„Az ötszörös magyar válogatott Könyves Norbert július végén igazolt a Vasashoz, de öt és fél hónap után szerződést bontottak a felek egymással, a rutinos csatár pedig visszatért a Pakshoz.
Könyves nyolc tétmérkőzésen lépett pályára az angyalföldieknél, de Pintér Attila érkezése óta egyre kevesebb szerephez jutott.
Nem úgy alakult a helyzetem, ahogy terveztem, szerettem volna, úgyhogy nagyon hálás vagyok a Paksnak, különösen Haraszti Zsolt ügyvezetőnek, valamint Bognár György vezetőedzőnek, hogy ők számítottak és számítanak rám. Mindent megteszek, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak, és segítsem a csapatot a célok elérésében
– idézte a klubhonlap Könyvest, aki ismét zöld-fehérben fog szerepelni.
A 35 éves támadó érkezésén kívül két távozót is bejelentett a Paks, amely Szélpál Norberttel szerződést bontott, Zimonyi Dávidot pedig fél év után visszaengedte a Vasashoz.”
Címlap fotó: © Sportal.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.