Amikor lepottyan, már tudjuk, hogy itt az ősz, a nyár pedig búcsúzóban van
„Erre csörög a dió
Erre csörög a dió, arra meg a mogyoró! – a minap egy udvarról ez a mondókarészlet hallatszott ki. Szembekötős fogócskát játszottak a gyerekek, de már anélkül, hogy diót vagy mogyorót dobáltak volna, ami egyébként azért is volt hasznos, mert az eldobott, majd földön csattanó termés hangjával félre lehetett vezetni az elkapót.
Ennek a kis megfigyelésnek köszönhető, hogy a pécsi vásárcsarnokban a dió nyomába eredtünk. Erről a csonthéjas gyümölcsről eszembe jutnak azok az időszakok, amikor a nagyszülők zsákszámra hozták a töretlen csonthéjast. Gyerekként segítettük megtörni őket, nem nagy kedvvel, mert nem volt a kedvenc házimunkák ez a tevékenység, mert kissé macerás volt, de ha már ezt kellett csinálnunk, akkor közben szívesen falatoztunk belőle. A dióbél igazi vitaminbomba, de növényi rostokban és ásványi anyagokban is gazdag, és ómega-3 zsírsavakban is, ami segít a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében.
Hogyha diófát ültetünk, akkor abban biztosak lehetünk, hogy igen hosszú ideig kertünk ékessége lesz a növény, hiszen akár 150–160 évig elélnek. Az emberiség már nagyon régóta hasznosítja a fa termését, levelét és fáját. Magyarországon őshonos faj, és egyes feljegyzések szerint már a honfoglaló őseink is fogyasztották.
Amikor idegesek vagyunk, akkor érdemes a diófalevélből készült teát fogyasztani, amelynek nyugtató hatása van, de védi az idegrendszert és vértisztító hatása miatt is nagyra becsülik.
Azt talán kevesen tudják, de a dióhéjból is lehet teát készíteni, amit szoktak cukorbajra fogyasztani, de megfázás esetén is érdemes ezt kortyolgatni. Egy liter teához öt-hat dióhéjat szükséges apróra törni – kis zsákban –, majd hat-hét percig kell főzni a vízben.
A legtöbb receptkönyvben, hogyha diós ételeket keresünk, akkor a desszertek oldalain találjuk meg a diót, mint hozzávalót, de az előételektől kezdődően a levesekig, a főételekig bármilyen fogásban helye van, de most mi is egy édességet hoztunk, amely meleg tea mellé tökéletes választás lehet.
Ha dió, akkor mindenképp hókiflit kell csinálni. Elkészítéshez szükség van 25 dekagramm lisztre, 1 csipet sóra, 10 dekagramm porcukorra, 2 csomag vaníliás cukorra, 10 dekagramm darált dióra, 1 teáskanál tejfölre, 20 dekagramm hideg vajra.
A tejföl és a vaj kivételével összekeverjük a hozzávalókat. Amikor ez megtörtént, utána tesszük hozzá az említett két összetevőt, amelyeket gyors mozdulatokkal összedolgozunk. A begyúrt tésztát lisztezett felületre borítjuk, hengert sodrunk belőle, majd kis darabokra vágjuk, amelyeket tovább lehet sodorni. A levágott tésztából tetszés szerinti kifliket készítünk. A kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 180 fokra előmelegített sütőbe 10–15 percre tesszük. A megsült kifliket még meghempergetjük porcukorban.”
Fotó: Laufer László
Eredeti írás: CZECZON ENIKŐ
