„Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!” Petőfi tette fel a kérdést 1848-ban, és nem csak a Nemzeti Múzeum előtt tüntető pestieknek, hanem a nemzetnek.
Petőfi igazságát nem akkor ismerjük el, ha a mai, a 2024-es kérdésekre rávágjuk a ’48-as válaszokat. Az ünnepi beszédekben sokan igyekeznek azonosulni a múlt nagyszerűségével, de ez inkább a jelen szónokainak kicsinységét jelzi. Minél kevesebb mondanivalójuk van a mához, annál inkább takaródznak a múlttal.
A nemzetek sorsa tele van kérdésekkel. Újra és újra választanunk kell! Választani mindig a jelenben kell, de a múlt segíthet. Magyarország mindig ott volt, ahol ma is van. Lehet kisebb vagy nagyobb, de a világhoz való viszonyunknál a kérdés mindig kísértetiesen hasonló: rabok legyünk vagy szabadunk? De vigyázz: a történelemben oly’ keveset voltunk szabadok, hogy néha már arra is rámondjuk, hogy szabadság, ami nem az.
2024-ben, az EU és a NATO tagjaként rabok vagyunk szabadok? Tegyük félre a dogmaszerű válaszokat a „közös értékekről”, amelyek állítólag a nyugathoz, de inkább azt mondanám, hogy a vezető nyugati hatalmakhoz kötnek bennünket!
Ha szabadok lennénk, akkor a kormánynak nem kellene napi küzdelmet folytatni olyan pénzekért, amelyek járnak Magyarországnak.
Ha szabadok lennénk, akkor nem törődnénk bele, hogy az ukrán agrártermékek életveszélyes károkat okoznak a magyar gazdáknak, hanem nemes egyszerűséggel lezárnánk a határt.
Ha szabadok lennénk, akkor Sulyok Tamásnak nem azzal kellene kezdeni első elnöki beszédét, hogy a mai Európában a jogállam „eszményből bálvánnyá” vált. Eszményeknek lehetünk szabad hívei, a bálványimádat fogságot jelent.
Ha szabadok lennénk, nem kellene ismételgetni, hogy nem akarunk háborúba kerülni Oroszországgal. Egyszerűen megüzennénk, hogy nem fogunk hadakozni egy országgal, amellyel tulajdonképpen semmi bajunk sincs. És nem csak üzennénk, hanem nemet mondanánk minden szankcióra, minden háborús döntésre, ami a háború felé sodor bennünket.
De nem vagyunk szabadok, ezért folyamatosan kötéltáncolunk. Tudjuk, hogy az ukránok győzelme, egy erős ukrán állam a világban nem lesz ellensúlya az amerikai túlhatalomnak, mégis nekik szurkolunk.
Nem kellene elutasítani a közös magyar-orosz határ gondolatát, hanem el kellene ismerni, hogy a szabadságnak végleg befellegzik, ha csupa Amerika-barát ország vesz körbe bennünket.
Félünk, hogy szövetségeseseink egyszer beleunnak a magyar politikába, és bevonulnak Budapestre, hogy „visszaállítsák a rendet, a demokráciát”. Megpróbálunk időt nyerni, szinte már vallásszerűen hinni a megváltó eljövetelében, de legalább is egy új amerikai elnökben.
Ha szabadok lennénk, lehetne nyilvánosan felmutatni alternatívákat, nyilvánosan vitatkozni más megoldásokról. Feszegetni persze lehet, hogy történelmileg nem indokolt a NATO léte, meg jó lenni elkerülni a világ „blokkosodását”, de mindez még messze van attól a programtól, hogy lépjünk ki a NATO-ból.
Az EU-t már lehet szidni, de nem jutottunk el az EU megtagadásáig. A liberálisok előre akarnak futni, a nemzetállamokat felváltani egy európai szuperállammal. A konzervatívok a húsz évvel ezelőtti EU-t keresik, ahol még érdemi szerepük volt a nemzetállamoknak.
De miért nem mondhatnánk ki, hogy rosszul jártunk az EU-val? A népszavazás az EU-belépésünkről 2003-ban még kifejezett egy közös nemzeti törekvést, de ez ma már nincs!
Bíztunk abban, hogy az EU előre visz bennünket, segít megoldani nagy nemzeti kérdéseinket, közelít bennünket a nyugati jóléthez. De ez már a múlté!
Ez a nemzeti egység ma már nincs meg. A magyarok túlnyomó többsége két dolgot könyvelhet el sikerként: szabadon utazhatunk, nem kell vízum és munkát is vállalhatunk az EU-ban. De a többiben?
Az EU nem abban érdekelt, hogy általában előbbre vigyen bennünket. Csak annyi kell neki, amennyi gördülékennyé teszi az európai tőke bevonulását a magyar gazdaságba.
A nemzeti sorskérdéseink nem érdeklik az EU-t. A márciusi ifjak 1848-ban „Uniót” követeltek Erdéllyel. A mai EU-ban nem lesz unió Erdéllyel, sőt amint a román miniszterelnök minap kijelentette, „Székelyföldnek sohasem lesz autonómiája.” Magyar részről ideje lenne felismerni, hogy nem elég a parlamentre kitűzni a székelyzászlót. Ebben a kérdésben is választani kell!
A Munkáspárt programja következetes és tisztességes. Európa csak akkor tér magához, csak akkor lesz újra versenyképes, csak akkor lesz béke, ha a népek fognak dönteni és nem a tőke, nem a pénz. Ehhez ki kell mondani, hogy az EU a tőke uralmát védelmezi, a népek forradalmát akarja megelőzni, csakúgy, mint Petőfi korában a Szent Szövetség.
Március 15-én is és június 9-én, az EP-választáson is jusson eszükbe a kérdés: rabok legyünk vagy szabadok? És válasszanak!
