„Saját embereit is lukra futtatta Orbán a svéd NATO-csatlakozás egyéves gáncsolásával
- Jens Stoltenberg főtitkár bejelentette, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök és Törökország támogatni fogja Svédország csatlakozását a NATO-hoz.
- Magyarország ezzel utolsó ország lehet, amelyik nem ratifikálta még a skandináv ország felvételi kérelmét.
- Közel egy éven át bábozta el a kormány, hogy tényleges gondja van Svédország tagságával – de most beadta a derekát, és kiderült, hogy mindvégig csak Ankarára várt.
- Gulyás Gergelytől Kövér Lászlóig többen hagytak maguk után nehezen megmagyarázható mondatokat.
- Szijjártó Péternek akadt már néhány izzasztó NATO-csúcsa, de a mostani vilniusi vizit biztos dobogós lesz.
Finnország és Svédország 2022. május 15-én illetve 16-án nyújtotta be hivatalos csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. A két skandináv ország a napóleoni korszak óta hagyományosan semleges védelmi politikát folytat, az orosz inváziós kísérlet viszont ráébresztette vezetőit arra, hogy történelmi léptékű döntésekre van szükség.
Svédország döntésével párhuzamosan egyértelműen jelezte: nem kíván sem NATO-bázisokat, sem atomfegyvereket telepíteni az országba, és ennek hallatán még Vlagyimir Putyin is elfogadhatónak nevezte a katonai szövetség északi bővítését, amit a tagállamok is majdnem egyöntetű támogatással fogadtak. De csak majdnem, Törökország ugyanis 2022. május 18-án jelezte: blokkolja Finnország és Svédország csatlakozási kérelmének befogadását.
Erdoğan elnök már május végén magyarázatot adott álláspontjára: Törökország szerint a két észak-európai ország támogatja a török kormány által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) és a szíriai kurd milíciát, a Népvédelmi Erőket (YPG) is. Az elnök, aki épp választásra készült, meglátta a lehetőséget, és nyomban alkudozni kezdett: 33 terroristának minősített ember kiadását kérte Stockholmtól és Helsinkitől. A török kormány a számot később 73-ra emelte.
A többi NATO-tagországhoz hasonlóan 2022 július közepén – vagyis majdnem napra pontosan egy éve – a magyar kormány is benyújtotta az országgyűlésnek azt a két törvényjavaslatot, ami megadta volna Svédországnak és Finnországnak a parlamenti támogatást a csatlakozáshoz, de októberre kiderült, hogy ezeket nem vették tárgysorozatba. A tematizálásban mindig jeleskedő Fidesz sokáig nem tematizálta a döntést – olyannyira nem, hogy az MSZP kezdett elsőként mozgolódni a pályán: a szocialisták sürgették, hogy az országgyűlés vegye napirendre a kérdést, majd kérdéssel fordultak a kormányhoz, hogy vajon a Gazprom miatt késleltetik-e az ügyet.
Október végén ismét megpróbálta napirendre tűzni a kérdést az MSZP, de Kövér László házelnök nem hagyta magát. Novemberben még kétszer leszavazta a Fidesz, hogy napirendre vegye az Országgyűlés a ratifikáció kérdését, de Gulyás Gergely egy kormányinfón mindenkit megnyugtatott, nem Magyarország fogja utoljára elbírálni a kérelmeket. Ekkor már a V4-ek is sürgették Orbánt, hogy legyen kedves és ratifikálja a kérelmeket.
A miniszterelnök végül november végén bejelentette, hogy a következő parlamenti ülésszak elején szavaznak a csatlakozási kérelmekről. A finn külügyminiszter ezekben a napokban szintén úgy nyilatkozott, hogy ígéretet kapott arra Magyarországtól arra, hogy februárban megszavazza a magyar országgyűlés a kérelmeket. De mint kiderült, a magyar kormány és annak vezetője sem mondott igazat.
Törökország és Svédország között valódi diplomáciai konfliktus bontakozott ki, miután Stockholm nem akart kiadni egy török újságírót, aki az ankarai kívánságlistán szerepelt. Januárban Erdoğan már 130 ember kiadatását kérte egyedül Svédországtól, a stockholmi Korán-égetés után pedig úgy tűnt, teljesen befagy a török-svéd front. Az erőt mutatni igyekvő Erdogan diplomáciai kötekedése egyértelmű kampánycélokat is szolgált, így valószínűnek látszott, hogy hónapokig nem lesz még megállapodás.
