„Kedden elhunyt Jean-Marie Le Pen, akit több évtizeden át Franciaország legvitatottabb politikai alakjának tekintettek. Ő alapította meg a szélsőjobboldali Nemzet Frontot, melyet aztán lánya, Marine Le Pen 2011 után Nemzeti Tömörülésre keresztelt át, lefaragni igyekezett a szélsőségeit, és tette Franciaország egyik fő politikai erejévé. 2015-ben el is távolította az apját a pártból.
A 96 éves politikus, akit már több hete egy otthonban ápoltak, kedden délben halt meg szerettei körében – közölte a család.
A holokauszttagadó és rasszista nézeteiről ismert Le Pen, akit a bíróságok többször is elítélték radikális kijelentései miatt, 1972-ben alapította meg a szélsőjobboldali pártot. Politikai karrierjét annak szentelte, hogy önmagát és nézeteit a francia politikai fősodorba tolja – írja róla a BBC.
Le Pen ötször indult a francia elnökválasztáson, 2002-ben Jacques Chirac-kal szemben maradt alul. Harcolt a kommunisták és a konzervatívok ellen, önmagát „ni droite, ni gauche, français”-ként jellemezte, azaz: nem jobb-, nem baloldali, hanem francia.
Harminc éven át volt európai parlamenti képviselő, ehhez képest folyamatosan gyűlöletét fejezte ki az Európai Unió és a szerinte francia ügyekbe való beavatkozás ellen. Később az eurót „a megszállás pénznemének” nevezte.
Jean-Marie Le Pen kétszer járt Magyarországon, 1996-ban és 2003-ban, mindkétszer a Csurka István vezette szélsőjobboldali MIÉP budapesti nagygyűlésén. A tüntetésen arról beszélt, hogy szerinte nem szabad hinni az EU vezetőinek „szemfényvesztő ígéreteiben”. „Csalit vetnek, aztán elveszik szabadságunkat és lelkünket is.”
Jordan Bardella, aki 2022-ben Marine Le Pen utódja lett a pártelnöki székben, azt mondta, hogy Jean-Marie „mindig Franciaországot szolgálta”, amelynek „megvédte identitását és szuverenitását”.”
Címlap fotó: © AP Photo/Thibault Camus, File
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.