Oroszország nem ellenségünk! Oroszország barátunk, sőt szövetségesünk lehet! Lehet, ha nem szúrjuk el idő előtt a jövőt.
Kormánykörökben a blokkok nélküli új világrendről beszélnek, sőt a miniszterelnök találkozott is az orosz elnökkel. De a podcastok világában is sokan ütnek meg józan hangot. Úgyhogy nem minden reménytelen!
A valóság azonban ellentmondás. A hivatalos politika békéről beszél, de közben lenyeli az oroszellenes szankciókat. A magunk módján ugyan, de besegítünk az ukránoknak, és persze a végén a svédek NATO-csatlakozását is megszavazzuk. Folyik Magyarország militarizálása, milliárdok mennek el fegyverkezésre.
Oroszországot agresszornak titulálják, és a múltból táplálkozó előítéletektől sem tudnak sokan szabadulni.
Fura dolog ez a múlttal! A török hódoltság százötven esztendőjére már senki sem haragszik, sőt időközben rájöttünk, hogy török és magyar testvérek.
Senki sem méltatlankodik azért, hogy Savoyai Jenő szobra a Nemzeti Galéria előtt áll, pedig ő nem csak a töröktől szabadított fel bennünket, hanem utat nyitott az osztrákok uralma előtt, akiket csak 1918-ban sikerült elzavarni.
Az aradi vértanúk előtt meghajlunk, de nem átkozzuk ki a Habsburgokat, sőt a budaörsi laktanyáról levesszük Petőfi nevét, és Mária Teréziáról nevezzük el.
A németekre sem haragszunk, csak a fasisztákra, pedig a budapesti hidakat romba döntő fasiszták speciel németek voltak. Senkit sem zavar, hogy a magyar hadipar jövőjét egy német konszernhez kötjük.
De Paszkijevics herceget, akit a cár – osztrák kérésre – 1849-ben a szabadságharc leverésére küldött, szinte háborús bűnösnek tekintjük. A felszabaditás szót is kiirtották a közbeszédből, és a hivatalos Magyarország kínosan kerüli az emlékezést a 200 ezer szovjet katonára, akik nálunk estek el. 1956-ról már ne is beszéljünk, mert annak felidézése végképp megbénítja a jövőről való gondolkodást.
Az oroszok többször játszottak szerepet történelmünkben, de mindig valamilyen nemzetközi összefüggésben. 1849-ben a feudális Európa létét garantáló Szent Szövetség keretében, 1945-ben pedig a fasizmus szétzúzása és a fasizmus utáni új világrendről szóló nagyhatalmi egyezség alapján jöttek.
Az oroszokkal kétoldalú alapon nem voltak és nincsenek ellentéteink vagy sérelmeink.
Sőt, ha hajlandóak vagyunk pragmatikusan tekinteni a szocializmus évtizedeire, akkor azt mondhatjuk, hogy minden tekintetben előnyös együttműködést alakítottunk ki az oroszokkal, pontosabban a szovjetekkel.
A mostani háborút mielőbb be kellene fejezni. Nekünk segíteni kellene ezt, és nem akadályozni. És gőzerővel törni a fejünket a jövőn a tények alapján!
Oroszország nem agresszor, amely a „demokratikus Nyugatot” akarja meghódítani. A valóság ennek pont az ellenkezője: a nyugat akarja térdre kényszeríteni az oroszokat és beolvasztani a képzelt nyugati birodalomba.
Oroszország nem egy haldokló medve, hanem a modern fejlődés egyik meghatározó tényezője. Nem Oroszország haldoklik, hanem a Nyugat. Az oroszok fantasztikus ütemben mozgósítják saját erőforrásaikat és képesek meggyőző alternatívát kínálni a világ sok más országának.
A hivatalos Magyarország nem győzi hangoztatni, hogy mi mindig a nyugathoz tartoztunk, csak a „kommunista diktatúra” szakított ki bennünket.
Szerintem mi lelkileg sokkal közelebb állunk az oroszokhoz, mint az amerikaiakhoz vagy akármelyik nyugat-európai néphez. Sohasem voltunk nyugati ország, és sohasem leszünk az. Ez Közép-Európa, vagy ahogyan a kínaiak mondják, Közép-Kelet-Európa. A mi várainkat lerombolta a török, az övékét nem. Mi mindig rosszabbul éltünk, mint a nyugatiak. Mi éltünk a szocializmusban, bennük legfeljebb lila ködként él. S nem utolsósorban mi értjük Švejket, a derék katonát, a nyugatiak nem.
Az oroszok sohasem néztek le bennünket. Soha egyetlen orosz vezető nem mondta, hogy ők magasabbrendűek, mint mi.
Az amerikaiak és a legtöbb nyugat-európai szemében mi a kelet vagyunk, a csóró, az elmaradott kelet. Amit mi féltve őrzünk, a nemzetet, a családot, a hagyományokat, ők már kidobták a szemétdombra.
A nyugat sohasem törődött a mi nemzeti érdekeinkkel, a sajátját erőlteti ránk ma is. Soha nem fognak segíteni a kárpátaljai vagy erdélyi magyarságot illetően. Az oroszok viszont értik a kisebbségek problémáját. Miért felejtjük el, hogy 1952-ben Romániában volt Magyar Autonóm Tartomány? Csak azért, mert a szovjetek javasolták?
Az új világrendbe, ki tudja, még az is beletartozhat, hogy megszabadulunk Trianontól. A nyugat biztosan nem lesz partnerünk ebben, hiszen ők csinálták. De Oroszország más! Ők olyan európai rend kialakításában érdekeltek, amelyek a realitásokra épülnek, és csökkentik a feszültségforrásokat.
Oroszország éppen ezért nem csak egy célpont a keleti nyitásban. Oroszország számunkra az út az új világrend felé. Ne szúrjuk el!
