„A csábító ajánlat a MiG-31 típusra vonatkozik, rajta egy Kinzsal szuperszonikus rakétával. Ígérik, hogy a dezertáló pilóta családtagjait biztonságban átmentik valamelyik NATO-országba. A légi dezertálások története színes, benne két magyar esettel is.
Egy tapasztalt és magasan képzett (szenior) orosz pilóta éves fizetése körülbelül 2 millió 400 ezer rubel, vagyis a „dezertálási díj’ 70-72 évi megélhetést biztosítana számára a mai átváltási szinten. Az ajánlat tehát legalábbis kecsegtetőnek nevezhető.
Egy MiG-31 vadászgép ára 60 millió dollár, az általa hordozott „Tőr” hiperszonikus rakéta pedig 15 millió dollárt ér. Így tehát az „árulási díj” már az első alkalommal kifizetődne.
A pilóták történelmi dezertálási rangsorát a kínaiak vezetik, mert Tajvan tonnaszám zúdította az aranyat az átálló pilótákra
A dezertáló pilóták listája végeláthatatlan volt a hidegháború idején, amikor mesebeli jutalmak fejében főleg a kínai légierő tagjai szöktek Tajvanra. A dezertálók között akadt két magyar is, róluk cikkünk második felében esik szó, mint tanulságos történetekről.
A katolikus vallású Munir Redfa repülőkapitány egyike volt annak az öt pilótának, akik az iraki forradalmi légierő MiG-21 vadászgépeit működtették.
A százados 1966-ban disszidált gépével, amire egy izraeli kémnő vette rá, akivel szerelmi viszonyba is bonyolódott. Miután a Moszad kicsempészte a pilóta családját Irakból, Redfa dobbantott, és átadta a vadászgépet Izraelnek. Gépe ma is látható az Izraeli Légierő Múzeumában, Hatzerimben.
Az amerikai és izraeli szakértők vizsgálata hatalmas előnyhöz juttatta Izraelt a következő évben kirobbant arab-izraeli háborúban, amikor a támadó szíriai, iraki és egyiptomi vadászgépek majd mindegyikét megsemmisítették, közülük többet már a földön. A háború sodrásában több szír vadászpilóta is vállalta az átállás veszélyeit,
Az 1967-es háborúban szállta meg Izrael azokat a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi területeket, melyek mindmáig a Közel-Kelet legsúlyosabb válsággócának számítanak.
Redfa kapitány kalandos és romantikus történetről játékfilm is készült, ami egészében megtekinthető itt.
Akadtak szovjet példák is jócskán
A hosszú sort már 1948 októberében megnyitotta Pjotr Pirogov és Anatolij Barsov egy Tu-2 bombázóval. Ők az ausztriai Linz repülőterét választották célpontul – sikeresen. Barsov egy évvel később önként és érthetetlen céllal visszatért a Szovjetunióba, ahol kivégezték.
1973 májusában Jevgenyij Vronszkij hadnagy egy Szuhoj-7 típussal disszidált az NSZK-ba, de katapultálnia kellett. A gép roncsait visszaadták a Szovjetuniónak, de Vronszkij menedékjogot kapott.
A legfontosabb történet 1976 szeptemberében esett meg, amikor Viktor Belenko hadnagy repült át Japánba a NAtO-kód szerint Foxbat MiG-25 típusú gépével, vészfékezéssel és porzó tankkal.
George H.W. Bush későbbi elnök, a CIA akkori igazgatója a Nyugat „hírszerzési szerencséjének” nevezte az ölükbe pottyant lehetőséget a gép közvetlen átvizsgálására.
Az amerikai szakemberek megkönnyebbülten állapították meg, hogy a gép nem olyan veszélyes, mint amilyennek képzelték, sőt inkább kezdetleges. Egyetlen, de annál komolyabb erénye a hallatlan gyorsasága volt, ezért hajtóművének több elemét később felhasználták az F-15 Eagle fejlesztéseihez.
A darabokra szedett repülő egy teherhajón tért haza Vlagyivosztokba. A szovjet mérnökök úgy találták, hogy a gép több alkatrésze is hiányzik, ezért megpróbálták egy 10 millió dolláros kártérítésre lehúzni a japán kormányt, de végül a moszkvai vezetés feladta a próbálkozást, mert egy ilyen ügy miatt nem kívánta kockára tenni a kibontakozó kereskedelmi kapcsolatokat Japánnal.
