Amerikába is eljutott a tihanyi levendula híre

A Tihanyi-félsziget úgynevezett tanúhegy, de száznál több egykori gejzírkúpmaradvány is megtalálható itt. A sajátos klíma sajátos és védett növény- és állatvilágot teremtett. Mediterrán jellegű erdők, szubmediterrán növények, egyedülálló lepkefauna (nyolcszáz fajjal), különféle rovarfajok lelhetők fel a Tihanyi Tájvédelmi Körzetben.
Az 1920-as években telepítettek először levendulatöveket Tihanyban. Régebben a levendulák helyén az apátság – terméketlen – birkalegelője volt, a vulkanikus talaj különösen kedvezett a honosításnak. A levendulaültetvények a múlt század negyvenes éveire már száz hektárnál is nagyobbak voltak. A tihanyi levendulaolaj minősége olyan kiemelkedőnek bizonyult, hogy még az európai árutőzsdén is jegyezték.
Az egyedülálló vállalkozás atyja Bittera Gyula illóolaj-szakértő és vegyészmérnök volt. Bittera nagy tudással és külföldi tapasztalatokkal, ismeretekkel rendelkezett, s így esett – tudatosan – a választása a tihanyi területre. 1926-ban vette bérbe azt a tihanyi legelőt, amely akkortájt egy kövekkel borított, bozótos, elvadult résznek számított. Tudatosan alakíttatta ki a területet: lépcsős teraszokat hozott létre és megkezdte a Franciaországból származó orvosi levendulatövek telepítését a tihanyi Belső-tó partján, valamint a Csúcs- és Nyereg-hegyen. Néhány év alatt már be­érett a nehéz fizikai munka gyümölcse, a helyiek a kezdeti hitetlenség ellenére szívesen dolgoztak a levendulásban. 1931-ben, az első aratást követően megkezdődött a lepárlás. Bittera idővel az ország több pontján is illó­olaj (borsmenta, kapor, lestyán, zsálya, kamilla, angelika, édeskömény) termőterületeket tartott fenn.

Amerikába is eljutott a híre

Az 1930-es évek végére 100 ezer dollár értékű kivitele volt az USA-ba és ekkortájt már 1800 kataszteri hold földterületen gazdálkodott. Az egyik amerikai szaklap (The American Perfumer) pedig egy tízrészes sorozatot készített a magyar illóolajnövény-termesztésről és Bittera módszeréről. Egy 1938-as cikkrészlet bemutatta a helyszínt is, ezzel világhírnevet adva a térségnek: „Végül a balatoni régió Tihanyi-félszigetére esett a választás, többek között azért, mert a félsziget északi oldala védett a Bakony hegységtől, a Balaton nagy kiterjedése biztosítja a megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat, ugyanakkor a választott terület dél felől nyitott. A talaj megfelelő a levendulatermesztésnek. A felső rétegek agyagot és homokot tartalmaznak, és jelen van a mállást elősegítő tufatartalmú bazalt és a folyami mészkő.” Akadt olyan időszak, amikor a tihanyi levendulaolaj jobb minősítést kapott, mint a provence-i. Ekkoriban az egyik legnagyobb kozmetikumcég, a Coty szintén vásárolt belőle, valamint a tőzsdén is jegyezték.

Utolérte az államosítás rémálma

Az államosítás rémálma azonban Bitterát is utolérte a második világháborút követően, gyárát elvesztette, megjárta az Andrássy út 60. börtönét, később pedig Békés megyébe telepítették ki. Azonban az államosított gyárában nem igazán értettek az illóolajokhoz, gyógynövényekhez, ezért visszahívták ugyanoda dolgozni. Végül a Gyógynövénykutató Intézet munkatársaként ment nyugdíjba. Tihanyban, akik még dolgoztak Levendulásában, mind elismeréssel és megbecsüléssel szólnak róla. Bittera Gyula öröksége – még ha nagyobb megszakítással is –, de tovább él. A második világháborút követően, az 1960-as évektől a területet elhanyagolták, sok növényt kivágtak. Az Apáti-hegy déli oldalán húszhektárnyit sikerült megmenteni, majd az 1980-as években újrakezdték a termesztést.