Kós Zoltán 
"ő élvezi, hogy ennek a rendszernek a része lehet"
„A háborús mozgósítás keserű tapasztalatait mindenki jól ismeri Ukrajnában. Most azonban az egyik tekintélyes brit lap, a The Telegraph közölt a jelenségről egy sokkolóan őszinte írást. A kiadványnak anonim módon nyilatkozó toborzótiszt patkányokhoz hasonlította a kényszersorozástól rettegő hadköteleseket.
A The Telegraph az egyik háborútól sújtott kelet-ukrajnai városban szolgálatot teljesítő toborzót, bizonyos Artemet szólaltatott meg. Nevét és arcát az interjúalany természetesen nem vállalta, de amiket mondott, az letaglózó a kényelmes nyugati világban élők számára, akik csak a tv-képernyőkön keresztül ismerik az orosz agresszió miatt pokollá vált ukrajnai átlagemberek életét.
Artem elárulta, minden egyes nap teljesíteniük kell a kvótát, azaz, hogy hány embert kell mozgósítaniuk. Kisebb csoportokra osszák őket, egyesek a nagyobb üzletházak, forgalmasabb helyek, mások éttermek és sporttermek irányába indulnak el hadkötelesek után kutatva.
Egyik legmegdöbbentőbb kijelentése az idézett interjúban az a rész, amikor sarokba szorított patkányokhoz hasonlítja az igazoltatott hadköteleseket, akik már a fizikai erőszaktól sem riadnak vissza. Artem elismeri, sokszor azért veszik el a telefonjaikat, hogy a toborzóirodákba szállított férfiak ne tudjanak bármiféle segítségért telefonálni. Korábban megengedték nekik azt is, hogy kis időre hazamenjenek összepakolni a legszükségesebb holmikat, de újabban ezt már nem gyakorolják, mert voltak esetek, hogy ilyenkor kámforrá váltak a már besorozott és kiképzőtáborokba vezényelt emberek.
A 28 esztendős Artem férj és családapa, de szerettei nem tudják, hogy pontosan mivel is foglalkozik. Ennek a toborzókkal szembeni hatalmas utálat az oka. A hadkötelesek a legkülönfélébb trükkökkel igyekeznek elkerülni őket. Szinte mindenhol vannak olyan internetes csoportok, ahol a tagok azonnal jelentik, ha valahol toborzókat vélnek felfedezni, hogy a többiek próbálják kerülni azokat a helyeket. Ám a hatóság emberei is igyekeznek beépülni az ilyen chat-szobákba, s kiszűrni azok adminisztrátorait, akikre lebukás esetén büntetőjogi felelősségre vonás vár. Mint ahogyan már azokra is, akik az erőszakos mozgósításról készítenek felvételeket és osszák meg az ilyen videókat.
Artem arról is beszámolt a brit lap újságírójának, hogy újabban már az utcán ellenőrzött férfiak életkorára és fizikumára sincsenek tekintettel, merthogy a terveket mindenáron teljesíteniük kell. Mindegy, ha valaki vézna, láthatólag alkalmatlan a szolgálatra, akkor is beviszik.
S hogy egy ilyen durva munkakörben nincs-e lelkiismeretfurdalása a toborzónak? Nos, erre a kérdésre a következőket mondta ez a bizonyos Artem. Úgy fogalmazott, ő élvezi, hogy ennek a rendszernek a része lehet. Eleinte valóban megszólalt a lelkiismerete, de mára olyannyira megedződött ebben, hogy kizárólag munkaként tekint arra, amit tesz.
„Megtanultam kezelni az érzéseimet munka közben. Azzal érvelek saját magamnak, hogy vagy ők vagy én. Úgy gondolom, jobb a toborzóközpontban dolgoznom, mintsem rejtőzködnöm előlük” – fogalmazott a The Telegraphnak az anonimitást kérő ukrajnai toborzótiszt.
Azt hiszem, mi, akik itt élünk, még jó pár valóságos sztorival kitudnánk egészíteni a brit lap riportját. De nem tesszük. Az viszont több, mint aggasztó, hogy az Egyesült Államokból az ott bekövetkezett politikai változás ellenére még mindig erős nyomás nehezedik a kijevi vezetőkre arra vonatkozólag, hogy miért nem viszik lejjebb a mostani 25-ről a mozgósíthatók alsó korhatárát. Nekik semmi sem drága. Az ukrán emberek vére sem…”
Fotó: KISZó
Eredeti írás: KISZó/Dunda György
About the Author
Nagy István 