A gép hiányolt rakétáit amúgy maga a pilóta pottyantotta ki a Japán-tenger felett, mert fogytán volt az üzemanyaga. Más alkatrészek pedig azért hiányoztak, mert azokat a szovjetek a Hitachi vállalattól lopták, és a japánok nem óhajtották visszaadni.
Amerika nem volt hálátlan
A következő éveket Belenko a CIA egyik védett házában töltötte el, ahol részletesen beszámolt a szovjet repülőfejlesztésekről. Amerikai állampolgárságot Jimmy Carter elnöktől kapott, és utána már könnyűszerrel elhelyezkedhetett tanácsadóként amerikai hadiipari vállalatoknál. Új családot is alapított az Egyesült Államokban, hátra hagyva feleségét a Szovjetunióban.
A szovjet propaganda sorra terjesztette a hamis történeteket arról, hogy Belenko meghalt autóbalesetben, bedrogozták a japánok, visszatért a Szovjetunióba, ahol letartóztatták és kivégezték, vagy hogy már börtönbüntetését tölti. Mindezt egy idő után ejtették, mert az ügynek már nem volt további jelentősége.
Közeledett a Szovjetunió szétesése
Az Unió felbomlása után Belenko üzleti úton járt Moszkvában, de nem érte semmilyen bántódás. A 76 éves férfi jelenleg szülővárosában, Nalcsikban él, a grúz határ közelében.
Belenko után 13 évvel Alekszandr Zujev kapitány (a képen) szökött Törökországba MiG-29-es gépével. A repülőt a NATO hamar visszaadta a szovjeteknek, mert a típust már kívülről-belülről ismerték. Zujev menedékjogot kapott, és később ő is az Egyesült Államokban csinált karriert, ahol tanácsadója volt az amerikai légierőnek a Sivatagi Vihar hadműveletben.
Az átállási rangsort magasan a kínai pilóták vezetik. Ömlött rájuk az arany Tajvanon, és még egy harcostársukat is megölték érte
A kínai dezertőrök a szovjet-kínai viszony megromlásának idején kezdtek bele olykor végzetes kalandjaikba, szinte mindannyian Tajvan felé. Őket az a félelem is hajtotta, hogy Moszkva és Peking egy nukleáris konfliktus felé tart, amiben nem kívántak részt venni.
Az egyik furcsa kivétel Jan Ven-csang főpilóta volt, aki megsértődött azon, hogy helyette valaki mást léptettek elő századparancsnoknak. Mivel megjárta a ’79-es kínai-vietnámi háborút, úgy érezte, hogy jól ismeri az országot. Ebben a magabiztosságában csalódnia kellett, miután egy magas sziklahegynek ütközött Haiphong közelében és szörnyethalt. Ily módon nem tudta a gépet ünnepélyesen átadni Pham Van-dong miniszterelnöknek.
Előtte Jang Dekaj ezredes disszidált egy Mikoyan-Gurevich MiG-15-el Tajpejbe. Gépe jóval a cél elérése előtt ismeretlen okból lezuhant. Később két kínai pilóta egy Antonov An-2-vel repült a szigetre, ahol maga Csang Kaj-sek államfő fogadta őket.
Jutalmuk fejenként 25 kg arany és ezredesi rang volt a Kínai Köztársaság légierejében. Egyikük később az Egyesült Államokban folytatta katonai pályafutását.
A következő kínai dezertőr már 50 kg aranyat kapott egy Mig-15 átadásáért. Ő is ezredesi rangban ment nyugdíjba.
1965 novemberében egy Il-28 bombázó személyzetének két tagja gyakorlat közben határozta el a disszidálást, de mivel a rádiós ellenkezett, társai megölték. A gép sikeresen landolt Tajvanon, ahol a navigátor – megbánásból – öngyilkosságot kísérelt meg, de túlélte.
Ez a két túlélő már 150 kg aranyat kapott fejenként, és elosztották a megölt társuknak járó 50 kg-s jutalmat is. A parancsnok később visszamenekült Kínába, ahol 15 év börtönre ítélték, de gyomorrákja miatt végül szabadlábon halhatott meg. A navigátor viszont tábornok lett a tajvani légierőnél, majd az Egyesült Államokba költözött.
