Nagy István 
Vilnius: utolsó figyelmeztetés megszállás előtt. Vagy írjuk inkább kérdőjellel? Végül is nem tudjuk, hogy pontosan mi történt a NATO-csúcsértekezleten, de miniszterelnök úr első rádiónyilatkozata nem sok jóra enged következtetni. A „nyugatiak a háború folytatását akarják”, mondta meglehetősen feszülten és gondterhelten.
Önök közül sokan kételkedve fogadják majd ezeket a mondatokat, ami érthető is, végül is súlyos dologról van szó. A liberális oldal ügyeletesei majd kiposztolják, hogy az egész csak bolsevik rémhírkeltés, nem kell komolyan venni.
Bizonyára emlékeznek arra, hogy mi már 2018 táján beszéltünk arról, hogy Európa rohan a háborúba. Nem láttunk a jövőbe. Nem! Csak egymás mellé raktuk a tényeket. Az amerikaiak gyakorolják nagy létszámú katonai erő és technika átdobását Kelet-Európába. A térség országai sietve korszerűsítik az orosz határokhoz vezető utakat. Az USA új védelmi szerződéseket ír alá a térség államaival. Romániába, Lengyelországba ballisztikus rakétaelhárító rendszereket telepítenek. Miért, ha nem azért, mert folyik egy európai háború előkészítése? Sajnos, igazunk lett.
Na, jó, de utolsó figyelmeztetés, netán megszállás? Bizonyára észrevették, hogy az USA egységes frontvonalat épített ki Oroszországgal szemben. A finnek és a svédek felvételével a NATO északtól délig zárt rendszert teremtett. Az üzenet világos. Oroszország ne keressen töréseket a NATO egységében, mert ilyenek nincsenek. Mindenki az USA-val van, és az USA mindenkivel.
Magyarország kis ország, de stratégiai fontosságú helyen van. 1999 márciusában is azért volt sietős a NATO-csatlakozásunk, mert két héttel később a NATO megtámadta Jugoszláviát. A magyar terület, az infrastruktúra, a kórházak, az anyagi tartalékok kellettek akkor is és most is. Ergo, nem maradhatunk ki a buliból.
A NATO nem tűri a különutas politikát, de nem mindig bünteti. A magyar kormány üzletelése az oroszokkal elment egy darabig, mivel az orosz importenergiának a magyarországi amerikai és német cégek is haszonélvezői.
De most a háború új szakaszához érkezik. A NATO soha nem látott nagyságú katonai és anyagi erőt vonultat fel Oroszországgal szemben. Senki sem lóghat ki. Az oroszok és a kínaiak nem használhatják egyik országot sem hídfőállásként.
Pressman budapesti amerikai nagykövet egyértelművé tette: „Magyarország a NATO család tagja… A családtagok néha nem értenek egyet, vitatkoznak vagy civakodnak… És mindig a család az első.”
Vilniusban a magyar vezetés szembesült a „családdal”. A magyar békeálláspontot senki sem támogatta. A magyar vezetés választás elé került. Vagy elfogadja azt, amit a többi „családtag” mond, vagy szembesülhetünk a haragjukkal.
Mit jelent a „család” haragja? Nos, 1944-ben Magyarország akkori „családja”, a hitleri Németország nem engedhette meg, hogy a finnek és a románok után a magyarok is kiugorjanak. Ha Magyarország kilép, szabaddá válik az út Bécs felé. A németeknek iszonyúan kellett a magyar olaj, gáz, az élelmiszer is. Úgyhogy március 19-én megszállták Magyarországot.
De engedjenek meg még egy példát! Más kor, más „család”, de Magyarország ugyanaz. 1968-ban Kádár János hónapon át ellenzi, hogy a szocialista országok katonai erővel verjék le a csehszlovákiai szocializmus ellenes megmozdulásokat. A cseh vezetőt, Dubceket győzködi, hogy engedjen a „prágai tavasz” szocializmus ellenes programjából. Sikertelenül! Győzködi Brezsnyev szovjet vezetőt, hogy adjanak még időt a cseheknek. Jelzi, hogy kimaradnánk az ügyből. Sikertelenül! A szovjet vezetés elnézte, hogy a románok kimaradnak a közös akcióból, de Magyarország nem maradhat ki. Romániának nincs közös határa a csehekkel, Magyarországnak van.
Kádár a központi apparátus tagjainak rövid közlést tett. Nem akartunk bevonulni, elleneztük. De nem akartuk, hogy a „csehszlovák ügy” mellett legyen egy „magyar ügy” is. Ennyi.
A kormány hónapok óta kétségbeesetten keresi a kiutat. A külügyminiszter le se száll a repülőről, az alternatív energiaforrásokat keres, és mindenkit igyekszik partnernek megnyerni. És persze várják a csodát, amit most Trumpnak hívnak. Megjegyzem, éppen Trump erőltette rá a magyar kormányra az új védelmi egyezményt, amely alapján az amerikaiak azt csinálhatnak magyar területen, amit csak akarnak.
A kormány belehúzott a hadsereg fejlesztésébe is. Az persze kérdés, hogy a magyar hadsereg tud-e, sőt akar-e cselekedni, ha valamelyik „családtag” indul meg Magyarország ellen. A történelmi tapasztalatok e téren nem túl biztatóak, és akkor finoman fogalmaztunk.
Nem tudjuk, hogy mit tesz a „család”, és azt sem, hogy a kormány mit igért Vilniusban. Történelmi tapasztalataink alapján bármi lehet. Naponta elmegyek az újpesti városháza impozáns épülete előtt. 1919-ben itt volt a megszálló román királyi hadsereg városparancsnoksága. Biztos, ami biztos, ezentúl minden reggel megnézem, hogy milyen zászló lóg az épületen.
About the Author
Kós Zoltán 
