Családi tragédiák után szabadult meg az akadémizmus béklyóitól Gustav Klimt

Klimt a Bécs környéki Baumgartenben született, cseh származású apja aranyműves volt, anyja imádta a zenét, de nem lett sikeres előadóművész. Szegénységben éltek, sokat költöztek, mindig olcsóbb házbérletet keresve. Heten voltak testvérek, három fiú és négy lány.

Művészi tehetségére rajztanára hívta fel szülei figyelmét. Tizennégy éves korában bebocsátást nyert a bécsi Iparművészeti Főiskolára, és úgy gondolta, rajztanár lesz. Nem kérdőjelezte meg az akadémikus tanítás módszereit, szorgalmasan másolta a szobrokat, dísztárgyakat, mindent, amit az órákon elvártak tőle.

Remekül festett, különösen Hans Makart osztrák festő munkái kápráztatták el, aki a császári főváros kedvence volt dekoratív hatású, akadémikus festményeivel. Klimt rajongásában még Makart inasát is lefizette, hogy beszökhessen az imádott mester stúdiójába.

Az iskolában csatlakozott Gustavhoz testvére, Ernst is, és barátságot kötöttek Franz Matsch-csal. Közös stúdiót nyitottak, 1880-tól együtt dolgoztak: hármójukat kérték fel többek között a Karlovy Vary-i Kurhaus, a rijekai városi színház, a bukaresti nemzeti színház és a román királyi palota belsejének dekorálására.

Ők készítették az Erzsébet királyné nyári rezidenciáját, az úgynevezett Hermes villát díszítő festményeket, 1888-ban a bécsi Burgtheater lépcsői fölé ők festették a mennyezeti olajfestményeket, 1890–91-ben pedig a bécsi Kunsthistorisches Museum (Szépművészeti Múzeum) belső udvarának díszítését és a lépcsőház dekorációját végezték. Művészete elismeréseként Gustav Klimt 1888-ban Arany Érdemrendet kapott Ferenc József császártól, és tiszteletbeli tagja lett a müncheni és a bécsi egyetemnek.

1892-ben meghalt apja és Ernst testvére. A tragédia hatására világlátása átalakult, művészete befelé forduló, mélyen individualista irányba mozdult. Kérdőjelek támadtak benne az akadémikus festészetet illetően, ami oda vezetett, hogy szakított Matsch-csal.

1894-ben megbízást kapott a bécsi egyetem dísztermének falfestményeire, az úgynevezett Fakultás-képei (Jogtudomány, Filozófia, Orvostudomány) azonban óriási botrányt kavartak, részben a rajtuk megjelenő meztelenség, részben homályos szimbolizmusuk miatt. A támadások hatására Klimt 1897-ben kilépett az akadémiai festők köréből, és megalapította a Vereinigung Bildender Künstler Österreichs Sezession (röviden Szecesszió) nevű csoportot, amelynek elnöke lett.

Célja az volt, hogy fiatal művészeknek biztosítson bemutatkozási lehetőséget, és hazájában népszerűsítse a külföldi festők műveit. (Az elutasított Filozófia egyébként az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert.) 1902-ben alkotta meg a Beethoven-frízt, amelynek központi témája a gyenge emberiség megváltása a művészet és a szerelem által.

A fríz provizórikus alkotásnak készült, a Szecesszió 14. kiállításán láthatta a közönség, úgy, hogy Klimt még a helyszínen is vitt fel motívumokat a műre (a megfelelő effektusok érdekében tapétaszöget, tükördarabokat, gombokat és csiszolt üvegbizsut is felhasznált).

A századfordulótól, de főként 1903-as itáliai utazását követően bontakozott ki Gustav Klimt talán legsikeresebb, „aranykorszaka”, amely a festményeken előszeretettel használt aranyozásról kapta elnevezését. Az arany háttér és a bizáncira emlékeztető szimbolika a velencei és ravennai mozaikokra vezethető vissza, amelyeket Klimt olaszországi utazása során látott.

A korszak csúcsát jelentő Csók (1907–1908) mellett az Adele Bloch-Bauer, a Virágzó rét és más ekkori képek egyik központi témája a nő. Bár az erotikus motívumokat festészetében Klimt finoman, burkoltan kezeli, az erotika leplezetlen ábrázolása rajzain egyértelműen jelzik, hogy ő a művészettörténet egyik legnagyobb erotikus művésze.

A tájképek Klimt egész életművén átívelnek. 1901 körül főleg erdőképeket és párás vízfelületeket festett (Eső után, 1899; Sziget az Atter-tavon, 1901), 1905-től inkább a zárt kertek foglalkoztatták (Falusi kert napraforgókkal, 1905; Falusi kert feszülettel, 1911-1912). 1912-ben Klimtet megválasztották az Osztrák Képzőművész Szövetség elnökének. 1910-ben a Velencei Biennálén, 1913-ban Münchenben, Budapesten és Mannheimben volt emlékezetes kiállítása, 1911-ben Élet és halál című képe díjat kapott a római világkiállításon.

Bár soha nem nősült meg, 14 gyermeke született. 1918-ban agyvérzés érte, jobb oldala lebénult. Dolgozni már nem tudott, életkedvét is elvesztette, és miután elkapta a spanyolnáthát, 1918. február 6-án Bécsben tüdőgyulladásban elhunyt.

Címlap fotó: Mult-kor.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.