szerkeszto 
Bush elnök a magyar ellenzékkel
A harmincötödik évfordulókra emlékeznek manapság sokfelé. Itthon is, külföldön is. Hol ünnepelnek, hol gyászolnak, de legalábbis kritikus szemmel vizsgálják mindazt, ami harmincöt éve elkezdődött és ami lett belőle.
Sokan vagyunk, akik együtt éltük meg 1989-et is, a következő évtizedeket is. Beszélni kell róla, mert sok minden elfelejtődik. Sokszor nem látjuk az összefüggéseket, csak a fát látjuk, nem az erdőt.
A fiatalabbaknak pedig ez nem több mint történelem. Jó lenne, ha látnák, hogy az, ami ma van, harmincöt éve indult el.
***
1989 januárja mindjárt azzal kezdődött, hogy bevezették a munkanélküli segélyt. Korábban ilyen nem volt. Nem kellett! A szocializmus alapeszméje a munka, dolgozhasson mindenki, sőt mindenkinek dolgoznia kell.
A teljes foglalkoztatás a legjobb gondolat, hiszen a munka teszi az embert. A szocializmus ezt megteremtette. Igaz, azon az áron, hogy többen végezték azt a munkát, amit egy ember is el tud végezni. De ez miért baj? Eleinte így volt, de az idők során ez is változott.
A rendszerváltás a kapitalizmus legcsúnyább arcát mutatta meg. Csak az a munka fontos, ami rögtön profitot hoz. Sőt, jó, ha vannak munkanélküliek, mert a kiszolgáltatottság fegyelmet szül, kordában tartja a dolgozókat. Százezrek, milliók élete ment tönkre 1989 után.
Az Orbán-kormány 2010-ben munkaalapú társadalmat hirdetett. E mögött nem valamilyen emberbarát magatartás áll, hanem a helyzet józan felmérése. Aki dolgozik, keres is, vagyis fizetőképes keresletet jelent a tőkének. Aki dolgozik és pénze van, nem töri a fejét a rendszer megdöntésén.
Az Orbán-kormány teremtett is egy millió munkahelyet. Ma mindenki dolgozhat, aki dolgozni akar. A munkanélküliség 4 százalék körüli szintre csökkent. Természetesen tudjuk, hogy az Orbán-kormány jelentős mértékben támaszkodik a külföldi tőkére.
***
Január 9-én újjáalakult a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. A történelmi hagyományokra építve akartak beleszólni az új korszakba. Nem sikerült! A nyugati szociáldemokrácia inkább azok mellé állt, akik sohasem voltak szociáldemokraták, de volt hatalmuk, befolyásuk. A nyugat az MSZP-t karolta fel.
Szociáldemokrata út azonban mégsem lett. Az MSZP vezetése hatalmat akart, 1994-ben Horn Gyula vezetésével bevállalta a koalíciót a liberális SZDSZ párttal. Megkapták a jól fizető állásokat, cserébe mindent eladtak a nyugatnak, amit csak kértek.
A privatizációt az MDF kezdte, de a Horn-kormány többet adott el az állami vagyonból, mint az összes többi kormány a rendszerváltás után. Külföldi kézre juttatták a bankokat, az energia- és vízellátást, az élelmiszer kiskereskedelmet. Magyarország 1994-98 között lett a nyugat gyarmata.
2002 után a Medgyessy,- Gyurcsány- és Bajnai kormányok folytatták a liberális utat. De megbuktak. A 2008-as világválságot nem tudták kezelni és nem tudták eladni a kórházakat sem, amit pedig nyugati barátaik nagyon akartak.
Az MSZP átállt a liberálisok oldalára, feladta a kezdeti baloldaliságát. Az MSZP a tőkés rendszerváltást és a fiatal magyar tőkés rendszer stabilizálását vállalta. Ezzel elvesztette támogatóit, eszmei alapját.
***
Január 28-a fontos esemény. Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, államminiszter népfelkelésnek nevezte az 1956-os eseményeket a Reggeli Krónikának adott interjúban. Ez durva szakítást jelentett a kádári szocializmussal és az MSZMP egészével is. Az MSZMP ugyanis 1956-ot a szocializmus elleni ellenforradalomnak tekintette. Pozsgay kijelentése nem csak pálfordulás volt, hanem árulás.
Az árulás csak részben fizetődött ki neki. Nem bántották 1990 után, de nem is engedték szerepet játszani. A mór megtette kötelességét, a mór mehet.
