Szigorúan titkos pokoli történet – szig.titk. 00666
– Ülj le, Imikém, szagyisz, pazsaluszta!
– Szpaszíva, Félix Edmundovics… már lassan el is felejtem a nyelvet… mióta hazajöttem, teljesen elhanyagoltam…
– Miért, nincs kivel gyakorolnod, „Jimu”?
– Inkább kedvem nincsen hozzá… nekem nagyon nem volt szerencsém ezzel a moszkvai kalanddal…
– Meséld el, ha van kedved és időd…
– Szóval, Félix Edmundovics, Zuglóból indultam… belügyes szülők, zuglói gimi, meg minden… aztán egy év a Taurusnál, a bevonulásig… Ócsára kerültem, határőrnek… igen, Ócsán is voltak határőrök… a faterre tekintettel felajánlották, hogy cseréljek ruhát leszerelés után… ráálltam… már rendőr voltam, amikor megtudtam, hogy az ÁB-hez kerülök… tudod, állambiztonság… szóval, háromperhárom kettőperef lettem… valójában az egynél dolgoztam, tudod, papok, meg ilyesmi, de évekig csak vezényelve… keverték az állományt folyton, még magunk előtt is titkoltuk magunkat… nem mondom, hogy sok örömöm volt benne… a legjobb az volt, hogy mindig kecsegtettek a tanulással… aztán jóidőbe telt, míg tényleg megkaptam a lehetőséget… Moszkva, KGB főiskola… nem volt gyerekjáték… 6 évet voltam kinn… 30 kilót lefogytam… de az jó volt, hogy a vodka olcsó… meg, hogy a farmer olyan volt, mint a dollár… szóval – hat év… nem volt könnyű, mondtam már? amikor befejeztük volna, jött a rendszerváltás… hazarendeltek bennünket, már csak egy félévem volt hátra… a suli könyörgött a belügynek, hogy hadd fejezzük be, de nem engedték… akik 1-2 évvel előttem jártak és végeztek, mind nagykutyák… én meg hazajöttem és ugyanolyan zászlós vagyok, mint amikor kimentem… csak 6 évig kimaradtam az itthoni fizuemelésekből… amíg kinn voltam, fogytam 30 kilót, mert a kaja szörnyű volt… meg inkább csak vodka volt… itthon meghalt apám, anyám és a nővérem is… nem maradt élő rokonom… ahogy a „hármasokat” felszámolták és szétszórtak minket, mindenhol mi vagyunk a „csókosok”… utálnak a többiek… azt hiszik, jelentgetjük őket… most elsős vagyok itthon a főiskolán, pedig a moszkvain csak az ucsó félévem hiányzott… már be volt adva a szakdolgozatom… történelmi téma… brazíliai hadtörténelem… ja, tudod, odakint a portugál és az arab volt az idegen nyelvem… szóval, elsős vagyok az RTF-en… képzeld, abban a kegyben részesültem a belügytől, hogy nem kellett felvételiznem… na, mit szólsz? jó srácok, mi? most van egy törvény, hogy aki katonai vagy rendőri suliba járt, annak külön vizsga nélkül is ki lehet váltani az őrző-védő igazolványt… bementem és megkértem én is… kiderült, hogy én nem kaphatok… tudod, mikor vége lett annak és kezdődött ez, az összes papírjainkat bezúzták… 26 éve vagyok a jardon, de semmi nyoma az egésznek… nincsenek előzmények, csak a mostani helyzet… valójában nem is lehetnék nyomozó, mert semmi bizonyítványom nincs… csak ki ne derüljön, hogy üljek be a rendőri szakközépbe… tudod, a pár évvel előttem járó dzerzsinszkisek ott a tanárok meg az igazgató… ha csak egy évvel később történik ez a szarság, rég ott tanítok én is… vagy valahol osztályvezető vagyok… itt meg örülhetek, hogy megtűrnek…
Szóval, Félix Edmundovics, nekem kib…tul nem volt szerencsém a moszkvai kalanddal…
Ui.:
Imre-herceg korkedvezményes nyugdíjba került, amit a „hálás utókor” elvett tőle, járadékká minősítve azt… Egyedül halt meg, de nem kaphatott méltó temetést, mint egy nyugállományú rendvédő, s mivel a haza szolgálata közben nem maradt egyetlen élő hozzátartozója sem, aki eltemethette volna, fél év jegelés után elhamvasztotta az állam és köztemetést kapott…
Nyugodj békében, barátom, ég veled Jimu-knyáz…
(Donki 3olte)
