„Német turisták vesztették életüket a Balatonnál, mert a buszsofőr azt hitte, még átér a siófoki vasúti átjáróban. Az idegenvezető, az egyetlen magyar utas túlélte, de 34-en meghaltak a 21 évvel ezelőtti tragikus tömegbalesetben.
A Balatonnál 2003-ban a korai nyári meleget idéző májusban kellemes előszezon ígérkezett. A németországi Löhne városkából, május 5-én a MAXIM Reisen német turisztikai cég szervezésében egy nyugdíjas turistacsoport érkezett Siófokra. A tartózkodásuk harmadik napján reggel, a Hotel Lidóban elszállásolt nyugdíjas csoport reggelizni indult egy közeli étterembe, a MAXIM Reisen két turistabuszával. A második jármű egy Mercedes busz volt, amelyen 39-en utaztak, köztük a buszsofőr és egy magyar idegenvezető. A két autóbusz szorosan, egymást követve haladt a Darnay térig, ahol a fénysorompóval biztosított vasúti útátjáróhoz értek, amely az első busz áthaladása közben pirosra váltott. A fénysorompó tilos jelzésének ellenére a Mercedes busz követte az elsőt, hogy ne maradjon le. Ekkorra ért oda 100 km/óra-s sebességgel a villanymozdony húzta, Nagykanizsára közlekedő gyorsvonat, így történt a tragikus tömegbaleset.
A mozdonyvezető látta az áthaladó első buszt és az átjáró felé forduló másodikat is, ezért figyelmeztető kürtjelzést adott. A második busz majdnem meg is áll az átjáró előtt, de a sofőr végül mégis gázt adott. A mozdonyvezető hosszú kürtjelzést adott, de ekkor már elkerülhetetlen volt az ütközés.
– Arra gondoltam, hogy nem ugrom a géptérbe, és nem fekszem a vezetőállás padlójára, amivel ilyen helyzetekben a mozdonyvezető mentheti az életét – nyilatkozta a mozdonyvezető a baleset után. – Amikor már működött a vészfék, inkább a vezetőállás két ablaktábláját elválasztó konzol mögé léptem, ami valamennyi védelmet nyújt, innen láthattam a buszsofőr kétségbeesett arcát, amikor idenézett a mozdonyra, majd az elkeseredett utasokat, amint egyszerre a vonat felé fordították a fejüket. Örökre az agyamba vésődött ez a kép…
34-en meghaltak a tömegbalesetben
Összesen 34-an haltak meg: 28-an a helyszínen, további öten a kórházban. Köztük volt az autóbusz vezetője, aki kirepült a roncsból. A tragédiát mindössze hatan élték túl, köztük a magyar idegenvezető. A vonaton utazók közül senki sem sérült meg, bár a szerelvény is kisiklott a borzalmas ütközés után.
A német külügy és a német nagykövetség azonnal lépett, segítették a hozzátartozókat és a sebesülteket. A baleset után néhány nappal a német légierő egyik repülőgépe Taszárról hazaszállította a holttesteket és a sebesülteket. A vizsgálatok kiderítették, hogy az útátjárót biztosító fénysorompó megfelelően működött, de a tilos jelzést a buszsofőr figyelmen kívül hagyta, ezért a balesetért őt terheli a felelősség. A baleset után a MÁV félsorompóval látta el a vasúti átjárót, ahol már 1980-ban is történt hasonló baleset. Akkor 19-en vesztették életüket…”
Fotó: sonline.hu
Eredeti írás: KOVÁCS GÁBOR LÁSZLÓ