Ma már olyan magányosak az emberek, hogy az nemzetbiztonsági kockázatot jelent
szerkeszto 
„Az Egyesült Államokban a magány olyan „járványos” méreteket öltött, hogy még a szövetségi ügynökségek is elkezdtek figyelni a hatásaira. Napjainkban a felnőtt amerikaiak fele számol be a magányosság és az elszigeteltség érzéséről, és a legmagasabb arány a fiatal felnőttek körében tapasztalható.
A magány mára komoly társadalmi problémává vált – de egyben nemzetbiztonsági fenyegetést is jelent. Ez furcsán hangozhat, de elég csak abba belegondolni, hogy milyen könnyű befolyásolni a magányos és kétségbeesett embereket.
Vegyük példának a biztonsági közösség körében Sweet Dave-ként elhíresült David Franklin Slatert, az amerikai hadsereg nyugalmazott alezredesét, a légierő civil alkalmazottját. Az év elején Slater ellen vádat emeltek, amiért titkos információkat adott át egy személynek – aki azt állította magáról, hogy ukrán nő – e-mailen és egy meg nem nevezett online üzenetküldő platformon keresztül. Az üzenetekből ítélve Slater különlegesnek akarta érezni magát. A személy mellett, akivel levelezett, hősnek érezte magát, nem csak egy nebraskai nyugdíjas katonának – írja a Foreign Affairs.
A szex alapvető motiváció a kémkedésben, de a mostani esetek sokkal többről szólnak. Vegyük például a Nemzeti Gárda légierejének tagját, Jack Teixeirát, aki szigorúan titkos információkat szivárogtatott ki, hogy lenyűgözze ismerőseit a Discord üzenetküldő platformon.
Amerikában a minősített információkhoz való hozzáférés jogosultságát meghatározó Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság szerint „a biztonsági átvilágítás során egy személy lojalitását, jellemét és megbízhatóságát vizsgálják annak garantálása érdekében, hogy az illető jogosult legyen a nemzetbiztonsági információkhoz való hozzáférésre” – írja a magány és nemzetbiztonság kapcsolatáról a Military Times katonai szaklap hasábjain megjelent cikkében Jack Hammond nyugalmazott dandártábornok.
A mentális egészségi problémák aggályokat vetnek fel a jogosultsággal kapcsolatban, mivel rossz ítélőképességet, megbízhatatlan vagy diszfunkcionális viselkedést okozhatnak.
Emiatt léteznek listák a kizáró körülményekről és viselkedésformákról, amelyeket a biztonsági ellenőrzésre való alkalmasság meghatározásához használnak.
Ezekről a listákról azonban hiányzik a magányosság, a gyenge önbecsülés és a szociális szorongás, valamint a narcizmus – amely vonások jellemzőek Teixeirára, csakúgy, mint a legtöbb iskolai lövöldözőre.
Magány és fantázia
Az internet révén soha nem látott mértékű kizsákmányolás válik lehetővé. Néha még csak külföldi szereplők sem kellenek hozzá. Gondoljunk csak Anna Gabrielian és házastársa, Jamie Lee Henry esetére, két amerikaira, akiknek ügyét most tárgyalják újra, miután azzal vádolták meg őket, hogy titkos információkat adtak át Oroszországnak.
Mi köze egy házaspárnak a magányhoz és a fantáziavilágokhoz?
Ha megnézzük a kapcsolatban megjelenő hatalmi dinamikát, az sokatmondó. Henry és Gabrielian egyoldalú kapcsolatban éltek, Gabrielian egy fantázia-álomvilágba merült, ahol „mindent feláldozott” egy távoli, mitikus Oroszországért. És nyomást gyakorolt a házastársára, hogy ebben ő is részt vegyen.
Gabrielian annyira elveszítette kapcsolatát a valósággal, hogy azt hitte, egyszerűen küldhet egy e-mailt az orosz nagykövetségre, és felajánlhatja nekik a segítségét, és hogy megbízhat abban, aki odaát random idegenek e-mailjeit olvassa.
Gabrielian odáig ment, hogy gyávának nevezte a házastársát – aki a hadsereg aktív állományú tagja volt –, amiért habozott, hogy árulóvá váljon. A nő nyilvánvalóan azt hitte, hogy majd megjelennek a jóindulatú oroszok, és megjutalmazzák a bátorságáért. Úgy tűnik, nem volt az ügyben semmilyen komoly dolog, mindössze kémfantázia volt, amelyet egy olyan nő talált ki, aki nyilvánvalóan fontosnak akarta érezni magát. A két orvos egy olyan FBI-ügynöknek szolgáltatott ki a pácienseikről bizalmas egészségügyi információkat, akiről azt gondolták, hogy az orosz hírszerzés embere.
Sokan, akik érzékeny információkhoz férnek hozzá, stresszesek, és gyakran nincs komfortos kapcsolatuk más emberekkel. Ezáltal könnyű célpontokká válnak a külföldi hírszerzés, a hackerek, a csalók és trollok számára. Hajlandóak lehetnek felelőtlenül viselkedni azért, hogy erősnek és fontosnak érezzék magukat – és hogy úgy érezzék, hogy számítanak valakinek.
Az érzékeny adatokkal dolgozó embereknek sokszor olyan egyszerű dolgokra nem hívják fel a figyelmét, hogy ne használjanak társkereső alkalmazásokat, amikor isznak, vagy komoly stresszhelyzetben vannak.
Egyszerűen gyakran nem jut eszükbe, hogy ha munka után egy pohár borral lazítanak, és átlapozzák az alkalmazásokat, annak rossz vége is lehet – írja az online biztonsági szakértő.
Idealista internetes közhelynek tűnik az, hogy az embernek fel kell ismernie, amikor boldogtalan vagy kétségbeesett. Nemzetbiztonsági szempontból lényeges, hogy a kényes helyen dolgozók kiegyensúlyozottak legyenek. A nemzetbiztonsági átvilágítás éppen arra szolgál, hogy kiszűrje a sérülékeny embereket – például azokat, akik szerencsejáték- vagy drogproblémákkal küzdenek. Arra azonban a hatóságok nem összpontosítanak megfelelően, hogy azok, akik már átestek az átvilágításon, hozzáférjenek a megfelelő segítséghez, amelyre szükségük van ahhoz, hogy rendbe hozzák magukat, amikor a nyomás fokozódik az életükben.
Ezzel szemben számtalan vezető elvárja beosztottjaitól, hogy folyamatosan online elérhetőek legyenek. A szerző szerint ez is hozzájárul a magányosság „járványához”. Nem könnyű valakinek mély kapcsolatokat kialakítania, ha állandóan a telefonját kell nézegetnie.
Jelenleg a törvényhozók egyre inkább figyelnek arra, hogy biztosítsák az alkalmazottaknak a kényelmes offline létet. Az állandó kapcsolattartási kötelezettség ugyanis kiégést okozhat, amely veszélyeket rejt magában.
A magányos és boldogtalan emberek aranybányát jelentenek az ellenséges szereplők számára. A magány a kockázatos információkkal bíró emberek között is egyre terjed, és ha ők rossz helyeken keresik az emberi kapcsolatokat, az nemzetbiztonsági fenyegetést jelent.”
Címlap fotó: Justin Paget / Getty Images
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
Nagy István 
