„Tizenegyedik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja. Az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is várják augusztus 8. és 29. között.
A madarak befogása és gyűrűzése naponta hajnaltól nagyjából délelőtt 10 óráig, illetve délután 19 órától naplementéig tart az időjárástól függően – tájékoztatta az MME az MTI-t kedden. Augusztus 8-án, az első napon, este 7 órakor kezdődik a gyűrűzés, míg 29-én, az utolsó napon, csak délelőtt lesz madárbefogás. A gyűrűzés esős idő vagy nagyon erős szél esetén szünetel.
A tájékoztató szerint a napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik. Az érdeklődők egy erre a célra felállított bemutató hálót is megtekinthetnek és részesei lehetnek a gyűrűzésnek, valamint lehetőségük lesz fotók készítésére és az állatok megsimogatására is.
A programhelyszín a Naplás-tó déli gátján, a sorompó mögött kezdődő aszfaltozott úton, gyalog közelíthető meg mintegy 250 méteres sétával. Tavaly 49 madárfaj 3011 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban – írták a közleményben.
Kép: Partifecske gyűrűzése a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült egy korábbi rendezvényén a Nógrád megyei Nemti közelében, Fotó: Komka Péter, Forrás: MTI”
Eredeti írás: Szabad Föld