1956 átértékelése azonban szellemi bomlást idézett elő a kormányzó MSZMP-ben. A párt marxista része, Grósz Károly, Berecz János nem védte meg a régi értékelést, ezzel utat adtak a szocializmus megkérdőjelezésének.
***
Február 11-én érthetetlen esemény történik, olyan, aminek nem lett volna szabad. Az MSZMP Központi Bizottsága jóváhagyja a többpárti politikai rendszer bevezetését. A többpárti rendszer a tőkés rendszer ismérve, nem a szocializmusé. Tehát az MSZMP vezetése olyat tesz, ami ritkán fordul elő a történelemben, politikai öngyilkosságot követ el.
Zavaros magyarázatok következnek. Grósz Károly, a párt főtitkára olyan többpártrendszert akar, ahol a pártok elismerik a szocializmust, a magyar-szovjet szövetséget, a Varsói Szerződést. Naivitás, az újonnan szerveződő pártok kapitalizmust és NATO-t akarnak.
A párt pragmatistái, Németh Miklós, Horn Gyula és mások úgy vélik, hogy a szocializmus menthetetlen. Ha élni akarnak az újban, meg kell fizetniük a belépődíjat. Németh egyénileg jól jár, bankvezető lesz Londonban, de a politikába nem térhet vissza. Horn 1994-ben lehetőséget kap a kormányzásra, de be kell vállalnia a liberálisokat. Ő miniszterelnök lesz, a pártja elindul a pusztulás felé.
A többpártrendszer semmi jót nem hozott a magyar embereknek. A politika a nép érdekeinek képviseletléről áttevődött a pártok egymás közötti csatározására. Népképviselet helyet cirkusz, önmutogatás. Az emberek egyre inkább elvesztik bizalmukat a politikai intézményekben,
***
Február 15-én ér véget a szovjet hadsereg jelenléte Afganisztánban. 1979 karácsonyakor vonultak be, azzal a téveszmével, hogy Afganisztánba lehet exportálni a szocializmust. Szerencsére Leonyid Brezsnyev szovjet vezető nem tudta Kádár Jánost meggyőzni. Magyar katona nem ment Afganisztánba.
2001-ben aztán Amerika gondolja úgy, hogy a nyugati kapitalizmust lehet exportálni Afganisztánba. Húsz évig maradnak, pedig rögtön lehetett tudni, hogy Afganisztánból nem lehet nyugati demokráciát csinálni. Az USA és a NATO vezetése az új Magyarország vezetését is hívja és ők mennek. 20 évig szórjuk a milliárdokat az afgán hegyek között. Bután, értelmetlenül!
***
A március 11-12-i kongresszuson megalakul a Magyar Demokrata Fórum. A jövő pártja, vélik sokan, de valójában csak négy évet kap a történelemtől. Antall József alakítja meg 1990 tavaszán a rendszerváltás utáni első kormányt, és bele fog a kapitalizmus megteremtésébe. Hazahívja az 1945 után elmenekült arisztokratákat: vegyenek az állami tulajdonból! A tsz-eket szétverik, kárpótlási jegyekkel juttatnak vagyont a rendszerváltás híveinek. A privatizáció azonban munkanélküliséget okoz, tömeges az elégedetlenség.
A pártban sincs egység. A párt radikális szárnya többet akar, világos leszámolást a szocializmus képviselőivel, Trianon felülvizsgálatát. Csurka István vezetésével kiválnak az MDF-ből, és létrejön a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP).
A jobboldali radikalizmus a MIÉP gyengülése után is megmarad. Előbb a Jobbik formájában, majd a Mi hazánk mozgalom veszi át a zászlót. Nem sok sikerrel. A Fidesz átveszi a jobboldali, nacionalista jelszavak zömét. A radikális jobboldal szájából kiénekelik a sajtot.
Antall még miniszterelnöksége idején meghal. Boros Péter, az utódja menteni próbálja a menthetőt, de sikertelenül. Az MDF 1994-ben belebukik a rendszerváltásba.
Az MDF később, 2002-ben a Fidesz hátán még visszakapaszkodik a hatalomba, de a Fidesz egy zászlót, egy tábort akar. Az önálló MDF eltűnik a süllyesztőben. Dávid Ibolya, az Orbán-kormány MDF-es igazságügyi minisztere ma nyugdíjas, unokáinak szenteli magát.
Az egykori MDF-re Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke emlékeztet, aki időben állt a Fidesz jelezte főáramlat mellé.
