szerkeszto 
„Hiába próbálta még az utolsó pillanatban is menteni pozícióját, a francia Nemzetgyűlés megbuktatta Michel Barnier miniszterelnököt, ezzel egy nem mindennapi helyzetet teremtve a francia politikában: se kormány, se jövő évi költségvetés, ráadásul a politikai töredezettség miatt jelenleg a kiutat se látni ebből a zavaros helyzetből. Marine Le Pen célja azonban egyértelmű: Barnier helyett ő Macron fejét követelné.
December 4-én, szerdán tartottak bizalmatlansági szavazást Michel Barnier francia miniszterelnök kormányáról, miután a szélsőbaltól a zöldeken át a szociáldemokratákig terjedő Új Népfront (NFP), valamint a Marine Le Pen fémjelezte, szélsőjobboldalinak mondott Nemzeti Tömörülés (RN) is benyújtott egy-egy ilyen indítványt.
A bizalmatlansági indítványt egy vita előzte meg, amit valamennyivel délután fél öt után kezdtek a Nemzetgyűlésben, majd pedig ezt követően szavaztak róla, aminek az eredményét aztán 20 óra 20 perckor hozták nyilvánosságra.
Az indítványt az 537 képviselő többsége, összesen 331-en elfogadták.
Ez pedig azt jelenti, hogy az egykori brexitfőtárgyaló Barnier 1962 óta az első francia miniszterelnök, akit hivatali ideje előtt megbuktatnak egy bizalmatlansági indítvánnyal, ráadásul az ötödik francia köztárasaság legrövidebb ideig szolgáló kormányfője, mivel mindössze szeptember 5-én, 90 nappal ezelőtt nevezték ki.
Többről szól, mint a költségvetés elutasításáról
A Barnier ellen benyújtott bizalmatlansági indítványok alapját mind az NFP, mind az RN azzal magyarázta, hogy nem értenek egyet, ahogy Barnier a parlamentet megkerülve szerette volna elfogadni a 2025-ös költségvetést.
Miután a most megbuktatott miniszterelnököt támogató centrista–jobbközép koalíció nem rendelkezik parlamenti többséggel, így a költségvetés megszavazásához vagy a baloldali, vagy a szélsőjobboldali blokk támogatására is szükség lett volna – azonban az NFP előre bejelentette, semmilyen jobboldali költségvetést nem fog támogatni, míg Le Penék több kritériumot is megfogalmaztak, hogy azt miért cserébe lennének csak hajlandók megszavazni, azonban mindig újabb és újabb követelésekkel álltak elő.
Emiatt Barnier költségvetését nem hagyta jóvá a Nemzetgyűlés, így az Emmanuel Macron francia elnök által utóbbi években előszeretettel használt alkotmány 49.3-as pontját élesítve egyszerűen megkerülte a Nemzetgyűlést, hogy az országnak jövőre is legyen költségvetése.
Ugyan Barnier próbált tárgyalni a Nemzeti Tömörüléssel a költségvetésről, és még a bizalmatlansági indítvány előtt is több ízben egyeztettek, próbálva ezzel megmenteni kormányfői irodáját az egykori uniós biztos, azonban ezek a próbálkozások kudarcba fulladtak:
Le Penék ugyanis nem akarták nevüket adni egy népszerűtlen, megszorításokat is tartalmazó költségvetéshez, másrészt ezzel kemény ütést vihettek be Macronnak, hiszen Barnier egyetlen egy rá bízott feladatát sem tudta teljesíteni, miszerint a jó tárgyalási képességeiről híres Barnier egy töredezett Nemzetgyűlésben elfogadtassa a 2025-re szóló költségvetést.
Az elnökválasztáson Macronnal szemben több ízben is alulmaradt Le Pennek ugyanis eltökélt célja, hogy a következő elnökválasztáson vagy ő, vagy pedig pártja megszerezze az Élysée-palota kulcsát, aminek az egyik legkönnyebb módja az lenne, ha vagy kiharcolná Macron lemondását és ezzel az előrehozott elnökválasztást, vagy pedig tovább erodálná a Macron által elfoglalt centrista–jobbközép bázis népszerűségét.
Nem véletlen, hogy Le Pen hétfőn arról beszélt, hogy a jelenlegi politikai válságot – három blokkra szakadt Nemzetgyűlés, ahol senkinek sincs többsége – Macronnak nem sikerült kezelni az alkotmány szerinti három opcióból eddig felhasznált kettővel: sem a kormány átalakításával, sem pedig a Nemzetgyűlés feloszlatásával nem sikerült átvágni a gordiuszi csomót, és megoldani a politikai válságot.
