Kós Zoltán 
A mese a 19. században szorult be a gyerekszobák falai közé
„Varázslatos világ
Felnőttek ültek fél karéjban, és hallgatták a mesét. A könyvtár új, csodás otthonában a hatalmas termek mellett kis kuckónak tűnt ez a mesesarok, ahol Tancz Tünde mesekutató hihetetlen, ugyanakkor varázslatos történetről beszélt.
A szekszárdi Mentálhigiénés Műhelynek ez már a sokadik, de ebben a környezetben, a Tudásközpont emeletén az első ilyen találkozója, ahol a kapcsolatépítést és az én erők mozgósítását szolgálja a beszélgetés, az elmondott mese értelmezése. Ezt a benne rejlő üzenetek feltárása segítségével igyekeznek megvalósítani.
A fantasztikus történet kezdetén egy bölcs megálmodja, hogy az égben lakók törzsfőnökének nagybeteg leánya csak akkor gyógyul meg, ha a kukoricát termő fájukat kivágják. Viszont ez a fa adja az egyetlen táplálékot az ott élőknek. Az apa töpreng, végül dönt, s a fa helyén csak egy lyuk lesz. Ám abba beleesik leánya. Zuhan a mélybe, a hatalmas víz felé. Vadlibák mentik meg…
A mese folytatódik. A valószínűtlen, ugyanakkor varázslatos események sorra követik egymást. A fordulatos történet a vélemények, megállapítások egész sorát ébreszti a hallgatókban. A nehéz döntés, a váratlan segítség, a rossz hirtelen jóra fordulása emlékeket, gondolatokat szül. A varázslatos világ egybefonódik a reális léttel.
Mindez, mondja Pócs Margit, a Mentálhigiénés Műhely elnöke, egybeesik céljukkal, vállalt küldetésükkel. Hiszen a személyes találkozás a mesék világaiban rejlő üzenetekkel, azokat dekódolva, összevetve saját életünk tapasztalataival az egyéni és közösségi lélek védelemét szolgálják. Azok tükrén keresztül értelmezni lehet azokat a nagyon mély üzeneteket, amelyek a mesében vannak.
A mesék egyébként évezredekkel előbb nem gyerekeknek születtek, hanem felnőtteknek. Ezért szeretnék a felnőttek életébe visszahozni ezt a hatalmas segédeszközt, amiről elfeledkeztek, és napjainkban sincs helyén kezelve a mese. Itt a mesék által kapják meg a segítséget a felnőttek ahhoz, hogy hogyan tudják saját lelki egészségünket ápolni.
A mese a 19. században szorult be a gyerekszobák falai közé
A meséket – folytatja Tancz Tünde – csak a tizenkilencedik században szorították be a gyermekszobák falai közé, esti mesének titulálva, gyerekek elaltatásra használva. De szerencsére a mesélésnek, a mesék felfedezésének napjainkban van egyfajta reneszánsza, hiszen az nagyon régi időkből fakadt, végig kísérte az emberiség történelmét, s nem volt életkorhoz kötve. Vele régen olyan bölcsességeket ruháztak át, amelyek mindenkihez szóltak. Hogy azokból ki mennyit vitt el magában, abban lehetett különbség, de hogy fontos dolgokat őriztek meg, az tagadhatatlan.
Lehet a meséket gyógyító céllal is használni, de ez nem egy terápiás találkozás. Azt arra felkészült szakemberek meseterapeuták, pszichológusok teszik, itt a közösségépítést, közös gondolkodást szolgálja, a gondolatok megosztásáról szólnak ezek a történetek.
A mostani mese-találkozó egy lelket simogató verssel zárult, s azzal a döntéssel, hogy mégsem az utolsó volt idén ez a találkozás, december közepén, szintén hétfőn délután újra lesz meseműhely, összejön, s remények szerint bővül is a csapat.”
Fotó: A szerző felvétele
Eredeti írás: SZEPESI LÁSZLÓ
About the Author
