szerkeszto 
„Berlin, Párizs, 2024. március 3. vasárnap (MB)
Ukrajna várható elvesztése miatt félelem és zavar jelei tapasztalhatóak a nyugati szövetségi rendszerben.
Dominó effektustól tartanak, attól, hogy a NATO láncszemei sorra széttörhetnek a nélkül is, hogy Oroszország a NATO-ra támadna. Csak azt nem tudják, mit tegyenek ellene. Célul tűzték ki ugyan Ukrajna további anyagi és katonai támogatását és a hadiipari termelés növelését, de tisztában vannak vele, hogy az USA segítségét nem képesek pótolni, ráadásul a cél valóra váltása anyagi korlátokba és fokozódó társadalmi ellenállásba ütközik.
Az amerikai törvényhozás továbbra sem ad pénzt Kijev támogatására. Még bonyolultabbá teszi a helyzetet Trump várható győzelme a közelgő amerikai elnökválasztáson, hiszen Amerika volt és vélhetően leendő elnöke a háború gyors befejezését helyezte kilátásba, és azt üzente a NATO európai szövetségeseinek, hogy magukra vessenek, ha nem fizetnek a közös kasszába annyit, amennyibe védelmük Amerikának kerül. Hovatovább az elcsábítva és elhagyatva érzése keríti hatalmába a nyugat-európai elitet.
És akkor még nem beszéltünk az európai uniós választásról! Ki tudja, mit hoz a jövő, marad-e a háborúpárti liberális-szocialista többség, vagy mennie kell?
A NATO-nak semmi jót sem ígér az ukrajnai katonai helyzet alakulása. Az orosz felőrlő művelet nem csak a harctéren jár sikerrel, hanem a politikai felépítményt is mind jobban kikezdi. Bizonyíték rá a kijevi hatalmi kulisszák mögött tapasztalható hisztéria: Zaluzsnij vezérkari főnök menesztése amiatt, hogy kimondta, mi vár az ukrán seregre, ha Zelenszkij nem köt kompromisszumot az oroszokkal, továbbá az is, hogy az új vezérkari főnök a felsőbb egységek parancsnokaira hárította a felelősséget a katonai kudarcokért.
Megoldhatatlannak tűnő dilemmával küzd a nyugati szövetségi rendszer a miatt, hogy miközben nem tud Kijevnek elég fegyvert és lőszert, sem pedig elég pénzt küldeni a háború folytatásához, le akarja győzni Oroszországot. Mint Emmanuel Macron francia elnök 2024. február 26-án mondta: „Oroszország nem győzhet, nem szabad, hogy győzzön ebben a háborúban!”
Kérdés, hogyan akadályozhatja meg az orosz győzelmet Párizs, Berlin, Brüsszel, vagy akár Washington. Hiszen Zelenszkij sikerében bízni akkor is hiú ábrándnak bizonyult, amikor sem pénzben, sem fegyverben nem volt még hiány.
Nem maradna más választás, mint az, hogy a NATO csapatokat küldjön Ukrajnába, és közvetlen háborúba keveredjen Oroszországgal?
A kérdésre még a NATO héjái sem adnak egyhangú választ. Míg Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint, ha Ukrajna elveszíti a háborút, a NATO országoknak kell majd hadba szállniuk Oroszország ellen, Emmanuel Macron francia elnök és Ursula von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig lényegében magáévá teszi az amerikai tervet, Olaf Scholz már-már Orbán Viktor béketörekvésével kacérkodik, és bejelenti, hogy nem bocsát Taurus rakétát Ukrajna rendelkezésére, mert nem akarja, hogy Moszkvát lőjék vele. Élne még a német kancellárban 1945 történelmi emléke? Vagy inkább tudathasadásról volna szó?
Hisz’ hogyan fordulhat elő, hogy Scholz ne tudjon Taurus rakéták Ukrajnába küldésének katonai tervéről? Pár napja derült fény a német légierő parancsnoki köreinek február 19-i titkos megbeszélésére, amelyen többek között konkrét tervet szőttek a Krímet Oroszország többi részével összekötő, a Kercsi-szoros fölött átívelő híd Taurus rakétákkal történő lerombolásáról. A Luftwaffe tanácskozásáról készült hangfelvétel szerint 10-20 Taurusra volna szükség az akció sikeréhez. Párizs és London felháborodására ugyanezen a tanácskozásán lelepleződött a franciák és a britek titka is, miszerint tavaly óta Scalp rakétákat szállítanak az ukránoknak.
Mi a fene folyik itt, a NATO szövetségesek betesznek egymásnak? – kérdezik brüsszeli körökben.
Álmatlan éjszakákat okoz a nyugati vezetőknek a feloldhatatlan dilemma, a le is akarom győzni az oroszokat, meg nem is tudom legyőzni őket. Pedig mi sem volna egyszerűbb, mint kiegyezni az oroszokkal, utána pedig nyugodtan aludni.
De hol vagyunk még ettől! Bár ki tudja? Isten malmai lassan de biztosan őrölnek, hát még az oroszoké!
Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke”
Címlap fotó: jenikirbyhistory.getarchive.net
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
Nagy István 