***
Március 22-én megalakul az Ellenzéki Kerekasztal. A lengyel mintát akarják követni, tárgyaló asztalhoz kényszeríteni a hatalmon lévő MSZMP-t. De ehhez előbb egyezségre kell jutnia a liberális SzDSz-nek és a konzervatív MDF-nek. A közös ellenség megvan, a szocializmus. Megegyeznek: egymást fogják váltani a hatalomban, egyik sem törekszik túlsúlyra, vagy a másik megsemmisítésére.
Ismerve az urbánus-népies ellentét mély gyökereit, nyugodtan mondhatjuk, hogy a nagy egyezség Mark Palmer amerikai nagykövet nélkül nem jött volna létre. Nyilván voltak komoly érvei meg pénze is.
1990 után, a hatalomban azonban már nincs közös ellenség. Egymás ellen küzdenek. Az egyezkedésnek majd a 2000-es években a Fidesz vet véget. Kétharmadra tesz szert, már nincs szüksége a liberálisok támogatására.
2010 óta a liberálisok igyekeznek visszakapaszkodni a hatalomba. A parlamenti választásokon rendre alul maradnak. Nem járnak sikerrel a parlamenti demokrácián túlmutató akciók, a parlamenti obstrukció, az erőszakos utcai akciók sem.
Gyurcsány maga alá gyűri a liberális ellenzék minden pártját, de nincs eredménye. Változtatják a „liberális arcot”, Gyurcsány után jön Dobrev Klára, Karácsony Gergely, sőt Márki-Zay Péter, de nem sikerül nyerni. 2024-ben tűnik fel Magyar Péter, aki szeretné valóra váltani a hazai és külföldi liberálisok álmát, leváltani a Fidesz-kormányt.
***
Április 22-én feloszlik a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a KISZ. 1957 óta az ifjúság egységes szervezete. A KISZ fiatal vezetői, Nagy Imre, Gyurcsány Ferenc, Szilvásy György és mások élni akarnak. A KISZ-vagyonból lenyúlnak mindent, amit csak lehet és megálapítják a rendszerváltás utáni Magyarország legkönyörtelenebb hatalmi csoportját. 2002-ben hatalomra jutnak. 2010-ben bukniuk kell, mert nem tudják a stabilitást fenntartani. Ráadásul a kórházakat sem tudják eladni a nyugatnak, pedig megígérték nekik.
Gyurcsány az ügyesebb. 2004-ben megbuktatja a saját miniszterelnökét, Medgyessy Pétert és a helyébe lép. A liberálissá vált MSzP azonban már nem kell senkinek. Gyurcsány új pártba, a Demokratikus Koalícióba viszi át az MSZP harcképes részét. A világválság közepette azonban már nem tud olyan alternatívát ajánlani, ami meggyőző lenne a Fidesz politikájával szemben. 2024-ben alul marad Magyar Péter Tisza Pártjával szemben, ami vélhetően végleg megpecsételi politikai sorsát.
A KISZ felszámolása más tragikus következménnyel is jár. Senki sem foglalkozik a fiatalok iskolán kívüli nevelésével. Eltűnik minden, ami jó volt a régi rendszerben, az úttörőmozgalom, a nyári táborok, az építőbrigád-mozgalom.
***
Május 13. Még egy emblematikus esemény. A Németh Miklós kormánya leállítja a nagymarosi vízerőmű építését. Nagymarosra szüksége volt és szüksége lenne ma is az országnak, de a szocializmus ellenzék politikai ügyet csinált belőle. A pragmatikusok, köztük a Németh-kormány pedig úszik az árral. A szlovákok azóta megépítették az ő erőművüket és örülnek a váratlan szerencsének.
***
Május 20-án kerül sor az MSZMP reformköreinek tanácskozására Szegeden. A szocializmus megújításáról beszélnek, de nyilvánvaló a szándék: megdönteni a rendszert, és helyébe valamilyen ideálisnak gondolt rendszert hozni, piacgazdasággal, többpártrendszerrel. Nem zavarja őket, hogy ez a kapitalizmus. A rendszerváltás után eltűnnek. Már nem kell bomlasztani a szocializmust, a kapitalizmust pedig nem engedi a „nagy testvér”-t bántani.
***
Június 4-én történik valami Pekingben. A szocializmus ellen fellépő diákok tüntetést szerveznek a Tienanmen téren. Veszélyben a kínai szocializmus, ami pedig már nem a régi, hiszen 1978 óta folyik a reform és nyitás politikája. A lázadók nem megreformált szocializmust akarnak, hanem kapitalizmust.