Egyre magasabb szinteket léptek
1977-ben már nem csak elaggott szovjet, de új kínai gyártmányú harci gép is Tajvan kezére került, egy Shenyang J-6 vadászgép személyében. A pilóta 300 kilogrammos aranyjutalmával a zsákjában az USA-ba vándorolt, ahol befektetési bankár lett.
Az eddig feljegyzett legnagyobb jutalmat 1987-ben kapta Liu Zsi-juan, aki századparancsnok volt a kínai légierőnél. Ő a J-6 fejlesztett változatát hozta át, amiért 5,000 kg aranyat kapott, amit a tajpeji tőzsdén fektetett be, és nagyvállalkozó lett.
A feljegyzések még tucatnyi kínai dezertálásra emlékeznek, átlagban 150-250 kg-os arany-jutalommal, és magas katonai rangok kíséretében. A legtöbb pilóta Tajvanon kötött házasságot, és jelenleg is ott él.
Az utolsó nyilvánosan ismerhető eset 1990-ben történt, amikor az átállási célpont – első és utolsó ízben – a Szovjetunió volt. Vang Ba-ju századparancsnok nem járt jól, mert a szovjet hatóságok visszaszolgáltatták Kínának, Shenyang gépével együtt. Vangot Kínában halálbüntetéssel sújtották, amit életfogytiglanra enyhítettek.
De szorultak a szovjet körzeti parancsnokok is, akik közül többeket leszereltek, mert Vang érkezését csak az utolsó pillanatokban észlelték.
Kuba a következő a rangsorban, legalább 15 esettel
A kubai légierő disszidensei a „Disznó-öböl válság” (1961) után kezdtek átszivárogni az Egyesült Államokba, többnyire helikoptereken vagy gyakorlógépeken. Többször is megtörtént, hogy a gyanútlan pilótát megölték, és valamelyik utas vezette tovább a gépet Floridába.
Egy Eduardo Jimenez nevű vadászpilóta MiG-17 gépével szökött át a Homestead légibázisra. Az amerikaiak gépet visszaadták a kubaiaknak, mert értéktelennek találták. Maga Jimenez később terroristának szegődött, és ő térítette el a Delta Air Lines egyik járatát Havannába.
Volt két magyar eset is – halálbüntetésekkel
1969 augusztusában a Magyar Légierő egyik pilótája, Bíró József őrnagy disszidált MiG-15 gépével a taszári repülőbázisról az olaszországi Udinébe. A katonai törvényszék megfosztotta rangjától, és hazaárulás címén távollétében halálra ítélte.
Nem sokkal később Zoboki Sándor főhadnagy ugyancsak egy MiG-15 fedélzetén repült át Udinébe. Távollétében őt is halálra ítélték, de a rendszerváltás után mindkettőjüket rehabilitálták.
A két disszidálás sokkolta a magyar politikai és katonai vezetést, kivált Czinege Lajos honvédelmi minisztert, aki családi barátságban állt Bíró őrnaggyal.
A dezertőr pilóta a trieszti menekülttáborba került, ahol többször is próbálták meggyilkolni, úgyhogy már személyi védelemre szorult. Megkörnyékezte őt az amerikai és az izraeli légierő is, hogy segítsen pilótáik kiképzésében, de mindkét ajánlatra nemet mondott.
Bíró végül Kanadában telepedett le, ahol eleinte alkalmi munkákat vállalt, majd repülőoktató lett.
Szinte mindenhonnan és mindenhová történtek katonai repülőgépes dezertálások
A sokféle feljegyzés (messze a teljesség igénye nélkül) ilyen kiinduló pontokat és célállomásokat mutat:
Észak-Korea > Dél-Korea
Tajvan > Kína
Izrael > Szíria
Dél-Korea > Észak-Korea
USA > Kuba
Irán > Ausztria, Szaúd-Arábia, Irak
Szaúd-Arábia > Egyiptom, Szudán
Irak > Izrael, Szíria, Szovjetunió, Jordánia, Irán
Jordánia > Egyiptom
Laosz > Vietnám, Thaiföld
Lengyelország > Svédország, Norvégia, Dánia, NSZK
Jugoszlávia > Olaszország”
Címlap fotó: euronews.com
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
