„Undor
Az egykori Európa Kulturális Fővárosa címet megkapó Pécs egyik utcájában szó szerint a felszínen hömpölyög fekália, amiben gyerekek játszanak. Mindeközben ezt a pécsi önkormányzat és a többi hatóság tétlenül szemléli, holott Péterffy Attila pécsi polgármester is saját bevallása szerint tud róla. Az élet-, baleset- és fertőzésveszélyes lakásokban közel nyolcvan ember él – köztük sok gyermek.
Csodálatos természeti környezetben, Pécs keleti részén fekvő István-aknán már évek óta problémát jelent a szennyvízkezelés, ami az önkormányzat tulajdonában lévő, zömében leromlott állagú, volt bányászlakásokat érinti. Ezekben házakban valamikor a szénbányában dolgozók éltek a családjaikkal, de a bányák bezárásával legtöbben elhagyták István-aknát, a lakásokba aztán szegényebb sorsúak költöztek be – az ingatlanok jó része valójában emberi tartózkodásra alkalmatlan.
A súlyos gondokra egy közelmúltban megtartott közmeghallgatáson hívták fel a figyelmet az ott lakók. Akkor elhangzott, hogy a házakban idős emberek fejére hull a vakolat, csótányok szaladgálnak a gyerekek körül, beáznak a lakások, „az utcán a gyerekek a szennyvízben játszanak és a kutyák abból isznak”, mondták. Az is szóba került, hogy emésztőket ígértek nekik, de ez nem valósult meg. A lakók azt javasolták, hogy vagy bontsák le, vagy újítsák fel ezeket a lakásokat, mert ilyen áldatlan állapotok között nem lehet élni. Azt is megkérdezték, hogy a képviselők laknának-e ilyen körülmények között?
Embertelen körülmények között élnek
– Emberek vagyunk, nem állatok – mondta az egyik lakó. Péterffy Attila pécsi polgármester erre azt reagálta, hogy szerinte is embertelenek a körülmények, Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető ezzel egyetértett, szerinte addig nem wellness szállodákról kellene álmodozni, amíg pécsiek élnek ilyen körülmények között.
Ők karolták fel őket
A Mosolymanó Egyesület karolta fel az István-aknán élőket, évek óta segítenek nekik. A szervezet vezetője, Deák Andrea azt mondta, hogy szerinte az önkormányzati lakásokat fel kellene mérni, és meg kellene alkotni a pécsi lakhatási minimumot, hogy mik azok az alapvető feltételek, amiket teljesítenie kell az ilyen otthonoknak.
Deák Andrea lapunknak elmondta, hogy az akár életveszélyesnek tekinthető állapotok miatt az önkormányzatot kérték, hogy vizsgálják meg a helyzetet.
– Szociális felmérést végeztünk, a három épületben 18 család él. Megítélésünk szerint ezek közül kilenc család azonnali elhelyezésre szorul, amit az önkormányzat segítségével szeretnénk megoldani
– mondta a vezető. – Már évekkel ezelőtt meg kellett volna ezt lépni, úgy gondoljuk, a télnek már nem szabad úgy nekimenni, hogy ilyen körülmények között éknek pécsi családok.
Így folyik a Pécs utcáján az ürülék
A helyszínen jól látható, ahogy a szennyvíz, tehát az emberi vizelettel keveredő ürülék az utca kellős közepén folydogál; ott, ahol emberek járnak a házakból kilépve. Mindez pedig hosszú ideje lényegében egyetlen hatóságot és a pécsi önkormányzatot sem izgatja.
Az ottlakók elmondása szerint még a lépcsőházban is fel-fel bugyog az ürülék, amit ők vödörrel mernek ki. Azt mondják, hogy a régi eternitcsövek vannak eldugulva, az emésztőket pedig nem ürítik rendszeresen.
- Az épületek tetőszerkezete több helyen beázik, a lépcsőházakban már egy kisebb eső után is áll a víz.
- A felső emeleten penészesek a lakások, de falakon leszivárgó csapadék miatt lent is megjelent a penész.
- A födémszerkezetről pedig hatalmas darabok esnek le.
Azt mondják az ott lakók, hogy ilyen állapotok után kérdés, hogy egyáltalán a 18 ezer forintos lakbért elkérheti-e az önkormányzat, hiszen élet-, baleset- és fertőzésveszélyes ezekben az „otthonokban” élni, ahol a patkány és a csótány rendszeres vendég.
Arra is panaszkodtak, hogy csak alkalmi munkákból tudnak megélni, van akinek inkább nincs bejelentett lakcíme István-aknán, lakcím nélküli, mert még így is hamarabb kap munkát, mintha ez a nyomortelep lenne a hivatalos címe.
Fotó: MW
Eredeti írás:BÓKA MÁTÉ CIPRIÁN