Teng Hszio-pinget azonban más fából faragták, mint a kelet-európai vezetőket. Gorbacsov egy örült, mondja a környezetének. A peresztrojka felé hajló kínai pártfőtitkárt leváltatja, a hadsereg pedig leveri az ellenforradalmat. A tőkés világ háborog, nem áll szóba Kínával. Ma már tudjuk: Teng Hsziao-ping és az ellenforradalom leverése nélkül ma Kína nem tartana ott, ahol tart.
***
Június 16-a rendszerváltó magyar elit győzelmi napja. A kivégzett Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós ünnepélyes újratemetése. Itt tűnik fel az új korszak fenegyereke, Orbán Viktor. Még nem miniszterelnök, de vezér. Még hadar, még elharapja a szavakat, de idővel megtanul beszélni, és kiderül, hogy igazi államférfi. 1998-2002 között, majd 2010 óta Magyarország miniszterelnöke.
Július 6-án a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálja az 1956-os események miatt elítélteket. Ezentúl nem bűnösök, hanem hősök vagy mártírok.
Július 6-án meghal Kádár János. 1956 és 1988 között vezette Magyarországot. Vezetése alatt Magyarország előre lépett önmagához és szomszédaihoz képest. Az emberek élete jobbra fordult. Teljes foglalkoztatottság, ingyenes oktatás és egészségügy, béke, biztonság, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
1988 májusában váltják le, és rögtön megkezdődik a kihátrálás a szocializmusból. Ami Kádár idején bűn volt, hirtelen erény, sőt hőstett lesz.
Július 14-én temetik el Kádárt. Egy ország siratja, kint vannak az utcán, de nincs, aki az élükre álljon. Kádár temetése volt az utolsó lehetőség a szocializmus megvédésére. De Grósz Károly, Kádár utóda nem Teng Hszio-ping, és Magyarország átsiklik a nyílt kapitalizmus útjára.
***
Július 11-13-án Budapestre látogat az idősebb Bush elnök. A rendszerváltás tervére ráüti a pecsétet. Az ellenzék véres leszámolást akar, de Amerika nem engedi. A hatalmat titokban kell elvenni a munkásoktól és parasztoktól. A hatalmon lévőknek menedéket ígér az új rendszerben. Az ellenzéket nyugalomra inti, most már nem kell sokat várni.
Az amerikai befolyás mindvégig megmarad a magyar politikában. A magyar kormányok beviszik Magyarországot a NATO-ba. Követjük az amerikaiakat Afganisztánba, Irakba, Koszovóba és máshova is. Magyarország területén amerikai katonák és NATO-parancsnokságok vannak. A sajtóhírek szerint a kecskeméti légibázist atomtöltetet hordozó repülőgépek számára alakították át.
***
Július 24-25-én Moszkvába hívják az MSZMP két első emberét, az elnök Nyers Rezsőt és a főtitkár Grósz Károlyt. Gorbacsov főtitkár megrettent egy pillanatra a szocializmusi összeomlásának lehetőségétől. Bízik abban, hogy a szocdem Nyerset és a kommunista Grószt össze lehet békíteni. Kiderült: nem lehet!
Innen tovább a Szovjetunió feladja Magyarországot. A szovjet csapatokat gyorsütemben kivonják Magyarországról.
1990-ben majd történik még egy kísérlet. Gorbacsov a Kremlben fogadja Thürmer Gyulát, a Munkáspárt vezetőjét. Úgy tűnik, hogy visszafordítható a rendszerváltás. De az események másként alakulnak. Gorbacsovot 1991-ben megkísérli majd a Janajev vezette szocializmus-barát vezetői csoportot eltávolítani, de sikertelenül. Győz Jelcin és az ellenforradalom.
Thürmer Gyula 1990 novemberi pekingi látogatásán az is kiderül, hogy Kína ilyen körülmények között nem száll be a kelet-európai csatába. A szocializmus ügye visszaszorul Kínába.
A rendszerváltás után az MDF feladja a szovjet piacot. Elveszítjük a magyar gazdaság fejlődésének egyik fontos pillérét. A Fidesz-kormány valamit visszahoz, de a régi kapcsolat nem áll helyre.