De a török kormány követelései ténylegesek és egyértelműek voltak. Hogy a magyarok mit akartak, senki nem tudta. Nem is árulták el. Az időhúzásról tavaly egymásnak homlokegyenest ellentmondó érvelések születtek: elhangzott, hogy társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a kérdést, hiszen az unió éppen ennek hiányát rója a magyar kormány szemére további ügyekben. Második kifogásuk az volt, hogy az Európai Bizottság által elvárt jogszabály-módosítások olyan mértékben kötik le a törvényhozást, amibe egyszerűen nem fér bele a NATO-bővítés megszavazása.
Amikor felvetettük, hogy az Aranybulla-törvényről is előbb sikerült szavazni, Gulyás Gergely „munkaszervezési kérdésnek” nevezte a mulasztást. A kétharmados kormánypárt eszerint egy évig nem volt képes technikailag kivitelezni egy ratifikációs törvény megszavazását:
Máig nem tudjuk, hogy a késleltetés Ankarának, esetleg Moszkvának tett gesztus volt, kártyának szánták az uniós pénzekért folytatott játszmában, vagy egyszeri provokációnak a hanyatló Nyugat felé, esetleg Orbán Viktor kisded szórakozása volt csupán a nemzetközi porondon – vagy akár ez mind együtt. De az biztos, hogy februártól az Orbán-rendszerben is ritkán látható politikai színház vette kezdetét.
Hiába ígérte a miniszterelnök, a 2023-as ülésszak elején sem vették napirendre a kérdést. A külügyminisztérium ugyanitt előrebocsátotta, hogy nem Magyarország lesz az utolsó, aki ratifikálja a kérelmeket, rajtunk nem fog múlni semmi, ha a svédek és a finnek meghallják a szavunkat – de hogy mit kellett volna tenniük ezért, nem árulták el.
Február 23-án Kocsis Máté gondterheltnek mutatott, mégis mosolyba hajló arccal azt nyilatkozta a balatonfüredi frakcióülés után, hogy a belső vitákról híres kormánypárti padsorokban
„…komoly vita alakult ki a svéd, finn NATO-csatlakozásról. Többen kifogásolták, hogy ezeknek az országoknak a politikusai az elmúlt években durván, alaptalanul, sokszor közönséges módon sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek”.
A frakcióvezető ugyanit bejelentette, hogy delegációt küldenek majd az érintett országokba, akik megvizsgálják, vajon a svédek és a finnek felkészültek-e arra, hogy NATO-tagállam legyenek.
A Kossuth Rádióban Orbán furmányosan, már-már egy kívülálló megfigyelő pozícióját felvéve beszélt a helyzetről: együttérzést mutatott a törökök felé, közben elvi támogatásáról biztosította a svédeket, és úgy tett, mintha saját frakciója meggyőzésével akadna problémája, miközben persze feléjük is megértőnek próbált látszani: „..az mégse járja, hogy azt kérik, vegyük fel őket, ők pedig nyilvánvaló hazugságokat terjesztenek Magyarországról. A magyarországi jogállamról, a demokráciáról, az itt folyó életről. Hogy akar valaki úgy a szövetségesünk lenni egy katonai rendszerben, hogy gátlástalanul hazugságokat terjeszt Magyarországról? Azért álljunk meg egy baráti szóra, és kérdezzük meg, hogy van ez.”
A miniszterelnök a nemzetközi színtér felé azt a látszatot próbálta kelteni, mintha nem kizárólag az ő saját, hanem pártja önérzetes képviselőinek szándéka szerint alakulna a végleges magyar álláspont.– egyúttal azonnal leosztotta a szerepeket: bekapcsolta Szijjártó Péter külügyminisztert, akinek a harcias narratíva folytatása lett a feladata, és robotszerűen ismételgetni kezdte, hogy a svéd képviselők hazugságokat terjesztenek Magyarországról. Utalt rá, hogy ők ugyan támogatnák a kérelmet, de ebben az ellenséges politikai klímában ez nem lesz könnyű:
„…hogyan várnak el gyors, korrekt, fair döntéshozatalt, amikor az elmúlt időszakban folyamatosan arról hallottunk, hogy Magyarországon nincsen demokrácia, hogy Magyarországon a jogállamiságot nem biztosítjuk, hogy nincs médiaszabadság, hogy az igazságszolgáltatásnak nem biztosított a függetlensége?”
