„A méhész első előzetese, melyet az elmúlt hónapokban jó párszor láthatott a moziba betévedő közönség, távolról sem ígérte azt, hogy David Ayer új rendezése megüti akár csak a nézhető szintet. Főleg, hogy a főszerepre azt a Jason Stathamet választották ki, aki évek óta képtelen rendes akciófilmet kifogni magának, a Feláldozh4tók szinte értékelhetetlen lett, az óriáscápás Meg 1 és Meg 2 bántó középszerek, a Halálos iramban mostanra önmaga paródiájába ment át, és még napestig sorolhatnánk a gagyibbnál gagyibb alkotásokat, amelyekre a legkeményebb kopasz angol igent mondott. Szomorú belegondolni, hogy Stathamnek A szállító óta nem volt igazán élvezetes egész estés csihipuhija a nagyvásznon. Pedig a Crank – Felpörgetve idejében, a 2000-es évek elején tisztán látszott, hogy az elszállt akciókban a színész remekül teljesít, de aztán valami nagyon félrement.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a január 11-e óta a magyar mozikban is látható A méhész kiránthatja a gödörből Jason Stathamet, de tény, hogy ez a film egy komoly lépés a jó irányba. A már említett végtelenül béna mozis trailer ígéretéhez képest ugyanis váratlanul szórakoztató lett a végeredmény, mely hiába követi egy kicsit túl közelről a John Wick-filmszériát, van annyi egyénisége, hogy megmaradjon az emlékezetünkben, sőt vigyorogva emlegessünk fel belőle jeleneteket.
A méhész történetének középpontjában Adam Clay (Jason Statham) áll, egy szótlan-mogorva fickó, aki egy tanárnő garázsát kibérelve él kedvenc hobbijának, a méhészkedésnek. Amikor az idős főbérlő telefonos csalók áldozatává válik – szó szerint, mert meghal –, Claynél elpattan valami, és úgy dönt, megtanítja kesztyűbe dudálni a rosszfiúkat. Merthogy Statham karaktere nemcsak olyan méhész, hanem másfajta méhész is – így hívják a filmben azt a szupertitkos ügynökséget, akik felesküdtek rá, hogy akár a törvényeket megkerülve megvédjék a kaptárat, azaz az USA-t.
A méhészes, mézes, micimackós, mézengúzos poénok csak úgy csattognak ebben a filmben, a forgatókönyvíró Kurt Wimmer teljes elánnal áll bele ennek a kettősségnek az abszurditásába. Tegyük hozzá, hogy a szinkron ezúttal remekül sikerült, a szóviccek a fordításnak köszönhetően ütnek. És legalább akkorákat, mint Statham, aki ebben a 105 percben felmossa a padlót a csalókkal, és egyre feljebb haladva a ranglétrán öldösi le őket, míg el nem jut a méhkirálynőig.
Jason Statham ugyanazt csinálja, mint az elmúlt 20 évben. Azaz kőkeményen irtja az embereket, de míg a Feláldozh4tókból hiányzott mindenféle ötlet, lélek és lelkesedés, addig A méhész a valagak szétrúgását tekintve ügyes megmozdulás lett. Adam Clay irtó elszállt módokon gyilkolászik, öröm nézni a mészárlást, amit a visszavonult méhész letol. A fizikai összecsapásoknak mindig van valami emlékezetes eleme, vagy egy jól eltalált végső beszólás miatt, vagy a direkt túltolt brutalitásnak köszönhetően. Nyilván nem egy Jet Li-szintre kell gondolni, de azért kreatív.
Vizuálisan is szebb A méhész, mint amit a B-filmektől megszokhattunk, helyenként a kitartott tájképekre, és merengős jelenetekre rácsodálkozik az ember, hogy de szépen vették fel őket. Nem beszélve a főcímről, amely a maga visszafogottságában is nagyon esztétikus.
Kár, hogy azért ennek a filmnek is akadnak olyan részei, amikor alábbhagy a verekedés, üldözés és bosszúhadjárat, elfogynak az alpári beszólások. Amiben A méhész valamelyest elbukik, az a titkos szervezet mitológiájának felépítése. A John Wicknek se ment igazán, hogy épkézláb módon tálalja a bérgyilkosok szektáját, és ne untasson vele minket halálra, Statham új filmje is ugyanezen a téren gyengélkedik. Annak ellenére, hogy bedobták nagykutyának Jeremy Ironst. De még az ő kimért stílusossága és oldschoolsága is kevés ahhoz, hogy kirángassa a mélypontról a magyarázós jeleneteket.
Adjuk hozzá ehhez, hogy a film másik főszereplője, az FBI-ügynök Verona Parkert játszó Emmy Raver-Lampman se nagy szám a teljesítményét illetően. Josh Hutcherson legalább ügyesen imitálja Mark Zuckerberg romlott és drogfüggő karikatúráját,
de amikor nem azt nézzük, hogy Statham bosszút áll, akkor A méhész mint film látványosan vergődik.
Minden hibája ellenére A méhész egy nagyon kellemes és nagyobbik felében szórakoztató akciófilm, ami elől mindenféle ostobasága ellenére jó szájízzel kel fel az ember. Nem váltja meg a világot, nem találja fel újra a spanyolviaszt, de a sztori kellően kiszámíthatatlan. Katarzisa senkinek nem lesz A méhésztől, de jó kis power fantasy azoknak, akik néha elgondolkoznak rajta, hogy mit kéne csinálni azokkal a rohadt telefonos csalókkal, akik folyton csörgetik az embert, és megpróbálják legombolni a mit sem sejtőkről a megtakarításukat.
Ennek a filmnek egy módon tudnak már csak ártani, ha úgy döntenek, hogy franchise-t építenek belőle. Még egy kör ebben nincsen, még ha megtartják az elszállt humort és a kreatív vérengzést, akkor is erőltetett lenne A méhész 2, erre nyakunkat mernénk rátenni. Ellenben jó kis visszatérés ez Stathamnek, és persze a direktor David Ayernek is, aki a 2016-os Suicide Squaddal rondán leírta magát. A méhész rá a bizonyíték, hogy mélyről is fel lehet állni, még úgy is, ha nem egy kasszarobbantó blockbusterrel vagy lélekromboló művészfilmmel sikerül mindezt megtenni, hanem csak egy több mint korrekt B-kategóriás akciómozival.”
Címlap fotó: © Fotó Fórum Hungary
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
