Vendéglátás generációkon át, harminc éve nyitott meg a Pince Borozó

A Szőke család és a vendéglátás gyökerei

A Szőke család számára a vendéglátás nem csupán szolgáltatás, hanem hagyomány, közösség és szenvedély. Ebben a szellemben tevékenykedik évtizedek óta a család több tagja, akik igazi vendéglátó dinasztiaként meghatározó szereplői Tolna vármegyének. A történetük, gyermekeik, és az általuk üzemeltetett tolnai Pince Borozó és mosatni beszélgetésünk is a bizonyítéka annak, hogy mindig szívvel-lélekkel, mosollyal és odafigyeléssel fordultak a vendégeikhez. Emberek ezreihez, akik ültek hajdanán a Kispipa Étterem kockás terítős asztalainál, vagy voltak a Gemenc Szálló valutával fizető külföldi vendégei, esetleg a Sió Csárda óvatos duhajai közül kerültek ki. A vendég, az mindig vendég.

A családi memoárba beágyazódik egy történelmi név, Kádár János. László mosolyogva mondja: „ Édesanyám indította a család vendéglátói pályafutását. Ő már fiatal asszonyként is híres volt a vendégszeretetéről, mindig volt egy története, és persze nagyon jól főzött. Végül a csak Kádár-kúriaként ismert Gyulaj Zrt. Vadászházához került szakácsnőnek. Kádár János, ez ismeretes, nagy vadász volt és sokszor jött le Tolnába. Édesanyám szakácsként nem egyszer főzött az ország vezetőinek. De erről már több cikk és tv-műsor is szólt. Vele kezdődött talán a mi hivatásunk is. De bátyám, Szőke Gyula, aki a Gellért Szállóban dolgozott, az ország legfiatalabb mesterszakácsa, és a Budapesti Gazdasági Egyetem oktatója volt. Ők tanították meg és adták a példát, hogy a vendéglátás nem csak munka, hanem szenvedély.”

Harminc éve nyitották meg a Pince Borozót Tolnán

Enikő, László és Magdi fiatalabb lánya, jelenleg étteremvezetőként dolgozik, elárulja, hogy számára az igazi mérce mindig is a szülei voltak. „Gyerekkoromban a második otthonunk volt a Borozó, ott tanultunk, onnan mentünk haza, és persze dolgoztunk is, besegítettünk, mikor nagyobbak lettünk. Én imádtam és nem cserélném el semmiért sem.

Nővére Anikó bólogat, bár Laci hozzáteszi: „A Borozóban valóban több időt töltöttünk, mint otthon. Én szerettem és nem csinálnám másként, de tény, hogy kemény, küzdelmes évek vannak mögöttünk. A Borozó egy törzsvendége mondta évekkel ezelőtt, hogy azért szeret hozzánk jönni, mert otthon érzi magát. Mindez sokat jelentett. Mindig is a vendégek kedvét kerestük, azt, hogy mivel, hogyan lehetne jobbat, többet adni.”

Anikó bár vendéglátást tanult, igazi indíttatást a tanítás iránt érzett, hogy ennek a hivatásnak a szépségét továbbadja a fiataloknak. Így közgazdász-tanárként dolgozik a Hunyadiban: „Mindig azt mondtam a tanítványaimnak, hogy az életben a legfontosabb, hogyan bánunk másokkal. Ezt a szemléletet otthonról hoztam, mert a vendéglátás lényege nemcsak a finom ételekről és italokról szól, hanem a közösségről, az emberi kapcsolódásokról.”

Magdi mesél egy emlékezetes esetről, amikor egy vendég  megköszönte, hogy úgy bántak vele, mintha családtag lenne: „Ilyenkor érzi az ember, hogy minden fáradtság, minden hosszúra nyúlt este megéri. Mert a vendégnél rá kell érezni, hogy éppen mire van szüksége. Jól esne neki, ha kicsit beszélgetnék vele? Vagy hagyjuk egyedül? Erre rá kell érezni, különben nem boldogul az ember.”

A kulcs a vendégek és a szakma tisztelete

Ez a család egy igazi vendéglátó dinasztia, akik az évtizedek alatt bebizonyították, hogy a vendéglátás nemcsak munkája, hanem az emberek szeretetéből fakadó hivatás. A Szőke család generációk óta része a vendéglátás világának, Szőke László édesanyjával kezdve a történetet, és azóta a tradíció töretlenül folytatódik Enikővel és Anikóval. Az idén 30 éves Pince Borozó pedig nem csak egy étterem, hanem egy szimbólum, amely magában foglalja a vendéglátás értékeit, mely az egész családot összefogja.”