok, akik nem akarták a rendszerváltást, de megakadályozni nem tudtuk. Közös lett a sorsunk, most már mindegy, hogy valaki nem akarta, vagy valaki lelkesedett érte.
De most már mindegy, a múlt nem számitógépes játék, nem lehet újrajátszani. De tanulni lehet belőle, és tanulni kutyakötelességünk.
Tanulság pedig van bőségesen!
A tőke akkor tudja legyőzni a dolgozót, ha megosztja őket. Ha az egyiknek több bért ad, a másiknak kevesebbet. Ha az egyikkel tárgyal, a másikra rendőröket küld.
A tőke akkor tudja legyőzni a dolgozót, ha elhiteti velük, hogy a boldogulásuk egyik vagy másik párttól függ, a tőkések jóindulatától függ.
A tőke akkor tudja legyőzni a dolgozót, ha elaltatja őket, ha elhiteti, hogy nincs szükség harcra, osztályharcra.
A tőke akkor győz, ha elhisszük, hogy nincs szükség felvonulásra, elég elmenni a Városháza parkba. Jót lehet szórakozni és még Karácsony Gergellyel is lehet találkozni.
A tőke akkor győz le bennünket, ha mi elhisszük, hogy nem kell harcolni. Ha elhisszük, hogy majd az Európai Unió ment meg bennünket, hogy elég bevezetni az eurót, és akkor kolbászból lesz a kerítés is.
A tőke akkor győz le bennünket, ha elhisszük, hogy elég bízni a kormányban. A tőkés kormányban, mert hogy a kapitalizmusban minden kormány tőkés.
Az Orbán-kormány 2010 óta folyamatosan arról győzköd bennünket, hogy nem kellenek már a harcos május elsejék, hiszen a magyar dolgozó mindent megkap ettől a kormánytól.
Van benne igazság, valóban sok mindent adnak. De vegyük végre, hogy a kormányok nem a saját pénzükből adnak a népnek, hanem abból, amit a néptől így vagy úgy elvesznek.
Vegyük észre, hogy egyre többet vesznek vissza abból, amit adtak! Az infláció a szemünk láttára viszi el a szociális támogatásokat.
Látjuk az egetverő igazságtalanságokat. Látjuk, hogy a mai Magyarország nem rólunk szól, egyszerű emberekről. Ez a szupergazdagok és a középosztály világa, az ő paradicsomuk.
Látjuk, hogy a szemünk láttára veszik el tőlünk az ingyenes egészségügyet. Nem tiltakozunk, sőt alkalmazkodunk a pénz uralta egészségügyhöz, és ha tehetjük, megyünk a magánegészségügybe.
Évente látjuk a huzavonát a minimálbérek és a nyugdíjak kapcsán, és nem akarjuk bevallani, hogy a bér és a nyugdíj nem a jóisten ajándéka, nem is a kormányé, vagy humánus tőkéseké.
Ideje megérteni, hogy a bér és nyugdíj mindig a dolgozó és a tőkés közötti erőviszonyt fejezi ki. Ha a dolgozó erős, többet tud kiharcolni, ha gyenge, akkor ingét, gatyáját is elveszik. És ha megértettük, dolgozók, szakszervezetek, pártok, akkor irány a csatatér!
Barátaim!
Nem élvezhetjük gondtalanul a májusi napot, az örömünk nem lehet felhőtlen. Háború van!
Ez a háború Amerika háborúja Oroszország ellen. De ez a háború ellenünk is folyik, a magyar dolgozók ellen.
Ha Amerika győz, végleg vége az európai nemzetek függetlenségének. Európai egyesült államok lesz, ahol az amerikaiak és európai kiszolgálóik fognak parancsolni.
Ha Amerika győz, teljessé válik a pénz, a bankok uralma. Mindent elvesznek a dolgozóktól, amit kiharcoltak maguknak. A tőke ellen fellépni bűn lesz, amit könyörtelenül meg fognak torolni.
A háborúért már ma is fizetünk. Ti termelitek meg azt a pénzt, amit a kormány fegyverkezésre, az ukránok támogatására, a magyar hadszíntér, az utak, a katonai kórházak előkészítésére költ. Ti fizetitek meg a drága benzinnel, a drága árammal, a húszon százalékos inflációval.
Ha élni akarunk, meg kell akadályozni a világháborút! Ki kell mennünk az utcára és követelni a békét.
Támogatnunk kell a kormányt a békepolitikában, de fel kell emelni szavunkat, amikor engedményeket tesznek a háborús erőknek.
De a legfontosabb, hogy felébredjünk. Vegyük észre, hogy a világban már folyik a csata, most dől el, hogy milyen világban fogunk élni holnap!
A háború után a világ már sohasem lesz olyan, mint régen. Új módon kell gondolkodnunk, új utakat kell keresnünk.
Mi korszerű Magyarországot akarunk, modernizációt, innovációt, új iparosítást. Azt akarjuk, hogy a modernizáció ne a tőke gazdagodását szolgálja, hanem az embert.
A modernizáció ne tegye a gazdagokat gazdagabbá, a szegényeket pedig szegényebbé. Mi olyan modernizációt akarunk, ami mindenki számára jobb életet biztosít.
Mi olyan modernizációt akarunk, ami nemcsak anyagi bőséget, hanem kulturális-erkölcsi gazdagodást is jelent.
Mi olyan modernizációt akarunk, amely nem zúzza szét a múltat, hanem épít annak eredményeire, köztük a szocializmus vitathatatlan eredményeire is.
Mi a modernizáció magyar útját akarjuk járni. Nem kérünk az amerikai vagy más nyugati modellekből.
Mi nem akarunk háborút. Független, semleges Magyarországot akarunk.
Mi a népek, a dolgozók Európáját akarjuk, a nemzetek független és békés együttműködését.
Barátaim!
Mi több, mint harminc éve küzdünk. Május elsejét, a dolgozók ügyét nem adtuk fel az elmúlt harminc évben.
Üzenjük mindenkinek, a dolgozó ember ügye nem eladó! Védeni fogjuk holnap is, és ha elfáradunk, továbbadjuk utódainknak.
Éljen május elseje!
Éljen a dolgozók nemzetközi szolidaritása!
Éljenek a magyar munkások, dolgozók!
Éljen a magyar nép!
