“Ismerjük a kimondhatatlant, ami a szívünkben lakozik” – 155 éve született Luigi Pirandello
szerkeszto 
Luigi Pirandello az olasz irodalom hat Nobel-díjjal kitüntetett alkotóinak egyike és a 20. század színház- és drámatörténetének egyik legnagyobb hatású alakja. Az írómester 155 éve, 1867. június 28-án született.
„Az élet, telítve lévén többé-kevésbé arcátlanul merész képtelenségekkel, megengedheti magának, hogy lemondjon, az ostoba »valószínűségről«, amelynek a művészet vak engedelmességet fogadott. Az élet képtelenségeinek nincs rá szükségük, hogy valószínűnek hassanak, minthogy valóságosak. Szemben a művészet képtelenségeivel, amelyeknek, hogy valóknak hassanak, szükségük van a valószínűségre. S mihelyt azok, nem képtelenségek többé.” (Luigi Pirandello)
“Mindannyian jól ismerjük a kimondhatatlant, ami a szívünkben lakozik”. (Luigi Pirandello)
Diáktársát védte – távoznia kellett
A szicíliai Agrigentóban (szicíliai dialektusban: Girgenti) látta meg a napvilágot. Jómódú és felvilágosult családból származott, apja kénbánya-tulajdonos és nagykereskedő volt, aki a fiát is gazdasági pályára szánta. A kis Luigit azonban jobban érdekelte az irodalom, tizenkét évesen már megírta első drámai művét.
Az alapfokú és a középiskolát szülővárosában, majd Palermóban végezte, s az egyetem bölcsészkarát is Palermóban kezdte. Az itteni oktatás színvonalát azonban gyengének találta, ezért 1887-ben átiratkozott a római egyetemre, ahonnan két év múlva távoznia kellett, mert egy diáktársa védelmében az egyetem vezetősége ellen fordult. A nyelvészet és a filozófia iránti vonzódása Németországba, a bonni egyetemre vitte, ahol 1891-ben doktori címet nyert az Agrigento környéki szicíliai nyelvjárásról német nyelven írott disszertációjával. Ezután még egy évig olasz lektorként dolgozott a bonni egyetemen, de verseket is írt, amelyeket több kötetben jelentetett meg.
Szülei kétszer is kitagadták
A tudós költő, akire Schopenhauer pesszimizmusa és Spencer pozitivizmusa egyaránt hatott, korántsem volt komor és befelé forduló figura. Változatos és botrányosnak számító szerelmi élete jobban foglalkoztatta környezetét, mint ekkori írói tevékenysége. Szülei kétszer is kitagadták, mert olyan nőt jegyzett el, akit ők nem kívántak menynek: az egyik nála idősebb, a másik pedig német volt. Ezek után egyik házasságból sem lett semmi, de Pirandello a német Jenny Schultz Lander emlékét megőrizte a neki ajánlott Gea húsvétja című verseskötetében.
Egy csapásra ismert lett
1892-ben visszatért Szicíliába, ahol megismerkedett Luigi Capuanával, a naturalizmus olasz változata, a verizmus “atyjával”. Az ő hatására írta meg 1893-ban első regényét A kitaszított címmel, amellyel egy csapásra ismert lett, legalábbis Szicíliában. Azért csak ott, mert műveit még hosszú évekig szicíliai dialektusban írta, azokat később le kellett fordítania irodalmi olaszra, hogy közérthetővé váljanak.
1894 januárjában megnősült, félig-meddig kényszer hatására: a család üzlettársának leányát, Maria Antonietta Portulanót vette el. Állítólag e házasság létrejötte volt a feltétele annak, hogy az ekkor már csak az irodalomnak élő Pirandello megkapja a családi vagyon jövedelméből reá eső részesedést és a rendszeres járadékot. Az üzleti szövetségből azonban igazi szerelmi házasság lett, amelyből három gyermek is született.
Tragédiája egyben inspirációja lett
A művészileg és érzelmileg is teljes életnek 1897-ben egy földcsuszamlás vetett véget, melynek következtében a kénbánya elpusztult, a vállalat tönkrement, a vagyon és az abból származó jövedelem elúszott. Pirandello feleségén – aki eredendően gyenge idegzetű volt – kitört az elmebaj: szüntelen féltékenység gyötörte, kényszerképzetei keletkeztek, tudathasadás kínozta. Az író azonban nem engedte, hogy elmegyógyintézetbe vigyék az asszonyt, vállalta otthoni ápolását egészen 1919-ig. Ekkor mégis kénytelen volt bevitetni egy gyógyintézetbe, Maria itt halt meg 1959-ben.
A betegség Pirandello későbbi drámaírói sikerének kulcsává vált, műveinek jellemábrázolása, az illúzió szükségességének és hiábavalóságának, a tudat állandó kettősségének színrevitele ebből a mintegy húsz évet felölelő időszakból eredt. Közben tanított, különböző irodalmi segédmunkákat vállalt, fordított, lektorált és szakadatlanul írt. Előbb novellákat Szicíliáról és a római kisemberek világáról, majd regényeket, amelyek közül talán a leghíresebb és legsikeresebb a Mattia Pascal két élete.
Drámáinak sikere megváltoztatta az életét
1916-tól drámaíróként is debütált, ekkor vitték színre Liolá című darabját, amelynek szókimondása, erotikája meglehetős botrányt kavart egyházi és világi körökben egyaránt. 1921-ben mutatták be máig leghíresebb darabját, a Hat szerep keres egy szerzőt címűt, majd 1922-ben a IV. Henriket. E két mű világsikere megváltoztatta életét. Darabjai eljátszására színházat hozott létre Teatro d’Arte néven, amellyel 1925-től kezdve bejárta Európát és Dél-Amerikát is. E társulat tagja volt Marta Abba, aki mellett végre megtalálta az igazi boldogságot, és aki több művét is angolra fordította.
Nyomasztó anyagi gondjai is megszűntek, és 1934-ben “a dráma és a színpadi művészet bátor és ötletes megújításáért” megkapta a Nobel-díjat.
Pirandello élete utolsó éveiben, 1936. december 10-én bekövetkezett haláláig visszavonultan élt Rómában. Végrendeletében kikötötte, hogy halála után ne legyen semmiféle nyilvános szertartás, csak “egy szerény halottaskocsi, lóval és kocsissal”. Így is lett, kívánságához híven Agrigentóban temették el, sziklába falazva azon a tanyán, ahol született.”
Címlap fotó: szinhaz.online
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