Március 1-én megvitatta az országgyűlés a svéd-finn csatlakozást, de nem voltak vele elégedettek, ezért két héttel megint elhalasztották a szavazást, hogy legyen ideje a Hende Csaba (bukott védelmi miniszter) vezette Fidesz-delegációnak kiutazni Stockholmba és elmajszolni néhány húsgolyót a svéd tisztségviselőkkel való találkozás mellett.
Hende és különítménye elégedetten távozott Stockholmból, csak annyi fenntartásuk maradt, amennyi volt már a húsgolyók előtt is, hogy a svéd képviselők ne mondjanak rossz dolgokat a magyar jogállamiságról. A delegációt fogadó Tobias Billström svéd külügyminiszter is előremutatónak találta a találkozást, és biztos volt benne, hogy márciusban megtörténhet a ratifikáció. Hogy a Fidesz-delegációt mit kutatott, és mit talált Svédországban, sosem derült ki.
A történet színpadi jellege március 17-én mutatkozott meg leglátványosabban, amikor a török kormány úgy döntött, hogy a két csatlakozási kérelem közül a finnekét ratifikálni fogja. Erre a Fidesz is bejelentette, hogy Helsinki megkapja a zöld lámpát.
Egyre látványosabbá vált, hogy a szuverenitását minden fórumon hangsúlyozó magyar kormánynak nincs érdemi követelése Svédországgal szemben, csupán provokálni igyekszik, miközben a török áramlatot figyeli. De ezt nem vállalta, vállalhatta fel nyíltan. Miután egyedül a svédek maradtak partvonalon kívül, április elején megkérdeztük Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a helyzet állásáról. Gulyás egyetértett abban, hogy a NATO-ban nem érték még jogállamisági kritikák a magyar kormányt, ellenben az unióban igen, svéd részről is, ezért indokolt az óvatosság. De hogy mit akarunk, ő se tudta megmondani.
A kérdezz-felelek Haszán Zoltán és a miniszter között így zárult:
444: „Mit vár egészen pontosan a kormány (a svédektől)?
Gulyás: Bizalomerősítő lépésekre van szükség.
444: De ez mit jelent konkrétan?
Gulyás: Azt majd a svéd kormány eldönti. Nem mi kérjük a svéd kormányt arra, hogy Magyarország csatlakozását támogassa, hanem fordítva. Ezért a kezdeményezés tőlük kell, hogy jöjjön.”A török kormány álláspontja a sikeresen megvívott választás után sem változott meg azonnal, és ezzel a magyaré sem. Az összefüggést a magyar kormánypárt egyetlen tagja sem vállalta fel, sőt: a Miniszterelnökség és a Külügyminisztérium után legalábbis Kövér László is megnyugtatott mindenkit, hogy nem Magyarország fogja utolsóként ratifikálni a svéd kérelmet.
Orbán hosszú időn keresztül, voltaképp egy éven keresztül távol tartotta magát a hivatalos álláspont megfogalmazásától, és a frakció önálló döntését hangsúlyozta; de május végén Katarban – alig pár nappal azután, hogy Erdogannal tárgyalt – néhány mondat erejéig megint kikacsintott:
„a politikai kapcsolat Svédország és Magyarország között borzasztóan rossz, és először javítani kell rajta. Nem szeretnénk konfliktusokat behozni a NATO-ba. Tehát először kezeljük a két ország közötti nézeteltéréseket, és utána készek vagyunk támogatni őket. Elvi alapon amúgy is támogatjuk. És kedveljük a svéd embereket… de a politikai kapcsolat az országok között jelenleg elég undok.”