Le Pen célja pedig egyértelmű, mivel hozzátette,
Macron egyetlen megmaradt lehetősége, amivel még nem próbálkozott, ha ő maga mond le.
Macron eddig nem volt hajlandó, mivel azzal érvelt, hogy a franciák kétszer is bizalmat szavaztak neki, és ő ezt tiszteletben tartva kitöltené mandátumát. Ráadásul a közvélemény-kutatások szerint hiába támogatná a franciák többsége Barnier bukása után Macron lemondását, az jelenleg nem a legvalószínűbb, hiszen a francia elnök a nyilvánosságtól távol korábban több ízben is „átkozott baromságnak” nevezte, hogy egy személy két ciklus után nem választható újra elnöknek.
Így jelenleg valószínűtlen, hogy 2027-ig tartó ciklusát ne töltené ki, ugyanakkor az idő, valamint a politikai válság mélyülése változtathat az elnök jelenlegi álláspontján.
Nehéz munka Franciaország miniszterelnökének lenni
Mivel legalább nyárig újabb parlamenti választást Macron nem tud kiírni, így a legvalószínűbb lépés, hogy Barnier megbuktatása után felkéri őt ügyvivő miniszterelnöknek, amíg nem talál egy új, vélhetően technokrata miniszterelnököt.
A leendő miniszterelnöknek ugyanis ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznie, mint Barnier-nek: a töredezett parlament miatt valahogy ügyek menti koalíciókon evezve kellene többséget felmutatni a szavazások alatt, miközben valahogy egy új költségvetést is el kellene fogadtatnia, aminek a francia költségvetési hiány és államadósság növekedése miatt a Barnier javaslatában lefektetett megszorításokat tartalmaznia kellene.
Mivel a jobbközépről induló Barnier-nek nem sikerült megszelídítenie a szélsőjobbnak nevezett Nemzeti Tömörülést, ezért egy olyan jelöltet kellene találni, akinek ez valamiért sikerülne, vagy pedig a legnagyobb frakcióval rendelkező baloldal felé kellene nyitnia, miközben a nyári parlamenti választás előtt Macron szerint Le Pennél Jean-Luc Mélenchon nyolcszor rosszabb – így nem valószínű, hogy a francia elnök balra fordulna.
Mivel a politikai centrumban nem sok az olyan jelölt, aki vagy egyiket vagy másikat teljesíteni tudná, ezért vagy egy Barnier-hez hasonló rövid életű kormányfő jöhet utána, vagy pedig társbérlet, amikor az elnöki és a kormányfői pozíciót két különböző párt tagja tölti be, amit Macron eddigi karrierje során mindig próbált elkerülni.
Le Pen hazárdjátéka, de bejön-e neki?
Annak ellenére, hogy Le Penék elérték Barnier megbuktatását, nem biztos, hogy hosszú távon is győztesen jönnek ki. Ugyan a jelenlegi politikai fejetlenség nekik kedvez – elvégre továbbra is mindenféle következmény és fedezet nélkül ígérhetnek bármely, a franciák többsége által támogatott javaslatot, amely növeli támogatottságukat – de ha Macronnak és a következő miniszterelnöknek sikerülne valahogy egy, a francia politikára eddig nem jellemző bal-jobbközép koalíciót összehoznia, az a Nemzeti Tömörülés hosszú távú céljaival ellentétes lenne.
Barnier-nél a Nemzeti Tömörüléssel valamennyire kompatibilis jobbközép jelöltet nem valószínű, hogy fognak Franciaországban találni, ezért Le Penék számára jóval kedvezőtlenebb miniszterelnök jöhet, akinek ezzel lényegében egyetlen módja, ha a baloldalhoz közeledne.
Ha pedig Macronéknak valahogy sikerülne megoldani a jelenlegi politikai válságot, akkor Le Penéket lehetne okolni azért, amiért ezt eddig nem sikerült.
Ugyan a következő választásokon a párt növelni tudná szavazatarányát, de a kormányzást elérő üvegplafont továbbra sem tudnák áttörni a következő, 2027-es elnökválasztáson, valamint egy esetleges parlamenti választáson – az idén nyári előrehozott választáson sem sikerült felülnőni a politikai karanténon, Barnier próbálkozásait pedig nem fogadták el, hogy kitörjenek a politikai karanténból.
Így pedig Le Penéknek továbbra is az az egyetlen lehetősége a politikai karanténból való kitörésre, ha afelé nőnek – amennyiben egy leendő kormány sikertelen lenne, akkor ez megvalósulhat, erre viszont egyáltalán nincs garancia.”
Címlap fotó: Marine Le Pen 2019. január 13-án© Fotó Mustafa Yalcin / Anadolu / Getty Images Hungary
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
Nagy István 
