„Összekapcsolták a két legnagyobb állami adatbázissal a sor- és hadkötelesek új elektronikus nyilvántartási rendszerét – közölte az ukrán Védelmi Minisztérium.
Katerina Csornohorenko, védelmi miniszterhelyettes egy televíziós beszélgetés során bejelentette, hogy összekötötték az Állami Migrációs Szolgálat és az Állami Határőrszolgálat adatbázisát a sor- és hadkötelesek Oberih nevű elektronikus nyilvántartási rendszerével. Elmondása szerint az információcsere máris „nagyon pozitív eredményeket” hozott – írta a Kárpáti Igaz Szó.
„Kijelenthetjük, hogy az Oberih már összeköttetésben áll a két legjelentősebb állami adatbázissal. Jelenleg azon vagyunk, hogy további eszközökkel lássuk el a területi toborzási és szociális támogatási központok munkatársait, hogy növeljük az elektronikus adatbázissal történő munka hatékonyságát” – mondta Csornohorenko.
A miniszterhelyettes azt is elmondta, hogy folyamatban van a hadkötelesek elektronikus fiókrendszerének elindítása, amely a mozgósításról szóló törvénytervezet elfogadása után válik elérhetővé.”
Eredeti írás:
Fotó: Illusztráció