Konkrétumok híján ekkor már a sajtóban is megjelentek párton belülről származó értesülések arról, hogy a Fidesz csak Ankara döntése után szavaz majd. Erdogan utolsó pillanatig feszítette a húrt a július közepére kitűzött, vilniusi NATO-csúcs előtt. A törökök újabb törvénymódosításokat kényszerítettek ki a svéd parlamenttől, Magyarország továbbra sem kért hivatalosan semmit, nem is volt mit teljesíteni, így június végén a kormánypárti többség ismét elutasította, hogy napirendre vegye az országgyűlés a ratifikációról szóló szavazást. Fordulat csak ezután következett az ügyben.
Két héttel azután, hogy a Fidesz-frakció és Kövér László házelnök utoljára késleltette a szavazást, és nem vette napirendre a ratifikációt, az ülésszak lezárulta után Szijjártó Péter külügyminiszter teljes természetességgel kezdett beszélni arról, amire korábban utalást sem tett, éspedig hogy folyamatosan egyeztetnek a törökökkel a svéd csatlakozásról:
„Ha elmozdulás történik török részről, akkor természetesen azt az ígéretünket, hogy Magyarország nem fog késleltetni egy országot sem a tagság vonatkozásában, azt be fogjuk tartani”.
Nem tudhatjuk, mekkora szerepe lehetett a történet ívének megváltozásában az amerikai nyomásgyakorlásnak, illetve annak az ígéretnek, hogy Ankara vásárolhat akár F-16-osokat Washingtontól, mindenesetre hétfőn a NATO-főtitkár bejelentette, hogy a török elnök támogatni fogja a svéd csatlakozást, és nem lesz már erről vita Vilniusban.
A kormány ezzel végképp bolondját járatta Kövér Lászlóval, aki le is nyilatkozta azonnal, hogy márpedig az Országgyűlés nem a törököktől teszi függővé, mikor dönt az ügyben. A házelnököt különösen megalázó helyzetbe hozhatta a kormány, hiszen ha valóban ez a politikai döntés születik, ahogy azt a hvg.hu írja, neki kellhet majd rendkívül ülést összehívnia, ahol a kérelemről szavazhat az országgyűlés. A lapnak nyilatkozó Németh Zsoltot is váratlanul érhette a helyzet, miközben arról beszélt, hogy Orbán és Erdogan egyeztetése után talán okosabb lesz a világ. De meglepődhetett Varga Judit leköszönő igazságügyi miniszter is, aki még hétfőn is arról beszélt Brüsszelben, hogy a svéd politikusok nem tisztelik Magyarországot, és ez nagyon nincs rendben.
És mivel ő képviselte ezidáig a hivatalos álláspontot, Szijjártóra is kellemetlen percek várnak még Litvániában. Kedd reggel, nagyjából két héttel azután, hogy pártja napirendre sem volt hajlandó venni a kérelem megszavazását, már arról beszélt, hogy a kormány természetesen támogatja a NATO-csatlakozást, „ezért is terjesztettük már hosszú hónapokkal ezelőtt az erről szóló javaslatot az Országgyűlés elé. Már csak technikai kérdés a ratifikációs folyamat lezárása”.
A politikai feltételekről, a svéd-magyar kapcsolatok katasztrofális alakulásáról, az ellentétek rendezéséről, tiszteletről, jogállamiságról már szó sem esett. Ahogy Király András írta kedd délelőtt, Szijjártó kényszeredetten kármentő üzemmódra váltott Vilniusban, és kedden már visszatérően annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a NATO ne legyen részese egy fegyveres konfliktusnak – aminek, egyéb iránt, jelenleg sem részese.
A magyar külügyminiszter Ukrajna NATO-csatlakozásával kapcsolatban ugyanitt azt mondta: létezik egy tábor, amelyik konkrét menetrendhez kötötte volna ezt a folyamatot, de mivel Ukrajna éppenséggel háborúban áll, a felvétele jelen pillanatban fel sem merülhet – mint ahogy egyébként erről természetesen nincs is szó. Kérdés persze, maradt-e a NATO-ban olyan tagállami vezető, aki a magyar külügyminiszter bővítéssel kapcsolatos kijelentéseinek bármilyen hitelt tud vagy akar még adni.”
Címlap fotó: © Technológia: 444.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