***
Augusztus 19-én Páneurópai piknik kezdődik Sopronnál. A magyar határőrség nem akadályozza meg tízezer kelet-német állampolgár disszidálását. Szeptember 11-én Németh Miklós kormánya megnyitja a határt. Ezzel a szocialista Magyarország vezetése durván elárulta szövetségeset, a szocialista Német Demokratikus Köztársaságot. Horn Gyula, akkori külügyminiszter megkapja a német állampolgárságra is jogosító Károly-rendet. Németország keleti része pedig ma is rosszabbul él, mint a nyugati. Nem véletlen, hogy innen indult hódító útjára az AfD, az Alternatíva Németországért párt.
***
És máris októberben vagyunk. A rendszerváltásnak egy komoly politikai akadálya maradt, a mintegy 700 ezer fős MSZMP. Szét kell verni! Jön a parancs nyugatról.
Ezt a feladatot végzi el az MSZP vezetésének egy része a párt utolsó kongresszusán. Összeáll a Nyers Rezső-féle liberális oldal, a pragmatikus Németh Miklós-Horn Gyula-szárny és a nacionalisták élén Pozsgay Imrével, Szűrös Mátyással. Feloszlatják a kádári pártot, és megalakítják a Magyar Szocialista Pártot.
Itthon elszabadul az ellenforradalom. Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnöki minőségében október 23-án kikiáltja a Magyar Köztársaságot. Vége a Magyar Népköztársaságnak, a szocialista Magyarországnak. A hajdúsági parasztgyerek, Kádár egykori kedvence úgy érzi, hogy beírta nevét a történelembe. A tőkés rendszerváltók azonban nem kérnek belőle. 91 évesen él ma is, elfelejtve.
***
A tőkés ellenforradalom végigsöpör Kelet-Európa más országain is. Október 18-án Németországban leváltják Erich Honeckert, a szocialista NDK első számú vezetőjét. Bíróság elé állítják, elítélik. Emigrációba kényszerül. A „demokratikus” Németország még azt sem teszi lehetővé, hogy Németországban temessék el. Chilében nyugszik.
Novemberben lemond Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt vezetője. Vége a szocializmusnak bolgár földön. Börtönbe zárták, 1998-ban halt meg.
November 11-12-én Szerbiában Slobodan Milošević megnyeri az elnökválasztást, de a nyugat nyomása óriási. 2000-ben elveszíti a népszavazást, 2001-ben Djindjic miniszterelnök kiadja a nyugatnak. A hágai börtönben ölik meg, halálát szívrohamnak álcázva.
November végén leváltják a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkárát, Miloš Jakešt. Neki nem esik bántódása. Csatlakozik az újjászerveződő cseh kommunista párthoz. 2020-ban hal meg tiszteletnek és megbecsülésnek örvendve.
Wojciech Jaruzelski tábornokot, a szocialista Lengyelország utolsó vezetőjét a lengyel ellenforradalmi hullám kényszeríti lemondásra. Nem bántják, nem merik bántani a nagy tekintélyű katonát. 2014-ben hal meg Varsóban.
A legkegyetlenebb eljárás Romániában van, december 25-én az utcán kivégzik Nicolae Ceaușescu román párt- és állami vezetőt és feleségét. Főpróba Kadhafi líbiai vezető legyilkolására?
A Szovjetunióban Mihail Gorbacsov 1991-ig tartja magát. Megbuktatják, de nem esik bántódása. A nyugat hálás neki azért, hogy segített megdönteni a szocializmust. Alapítványt kap, pénzt és erkölcsi elismerést. Megpróbál szociáldemokrata pártot szervezni, de a kilencvenes években már nem kell senkinek. 2022-ben hal meg, arra panaszkodva, hogy Putyin elnök nem búcsúzott el tőle.
***
November 26-án van a négyigenes népszavazás Magyarországon. Liberális ötlet volt, de négyen kezdeményezték, az SZDSZ, a Fidesz, a Kisgazdapárt és az MSZDP. Négy kérdést tettek fel. Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről? Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy a kezelésében levő vagyonról?
A népszavazással beetették az embereket. Azt gondolták, hogy csoda fog történni. Nem történt. Az egész az MSZMP szétverését és a hozzá kapcsolódó intézmények felszámolását szolgálta. Eszköz volt a szocializmus elleni rendszerváltásban.
***
December 17-én megalakult a Munkáspárt. Világossá tettük, hogy a szocializmus eszméje él, nem adjuk fel, küzdeni fogunk érte. Immáron harmincöt éve.
About the Author
Kós Zoltán 
